Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

266 A nemzetgyűlés 310. ülése 19M. évi július hó 1-én, kedden. ellenzék igy, ugy beszél, agyonbeszéli az időt s drágaságot okoz ezáltal, mert az sok pénzbe kerül. Azt tessék megmondani; miért nincs foganatja soha annak, amit itt magyar szivünk sugallatára hallgatva felhozunk, kritizálunk és panaszolunk. Azt tessék megmondani, hogy önök miért nem cselekszenek ugy, amint cselekedniük kellene. És ha az önök egyikében-másikában — amint én nem kételkedem ebben — megvan a legtisztább jószándék és jóakarat, hogy helyesebb utón haladjanak, miért nem merik ennek tanulságát és konzekvenciáit levonni? (Lendvai István: Csináljanak rossz szándékkal jó politikát, az helyesebb lesz!) Hiszen a falu népe azt mondja, — sajnos, szomorúan hallom — hogy azok is, akik a mi vérünkből ott vannak, mennek a kolompos után gondolkodás, megfontolás nélkül. Végtelenül szomorúan hallom ezt, pedig nagyon gyakran van alkalmam hallani. De hát sajnos, a példa azt mutatja, hogy ezek a fájó felkiáltások és panaszok nem alaptalanok, mert ugylátszik, azok is, akiknek szivében, lelkében ott él az az irányzat, ametyet követniök kellene, nem mernek vagy nem tudnak, vagy nem akarnak annak kifejezést adni és tolják tovább is annak a kormánynak a szekerét, amely, — mint előbb is mondottam — nagyon félek,kátyúba viszi az országot, még ha szanálunk is, ha tele is van az egész világ azzal, hogy szanálódunk ; olyan kátyúba, amelyből azután alig van kiút. Én csak abban bizom, hogy — mint előbb egyik t. képviselőtársam mondotta — ezek a beszédek, amelyeket itt elmondottunk, ha üres padok előtt mondjuk is el, azért mégis megtermékenyitőleg fognak hatni sok lélekre. (Erdélyi Aladár: Ott sem látunk valami nagy buzgóságot ! — Nagy Vince : Tizenketten vagyunk, a többségi párt pedig csak három úrból áll. Humoros ! Szomorú !) Az ország népe, a dolgozó tömegek, a szellemi és testi munkások látják, hogy vannak itt olyan képviselők, akik tüzzel-lélekkel azok és akik tudnak értük küzdeni. Sajnos, cselekedni azonban nem tudnak. De ez nem rajtuk múlik, — mert mint előbb mondottam — egj^esegyedül az cselekedhetik, akinek a hatalom a kezében van. Végezetül még, mivel arról van szó, hogy a szellemi és testi munkások kell hogy tisztán lássák a helyzetet, rátérek arra a hajszára, amely bizonyos körökből most a képviselők fizetésrendezése kapcsán megindult. Számtalan tisztviselő ajkáról hallottuk már a panaszt, de olvashatjuk az újságokban is, hogy lám, a képviselő urak maguknak nagyszerű fizetést tudtak megszavazni, de a tisztviselőkről nem gondoskodnak kellő mértékben. Erre elsősorban azt felelem, hogy |az, hogy a tisztviselők illetménye miképen van" megszabva, nem a képviselőkön fordult meg, különösen nem az ellenzéki képviselőkön, hanem a kormányon. Én azt hiszem, hogy ebbe a dologba még a t. kormánypárt is hiába akart volna beavatkozni, a kormány felfogását, szándékait ebben a tekintetben nem tudta volna megváltoztatni. Nem azért, amire hivatkoznak, hogy t. i. nincs pénz, az adót nem lehet már emelni, — mert mint előbb rámutattam, vannak források, vannak adóalapok, amelyeket igenis, még fokozottabb mértékben lehetne kihasználni anélkül, hogy ez az országra veszteséget jelentene — hanem mert a kormány semmiképen sem honorálta volna azoknak az eljárását, akik a tisztviselők fizetésemelését máskép akarták volna véghezvinni. Nem a képviselőkön múlott tehát — ezt vegye tudomásul a köztisztviselők serege — s elsősorban nem az ellenzéki képviselőkön, hogy a tisztviselők fizetését ilyen szűkmarkúan állapították meg. Hogy a képviselőknek mi volt az álláspontjuk a maguk tisztességes dotációjával szemben, ezt tisztán nem tudom, mert nem vagyok a gazdasági bizottság tagja, szűkebb körben azonban, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt beszélgettek," az a vélemény domborodott ki, nézzen utána a kormány vagy az elnökség és állapittassa meg, hogy egész Európában hol mennyi a parlamenti képviselők illetménye és a legkisebbet vegye alapul. Vannak rajtunk kivül is levert, tönkre silányított országok. Vegyük alapul azt, hogy ott mennyi a képviselők illetménye s ,a képviselők dotációját itt is a szerint rendezzük. Én ugy tudom, hogy ez a képviselői fizetésrendezés nem éri el még azt a fokot sem, amely a háború által szintén hasonlóképen lasujtott országokban a képviselők fizetése tekintetében fennáll. Különben is ez a kérdés az egészséges demokrácia kérdése is. Ha mi a képviselőktől azt kivánnók, hogy honoris causa, csupán tisztelet okából lássák el képviselői hivatásukat, mindenki nem kerülhetne be, csak az ezerholdasok és bankigazgatók, és hogy azok — tisztelet a csekély kivételeknek — nem viselik szivükön a dolgozók érdekeit, azt nagyon sok szomorú példából láthatjuk. Tehát maguknak a dolgozó osztályoknak sem érdeke, hogy az az elv vitessék keresztül, hogy a képviselő csak tisztesség okából legyen képviselő és ne tartson igényt arra, hogy valami szerény kis kárpótlásban részesüljön azért, hogy az ország ügyeiért és a választók érdekeiért a maga drága idejét feláldozza, (Lendvai István: A gróf urak a pénztárnál demokraták ! Elviszik szivarravalónak a pénzt ! S ők kiabálják felénk, hogy mondjunk le a fizetésünkről ! Most már bezárom beszédemet azzal, hogy sajnos, közöttünk ellenzéki képviselők között is nagy különbségek vannak. Hiszen — mint talán már egyszer mondót am is — a kormány sokszor abból él, hogy az ellenzék egyes frakciói között nagy különbségek vannak és azt az egyesitett erőt, amelyet a kormány ellen kellene forditaniok, sokszor egymás ellen fordítják. De azért meg vagyok róla győződve, hog3

r az ellenzék minden egyes frakciójában, a komoly és igazi, tisztességes ellenzék soraiban megvan az a szándék, hogy az ország sorsát a maguk felfogása szerint jobb mederbe vigyék, mint amilyen mederben a mai kormányzat viszi,. Én, aki bizonyos fokig elfogultsággal nézem ugy az egyik, mint a másik frakciót, sajnálattal látom, hogy sokszor ok nélkül is szembehelyezkednek egymással az ellenzék egyes frakciói, holott sokkal megokoltabb volna, hogy ezzel a kormánynyaJ, ezzel a rezsimmel szemben fejtsenek ki energiát, nem egymás ellen. Én azt a kérést intézem az ellenzékhez, annak egyes frakcióihoz, tagjaihoz ... (Egy hang a balközépen} : De nem az ellenzék kosaras asszonyához ! — Zaj.) Rassay az én véleményem í-zerint nem igazi ellenzéki képviselő; én is azt a felfogásomat juttatom kifejezésre, hogy ő titkos kormánypárti. Nekem ez a felfogásom az ő viselkedéséről. Szóba jött, kénytelen voltam ezt kijelenteni. Azokat, akik komolyan ellenzékiek, arra kérem, hogy ne vesztegessék energiájukat az egymás elleni küzdelemre. Tudom, hogy óriási világnézeti különbségek vannak az ellenzék egyes frakció között, de ezeknek a világnézeti elveknek kidomboritását akkor vegyük elő igazán, amikor a mai rezsimet sikerült megbuktatnunk. Akkor azután majd az ország népének egézséges ösztöne meg fogja mondani, hogy melyik világnézet alapján akar berendezkedni. (Dénes István : Mit szól ehhez Csontos Imre

c

? — Zsirkay János : Azt, hogy bár már látná ! — Csontos Imre (Dénes István felé) ; Melyik csapathoz tartozol ? — Dénes István : Ahhoz a csapathoz, amelyik ellenetek megy ! — Zsilinszky Endre : Ez a szervi baj ! — Zaj.) Zsilinszky igen t. képviselőtársam már számtalanszor rámutatott — igen helyesen — arra, hogy a mai politikai rendszer egyik legnagyobb hibája