Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-310
A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden, 257 kalmas arra, hogy a magam soraiból a munkásokat kizárjam. Ha tehát Bethlen Istvánnak — amibin nem kételkedem — nem az a tendenciája, hogy a keres/tény magyarság eszméjét megbontsa, hanem az, hogy a szociáldemokrácia ellen tőmöritse, akkor ne ilyen szerencsétlenül megválasztott, nem is tudom minek nevezzem : demagóg jelszó alatt tömörítse a szabadkőmiveséket, hanem keressen valami szerencsésebb cimet és szálljon le erről a szerencsétlen vesszőparipájáról. Bizza a főváros keresztény tömegeinek vezéreire a íőváros keresztény tömegeinek megszervezését. (Pikier Emil : ki a vezér ? — Yarsányi Gábor : Még kérdi ? — Pikler Fmil : Nagyon sok kereszténnyel beszéltem, aki nem ismeri önt el vezérének ! — Petrovácz Gyula: Samuka érdeklődik! — Lenűvai István: A Ripka-szorosüan lehet beszélni szabadkőmives keresztényekről !) Amennyiben például a nemzeti bankban biztosítani tudnánk a magyarság fölényét az agrárországra való tekintettel és biztositani tudnánk az agrárius érdekeltség túlsúlyát, ezi olyan nagyjelentőségűnek tartanám, hogy ebben <-z esetben félretéve minden aggályomat, bizalommal tudnék lenni a kormány iránt. El tudnék képzelni bizonyos körülmények között paktumot, ha nem látnám azt a sok célt tévesztett intézkedést, amelyek ugy tűnnek fel, mintha a tetején kezdenék el az építkezést. Például ezen a szerencsétlen, csonka, kis Magyarországon több egyetemet tartunk fenn, mint amennyi a nagy Magyarországon volt. Százmilliárdokat adunk ki ezekre és ugyanakkor a Nemzeti Múzeumnak, a Néprajzi Múzeumnak megmérhetetlen kincseit kitesszük a pusztulásnak. A fővárosi egyetem hires könyvtárát pusztulni hagyjuk, nem támogathatjuk ugyanakkor, amikor telesleges egyetemeket tartunk fenn. Elhanyagoljuk a régi intézményeket, leromboljuk az iskolákat, ezrével bocsátunk el tanerőket és a kötelező elemi oktatást illuzóriussá téve behozzuk az elemi iskolákban a tandíjat. Nem tudom, milyen materialista világfelfogás lámogatta érdekek jöhetnek tekintetbe az ilyen, szerintem egészen indokolatlan intézkedéseknél. Nem akarom például hinni, hogy a homályba sugárt vet a következő A péc-d egyetem orvosi fakultásán az Eszterhazv-utcaban fo yó hó 17 én 22 orvost avattak doktorrá A 22-ből 21 volt zsidó. (Lenűvai István: Numerus clausus !) A tegnapi nap folyamán ugyancsak a pécsi egyetemen 34 orvost avattak doktorrá, akik közül csak 32 volt zsidó! (Lendvai István: Kereszténykeresztyén alapon !) Hát ezért kell fentartani ezeket az egyetemeket? Hát ezért kell ideforditani a 100 milliárdokat ? Ezért kell pusztulni hagyni leromlott fennálló intézményeinket? Ezért pusztul a Nemzeti Múzeum minden kincsével, ezért pusztul a Néprajzi Múzeum európai hírű nagyértékü kincseivel és ezért hanyagolják el pl. a Földtani Intézetet, amelynek támogatása mellett óriási haszonra tehetne szert az állam, mert ma, amikor természeti kincsekben, nyersanyagokban igy megfogyatkoztunk, a Földtani Intézet kellő támogatása mellett óriási értékeket lehetne kihozni a föld mélyéből, kincseket, amelyekre valóban rá vagyunk szorulva. Bocsánatot kérek, a törvények tiszteletére minden polgár köteles, (Lendvai István : Még ha minister is !) különösen ha minister, aki esküt tett, hogy a törvényeket nemcsak megtartja, hanem megtartatni is segiti. Hát az elmondottak nem világosan bizonyságai annak, hogy e hazában a magyar nemzet fiai jövendő boldogulásának mérhetetlen kárára és veszedelmére a numerus clausus törvényét kijátsszák? Eszembe jut, — sajnálom, hogy nincs itt az igen tisztelt kultuszminisler ur — hogy egy alkalommal, amikor a disszidensek vacsoráján együtt vettünk részt, ő ott beszédet mondott és beszéde folyamán ezeket mondta : Kedves barátaim, ugy a magánéletben, mint a politikában is legjobb mindig az egyenes ut. És én ugy láttam, hogy miközben szemeit lehunyván kezeit összekulcsolta és azt mondotta, hogy legjobb az egyenes ut, összekulcsolt kezeivel ilyetén görbe mozdulatot tett. Nem tudom most már bizonyosan, megtörtént-e, de hogy igy láttam, kétségtelen, és erre nyomban figyelmeztettem mellettem ülő szomszédaimat. A numerus clausus törvényének ilyetén kijátszása, az észszerütlen. logikátlan, veszedelmes, káros intézkedések, nagyon szomorú volna, ha itt találnák meg a magyarázatukat. Bizalommal tudnék lenni az igen t. kormány iránt akkor is, ha az igen t. népjóléti minister ur részérői pl. a közegészségügyek terén energikusabb, határozottabb célkitűzést és cselekvéseket látnék. Rossz néven azonban nem veszem tőle, hogy e téren egyéb nagy elfoglaltsága miatt hátramarad, mert hiszen ezekben nem szakember. De engedje meg, vannak referensei, akik elmondják neki, hogy Magyarországon milyen óriási a gyermekhalandóság, akik megmondják neki, hogy bár a születések száma tekintetében helyzetünk nem kétségbeejtő, hogy bár ezen a téren nem állunk az utolsó helyen Európa országai között, a gyermekhalandóság tekintetében mégis vezeiünk. Azt is elmondják neki referensei, hogy a gyermekhalandóság leginkább az élet első heteire, első évére esik, arra az időre, amelyben ezt a halandóságot főkép a gyermekek észszerütlen gondozása, különösen pedig észszerütlen táplálása idézi elő. Ha tudjuk, hogy ez igy van, minden erőt arra kellene koncentrálni, hogy ezen segítsünk. Aktiv minister koromban, amikor a par excellence közegészségügyi tárca nehezedett szerény vállaimra, nagy gondot okozott nekem, hogy a gyógyszerekből, a fehérnemükből kifosztott, egészségügyi intézményeiben leromlott országunkban közegészségügyi téren valamennyire rendet teremtsek. Már akkor ankétekre hívtam meg a szakértőket, hogj r ebben a kérdésben tanácsukat meghallgatva, valami eredményt érjek el. Erre az időre esik annak a gyermek árvaháznak, annak az intézetnek a megalapítása is, amelyben én a tehetséges hadiárvákat gyűjtöttem össze és biztosítottam testi és lelki ápolásukat, erkölcsi nevelésüket. Mert ugy okoskodtam, hogy ha a társadalom — egészen helyesen — külön gondoskodik a nyomorék gyermekekről és külön gondoskodik az elzüllött gyermekekről, mennyivel inkább volna, kötelessége a tehetséges árvákról gondoskodnia. Én valóban csodálkoztam, hogy ez egészen újszerűen hatott. Örülök, hogy nekem jutott az a szerencsés feladat, hogy ezen a téren megvethettem egy intézet alapját és végtelenül fájlalom, hogy ezt az intézményt igen t. jelenlegi utódom tovább nem fejlesztette, valamint nem történt semmi abban az irányban sem, ami a gyermekhalandóság leküzdésére összehívott ankéten, mint megvalósítandó dolog, kialakult, hogy minden községben, minden tanyán valaki önként jelentkezőt, intelligens tanítónőt vagy derék tiszteletesnét, vagy a jeg3 r zö fele ségét oktassuk ki arra, hogy milyen ápolásra, táplálásra van szüksége a gyermeknek első életévében, és ha mást nem, legalább egyetlen szülőszobát rendezzünk be. Nem kelt oda más, csak legyen abban a szobában egészen egyszerű bútorzat, meszelt falak, de legyen tisztaság. Ugyanakkor, amikor az anyának ott élete legnehezebb perceiben és óráiban nyugodt helyet biztosítunk, egyben játszva megtaníthatjuk a gyermek táplásának elemi ismereteire. Ha garanciáját látnám annak, hogy csak ez az emiitett intézkedés rövidesen keresztül fog vitetni, már mindent feledve, bizalommal tudnék lenni. Nem akarok itt egy egész szociális és köz egészségügyi programmot adni, bár ezt könnyen 36*
