Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-303

A nemzetgyűlés 303. ülése 1924. sem mernek kimenni a falusi nép elé azzal, hogy : mi nem kisgazdapárt vagyunk. Ugy még elfogadom, hogy : munkapárti vizzel felöntött kisgazdapárt, de hol van az a régi kisgazdapárt %

r Attól félek, hogy ha nagyatádi Szabó István a tizenkettedik órában nem állítja vissza a regi agrárdemokrata pártot, amit az ország közvéleménye már most követel, meg fog győződni a minister ur, hogy egyik kerület a másik után nagy népgyűléseken fogja felszólítani őt, hogy a régi, Nagyatádi-kisgazdapártot állitsa talpra. (Zaj a jobboldalon.) Hiába szól közbe Erdélyi Aladár és Bessenyey Zénó képviselő ur, nagyatádi Szabó István a lelkében most is ezt érzi. (Zaj.) Elnök (csenaet): Csendet Kérek! Meskó Zoltán: Meg vagyok győződve róla, hogy nagyatádi Szabó István, aid itt szemben ül, maga is azt gondolja: bár már megtehetném! (Derültség.) T. Nemzetgyűlés! Befejezem a beszédemet azzal, hogy nekem a Weisz Manfréd—Bethlen— Eckhardt-féle párbajhoz semmi közöm sines, abba nem avatkozom bele, nem személyeskedem. Az egész kérdéssel csak annyiban foglalkozom, hogy a ministerelnök ur azt mondotta: Attól féltem, hogy Weisz Manfréddal szemben az ellenszenv fog érvényre jutni. Mindenekelőtt kijelentem, hogy minden becsületes embernek, ha meghalt, az emléke szent előttem. Weisz Manfrédról mást, mint jót, nem hallottam. Nyugodjék békében, becsületes munkásember, jószivü, jótékony ember volt. így vagyok informálva. Amit most mondok, nem is ellene szól, csak a rendszerre vonatkozik. Hogy már akkor népszerűtlen volt, annak nem az ő személye^ az oka, hanem az akkori kormányok intézkedései. Hogy ez mennyire igaz, utalok arra

% hogy 1917 október 26-án, a régi országgyűlésen a következőket mondottam (olvassa): »A mai helyzet egyáltalán nem biztató. S háborús pénz, ez a könnyen szerzett pénz nem fér a bőrébe. Mig nemzetünk legjobbjai odakünn a harctéren küzdenek, addig idehaza a bankok és hadseregszállitók előcsatárai, az alkuszok hadai vették el az országot. A többtermelés jelszavának hangoztatásával s ennek leple alatt vásárolják a bankok a magyar földet, A többtermelés, a hangzatos, tetszetős, de a bankok szájában hamis jelszó és a jó üzlet a fő. (Zaj. — Lendvai István : Nem tudtam, hogy kormánypárti lettél, Pista ! Erre azt mondják, hogy demagóg !) Közpréda lett a haza földje, (Lendvai István : És a va dvi zekét is lecsapoljuk !) mert ugylátszik megfeledkeznek arról, hogy akié a föld, azé az ország. Ma a Magyar Bank vásárol, holnap Weisz Manfréd vesz néhány ezer holdat; könnyen teheti, mert nála igazán arany lesz a vérből ; neki a háború évenként 4—500 millió koronát jövedelmez. Minden offenzíva hoz egy-két milliócskát. Teheti, mert ő a kiváltságosok közé tartozik, azi ő municiógvára egy háborús nebántsvirág. A gazdáktól elrekvirálnak mindent, de amint a nagy gyárakhoz és különösen a municiógvárakhoz értek a rekvirálók, azonnal megszűnt a rekvirálás mohósága. Az egész ország megdöbbenésére és nagy csodálkozására a municiógyártás magánkézen maradt. Igazán érthetetlen, teljesen megmagyarázhatatlan volt a Tisza-kormánynak ez az eljárása. (Kiss Menyhért : Igaz !) A nyersanyagot az állam elrekvirálja, a harangokat leszereli, a kilincseket leszedi és a magvar népfelkelők a gazdáktól elvett igán szál lit ják a csepeli Weisz Manfréd-féle municiógyárba, évi június hó 20-án, pénteken. 51 ahol felmentett népfelkelők és hadi munkások katonai vagy pedig felmentett mérnökök utasítása mellett gyártrják az állami nyersanyagból készült privát municiót. Ha azonban egyik vagy másik hadimilliomos néhány ezer vagy mondjuk százezer koronát áldoz azután a jótékonyság oltárára, akkor hasábokat olvasunk a lapokban a jótékonyságnak ezen fényes megnyilatkozásáról. De fájdalom, nagyon kevés azoknak a száma, akik nyiltan szembeszállnak a földüzérkedéssel és oda merik kiáltani a bankoknak, hogy a magyar föld a nemzet teste, és az nem háborús konjunkturás portéka.« Most a földről lesz majd itten szó. Akkor már óriási nagy volt országszerte az ellenszenv a földüzérkedés miatt. Nem volt még r meg akkor, amit önök kurzusnak neveznek. Én is annak nevezem, mert sajnos, csak kurzus volt Abban az időben már a lapok is szóvátették ezt (olvassa) : »A kevés lap közül, amely ezzel a kérdéssel igen behatóan és igen^ érdekesen foglalkozni szokott, az Uj Nemzedék cimü lapról óhajtok megemlékezni.« Ezt a lapot akkor Milotay István t. barátom szerkesztette és a következőket irta: »A napilapok az elmúlt héten megemlékeztek róla, hogy Weisz Manfréd egyévi összes adóját 34 millió koronában állapitották meg az idén a kivető bizottságok. Voltak lapok, amelyek ezen az alapon nyomban kiszámították, hogy Weisz Manfréd jövedelme évente e kulcs szerint 4—500 millió között mozog. Valamennyi polgári újság, köztük a- legradikálisabb is, néma kalapemelültessél közölte ezeket a számokat, azt mondhatnám, a nagy tisztelettől és meghatottságtól torkukra akadt minden kommentár, amit ezekhez az adatokhoz fűzni lehetne. Pedig egyebkről nem is szólva, érdekes összehasonlítást lehetett volna tenni a magyar állam jövedelmei, egész háztartása, kölségvetése, az első és leggazdagabb polgárának budgetje között. Ebből az összehasonlitásból kiderült volna, hogy Weisz Manfréd egymaga egész kiadásait a mellényzsebeiből kifizethetné. Ha eszébe jutna épen, összevásárolhatna jó egynehány vármegyét és azok 30—40 képviselőjével külön pártot alakíttathatna a parlamentben és akár obstrukciót is rendeztethetne velük a neki nemtetsző törvényjavaslatok ellen. MinisHeréket és kormányt buktathatna ez a Weisz Manfréd-párt és az ország egész alkotmányát felforgathatná. Szerencse, hogy Weisz Manfréd okos ember, ő nem fog ilyen ka'landos vállalkozásokba. Megvárja a háború végét, addig két-három esztendő múlva többje lesz, mint az államnak s akkor, ha kedve telik benne, albérletbe veszi az egész országot, Ő engrosista, detail dolgokkal nem foglalkozik.« Tehát a ministerelnök urnák nincs igaza, hogy most mesterségesen csinálták, nem. is a Weisz Manfréd személyéi illetőleg ezt a dolgot, hogy itt háborús vagyonok birtokokat vásárolnak. Nem Weisz Manfréd tiszteletreméltó személyét, és a halott emlékét akarják meggyalázni, megsérteni; it'u szó volt már akkor arról, hogy az akkori közvélemény már erősen kifogásolta azt, hogy ilyen hatalmas állami municiógyár nem jött állami kezekbe, mikor a kisgazdának elvitték a lovát, elrekvirálták a szekerét, a mozsarakat, leszedték a kilincseket, leszedlek a fürdőkádakról a rezet, elvitték ezt mind állami kocsikon, bevitték a gyárba, lefoglalták a kiváló orvosprofesszorok tudását, elfoglalták, elrekvirálták, kapott! egy vörös lampasst és dolgozott a hazáért. Azt kifogásolták már akkor, hogy a gyárnál miért nem lehetett ezt állami kezelésbe