Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

64 A nemzetgyűlés 304. ülése 1924. zatnak olyan cselekedetei ellen, amelyek a nép széles rétegeinek érdekeivel ellentétben állanak. A forradalom lezajlása után felállították a népjóléti ministeriumot, szerintem azzal a célzattal, hogy a nép jólétét gondozza, a nép érdekeit védelmezze, a háború és a forradalmak által tönkretett dolgozó társadalmi rétegek szükségleteit előteremtse és azokat igazságosan megosztva kezelje, gondoskodjék a rokkantakról, árvákról, munkanélküliekről, özvegyekről, gyermekekről, gondoskodjék mindazokról, akik az állam támogatására szorulnak. Ez ellen a ministerium ellen már igen sok panasz hangzott el. Hiszen tegnap maga a népjóléti minister ur is kénytelen volt ezt beismerni, amikor kijelentette, hogy nem tudott mindent elvégezni, de ez nem rajta múlott A magam részéről hajlandó vagyok ezt koneedálni, mert hiszen részben a titkos kezek, részben pedig az a szociális érzéknélküliség, amely az egész kormányzatban tapasztalható, lehetetlenné teszi még egy esetleg jóakaratú, hivatását tökéletesen felfogni tudó államférfiunak is azt a törekvését, hogy hivatásával járó kötelezettségeket valóban tökéletesen teljesitse. Többször esett itt szó a nemzetgyűlésen a , hadirokkantak sorsáról és tegnap ezt a kérdést különösen kiemelte Meskó Zoltán képviselő ur. Emellett a kérdés mellett nekünk sem lehet jajszó nélkül elsiklanunk. Hiszen a rokkantak nagy százaléka a. munkások társadalmi rétegéből került ki és most, amidőn az illető rokkant megkapta a vaslábat, az üvegszemet, talán a gummikezet, lehetetlen a munkásrétegekből rokkanttá vált embertömegeknek megélhetését saját magukra bizni, hanem elsősorban annak az államnak kötelessége ezekről gondoskodni, amely állam érdekében, védelmében harcba, háborúba vitettek, hogy az országot védelmezzék. Sajnos, ezzel szemben igen sok és keserű panaszt hallunk és én nem csodálkozom azon, ha egyes képviselő urak, habár látszólag szimpátiával viseltetnek is ezek iránt a szerencsétlenek iránt, de azért egyáltalában szűkmarkúságról tesznek tanúságot akkor, amikor ezekkel szemben teljesíteni kellene az anyagi és erkölcsi kötelezettséget; nem csodálkozom azon, ha ezek az urak nem tartják annyira fontosnak és szükségesnek, hogy állandóan és mindig hangoztassák a rokkantkérdést, mert hiszen talán hozzájuk nem is mennek olyan seregesen ezek a szerencsétlenek panaszaikkal, hanem eljönnek leginkább hozzánk, mint akikről hiszik és tudják, hogy közvetlenül hozzájuk tartozunk, tehát elsősorban bennünket keresnek fel fájdalmaikkal és panaszaikkal. Példának okáért megtörténik az, hogy az a I rokkant, amikor megkapja vagy megkapná a nekijáró havi rokkantdíjat, amelyet postautalványon küldenek el neki, az átvevő szelvényt aláírja, a pénzt azonban nem veszi el a postától, hanem nála hagyja. Kérdezem, miértf Azért, mert borravalóban többet kellene adnia, ha átvenné azt az összeget, mint maga az az összeg, amelyet egy hónapra nyugdíj illetőleg rokkantdíj fejében kap. S ez nem elszigetelt jelenség, (Farkas István: De nem ám!) hanem általános jelenség, mert hiszen ha egyik 100 koronával többet vagy kevesebbet kap az nem jön számításba. Egy azonban bizonyos: hogy ezek a 40—50—60—70%-os rokkantak, akik rokkantságuk százalékánál fogva — azt lehet mondani — teljesen és tökéletesen munkaképtelenek, olyan csekély nyugellátmányban részesülnek, hogy —- mint említettem — bizony a postától a legtöbb esetben nem is veszik azt át. A szanálási javaslat tárgyalásnál és egyéb adónemek tárgyalásánál nagyon sok képviselőtársunk részéről elhangzott az, hogy ebben az országban még van vagyon, még van kincs, ebben az ' évi június hó 21-én

á szombaton. országban vannak még gazdag emberek. Mert hogy az állam szegény és az állam lakosságának nagyobb része koldus, gazdaságilag nyomorult, arról nem is akarok beszélni; de vannak még ebben az országban hatalmas vagyonok felett rendelkező emberek. (Saly Endre: Kurzus-gazdagokl) Egyáltalában nem látunk megnyilvánulni jóakaratot és jószándékot a lerongyolt országgal szemben. Nem látunk megnyilvánulni jóakaratot, jószándékot és áldozathozatal iránti készséget ezekkel a rokkantakkal szemben, bár épen ezeknek az uraknak ajkáról hangzik legtöbbször a szó, hogy a haza érdekében mindent meg kell tenni. Szerintem és szerintünk egyik elsőrangú hazafiúi kötelesség az, hogy akinek van, adjon, segítsen, mert ha ad és segit, tulajdonképen ezzel rója le hazafiúi kötelességét, azt a legelsőrangu hazafiúi kötelességét, hogy azoknak teremtsen biztos exisztenciát és megélhetést, akiket elvittek a vágóhidra épen ezen jól szituált gazdag urak kedvéért. Talán markánsnak mutatkozik ez a kijelentésem, de vitán felül áll, — hiszen nem én mondom ezt, hanem még a háború alatt neves politikusok elmondták az akkori országgyűlésben — hogy bizony a szegény emberek sokkal nagyobb százalékban vették ki részüket a háborúból, mint a gazdagok és így sokkal nagyobb százalékban lettek nyomorékká. A vagyonosoknak összeköttetéseik révén bizony száz és száz alkalmuk nyilt az ittlionmaradásra és bizony nem igen csináltak belőle lelkiismereti kérdést, hogy a haza veszélyben van, tehát minden embernek el kell mennie, hogy a hazával szemben teljcsitse kötelességét. Uton-utfélen találkozunk síró, gyászbaborult asszonyokkal, a hadi özvegyekkel. Ha végigmegyünk a külső perifériákon, a munkáslakta vidékeken, r százával, ezrével találkozunk azokkal a csenevész gyermekekkel, akik legnagyobbrészt a harctéren vesztették el kenyérkeresőjüket. Teljesen gondozatlanul ki vannak téve a züllésnek. Ha ezen az állam nem segit, vagy nem akar, vagy nem tud segiteni, ez rettenetes borzasztó veszedelmet jelent az állami életre. Mert méltóztassanak elképzelni, ha ezek a gyermekek neveletlenül fognak felnőni, elcsibészkedve, elkorcsosodva, akkor bizony sohasem válnak az állam részére dolgos, szorgalmas, hasznos emberekké, hanem vagy börtöntöltelékek lesznek, vagy pedig munkanélküli kereseti és jövedelmi lehetőségeket fognak firtatni, kutatni és bizony ilyen emberekből az állam nem sok hasznot fog látni. Azért mondom tehát, hogy a modern állam-életnek és kormányzatnak egyik legelsőrendü feladata kell, hogy legyen az, hogy a nép széles rétegeinek érdekeit istápolja, mert az állam tulajdonképen magából a népből van s a kormány, amelyet az állam iránytására és vezetésére oda állítanak, tulaj donképen azért áll ott, hogy a nép széles rétegeinek érdekeit képviselje, mert a nép érdekei nincsenek ellentétben az államérdekekkel, az államérdek viszont nincs ellentétben a nép érdekével. Ezt a kettőt össze kell egyeztetetni, tehát közösen kell a kérdést megoldani. Van ennek a fájdalmas sebnek egy másik része is : a nőkérdés. Habár Magyarország soha sem szűkölködött prostituált nőkben, azonban — azt hiszem, mindenki egyetért velem és nem fogja tagadásba venni — soha nem burjánzott ugy a prostitúció, mint napjainkban. Ez is egyrészt a háború és a forradalom szükségszerű velejárója, azonkívül az a rettenetes nagy munkanélküliség is oka ennek, amellyel az egész országban találkozunk

% Egyrészt a munkanélküliség okozza ezt, másrészt pedig az a rendszertelenség, amivel ezen a téren is találkozunk. Nincsenek törvényeink, amelyek a nőt védelmeznék az ellen a mérhetetlen kizsákmányolás ellen, amelynek