Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-303

46 A nemzetgyűlés 303. ülése 1924, nézhetjük tétlenül és nyugodtan, hogy azok, akik a háborúban bakancsokat szállítottak, (Lendvai István: Papirbakancsot!) papirbakanosokat szállitottak, az egyes kórházakban, mint élelmezők szerepeltek és moslékot adtak a magyar katonának, annak a beteg hősnek ebédre, a háború után a tőzsdére mentek s a háborúban szerzett vagyonukat megtízszerezték, megszázszorozták. (Felkiáltások balfelöl : Megezerszerezték!) Ezt nyugodtan nézni lelkiismeret kérdése. Nem akadhat — nagyon csodálkozom, hogy a kormány még mindig késik, — olyan ember, aki ezeknek a megadóztatását nem követeli. Tessék csak annak a szegény rokkantnak, hadiözvegynek és árvának sorsát és lelkiállapotát elképzelni, aki rokkantán tért vissza a háborúból vagy akinek a férje, az apja künn volt a fronton s látja azt, hogy mig ő vagy hozzátartozója a haza védelmében a frontok különböző részein ércfalat alkotott, addig idehaza egyesek, — hiszen nem sokan vannak ezek a községben vagy a városban, mindenki ismeri őket, — vagyonokat szereztek és ehhez most senki sem nyúl hozzá. Mi mindig a tisztességes adóztatás hivei voltunk. A progresszív adóztatást sem lehet másképen elképzelni, mint hogy különbséget teszek az egyes vagyonok között: a munkával, fáradtsággal, becsületesen megszerzett vagyonok és a konjunkturálisán szerzett vagyonok tekintetében. Mint az akkori kisgazda- és földmivespárt egyik tagja (Kiss Menyhért: Vezető tagja!) és a választásoknál egyik vezetője, egészen bátran, higgadtan és nyugodtan merem állítani, hogy azokat a tömegeket, a többek között programmunknak ezzel a pontjával, nyertük meg magunknak. És én azt tartom, hogy képviselőnek nem muszáj lenni, de becsületes puritán embernek kell lenni mindenkinek! Ha valaki a Nemzeti Kaszinóban valamire Ígéretet tesz és nem váltja be, kigolyózzák! (Ugy van! balfelől.) Én tehát azt szeretném, hogyha azokat a képviselőket, akik a programmjukat nem tartják be és nem teljesitik a néppel szemben, (Berky Gyula: Ugyan! Ugyan! — Pikier Emil: Ez nem tetszik odaát!) lemondatnák. (Ugy van! balfelöl.) Nem akarok itt személyeskedni sem személyekkel, sem pártokkal szemben; igyekszem tárgyilagos lenni, hogy az igazságnak megfelelően mondanivalómat előadjam. Állítom, ismételten állítom, hogy a régi földmives- és kisgazdapárt programmjának egyik sarkalatos pontja a háborús vagyon megadóztatása volt. (Lendvai István: Nyomtatásban van!) Az ember arca pirul, amikor az utcákon végigmegy vagy amikor a kávéházba bemegy és látja a kolduló vitézeket vitézségi éremmel, féllábbal. (Pikier Emil : Szégyen-gyalázat ! A nemzet szégyene ez ! — Ugy van ! a baloldalon.) Hogyan akarjuk mi bármilyen nemzeti akcióban megmozdítani annak idején, amikor az ideje el fog érkezni, a tömegeket, ha azok látják, hogy a nemzet igy hálálja meg fiainak hőstetteit, kitartását, becsületes munkáját és önfeláldozását? (Ugy van! balfelől.) Nem jövök most uj javaslattal. Voltam bátor előterjeszteni négyszer javaslataimat. Mélyen fájlalom, hogy bár a nemzetgyűlés javaslataimat egyhangúlag fogadta el, ezen a téren semmi sem történik. (Kiss Menyhért : Más téren történt?) Pedig minden nappal, minden órával nehezebb lesz a kérdés megoldása. (Lendvai István: Vitézül éhenhalhatnák!) Három-négy év előtt még könnyebben évi június hó 20-án, pénteken. meglehetett volna fogni ezeket a háborús nebántsvirágokat, ma már azonban magam is belátom, hogy a helyzet mindig nehezebb és nehezebb lesz. A falvakban még meglehet fogni ezeket a vagyonokat, mert ott az utcán mutatnak rá a háborúban megvagyonosodott emberekre, azokra, akik a háborúban szerezték vagyonukat, (Lendvai István: Ezt a ministerelnök ellenszenvnek minősiti!) a nagyvárosokban azonban ez már kissé nehezebb. Ha azonban a megfelelő adókivetéseket előveszik, látható, hogy olyan emberek, akik a háború előtt nem kaptak öt forintot sem kölcsön, ma milliárdokkal rendelkeznek, autókat tartanak, palotákat vásároltak. Tessék egy parlamenti bizottságra bizni ezeknek a megadóztatását ! Kernelem, hogy az uj pénzügyminister ^ ur, Korányi pénzügyminister ur... (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Melyik? — Pikier Emil: Bud!) — én az első számúra gondolok — már végre nem az én szavamra, meg fogja ezt csinálni. Ne várjon a kormány addig, mig a rokkantak hada felvonul és kéri. (Lendvai István: Követeli! Joga van követelni!) A demagógiának mindig ellensége voltam; azt tartottam, hogy a faluból ki kell söprüzni az olyan embereket, akik a népnek mást Ígérnek, mint amit teljesíteni tudnak. Az azonban, hogy a hadirokkantakról, hadiárvákról gondoskodni fogunk, nem olyan igéret volt, amelyet nem lehetne teljesíteni. Ugy képzelem, hogyha mi annak idején, vagy most is, a háborús vagyont, ezt a könnyen szerzett pénzt 80% erejéig megadóztatjuk, ebből egy tisztességes hadirokkantés hadiárva-alapot lehetne létesíteni. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Hol fogod meg azt a vagyont?) Tessék rám bízni t. minister ur, én megtudom fogni. (Lendvai István: Nagy Emil is megmondta! — Mayer János: Ne haragudjék.) Azt mondja Mayer János t. képviselőtársam, hogy ne haragudjam. (Mayer János: Ne hát!) Nagyon nehéz itt nem haragudni. Aki a népnek, annak a rokkantnak és volt katonabajtársának sorsát igazán szivén viseli, az nemcsak haragszik, hanem a keze ökölbe is szorul (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és oda szeretne ütni, hogy történjék már végre valami ebben az országban azoknak a szeg'ény áldozatoknak az érdekében. Ha ezt a rokkantalapot nem lehetne teljesen dotálni a háborús vagyon erős, 80%-os megadóztatásával, vannak itt még egyéb jövedelmek is. Például — nem akar ez malicia lenni részemről — kormányfőtanácsos urak, amikor megkapják ezt a nagy méltóságos cimet, bizonyos összegeket fizetnek. Adják ezeket a rokkantaknak, s akkor minden rokkant imádkozni fog, hogy minél több kormányfőtanácsost nevezzenek ki. (Drozdy Győző: Kölcsönösen meg lesznek elégedve! — Mayer János: Nem fizetnek semmit! — Drozdy Győző: Csak nem nevezik ki potyára őket?! — Mayer János: De igenis, potyára nevezik ki! — Zaj.) Nagyon örülök, hogy Mayer János t. képviselőtársain, az egységespárt elnöke, azt mondja, hogy ezek nem fizetnek semmit. (Mayer János: Ugy van, nem fizetnek!) Ha becsületszavára kijelenti, hogy tudomása szerint senki nem fizet egy krajcárt sem, akkor meghajlom ezen kijelentése előtt. (Mayer János: Tudtommal senki sem fizet!) Én azonban ugy vagyok informálva, hogy fizetnek. Köztudomás szerint — ez a közhiedelem Magyarországon — (Mayer János: Téves ez a közhiedelem! — Drozdy Győző: Hát miből választat a kormány?) nemcsak dijakat, de pótdijakat is szednek tőlük.