Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 251 nagyobb nyomatékkal követeli a forradalom felidézésében bűnösök ellen az eljárás haladéktalan megindítását általánosságban . ..« (Esztergályos János : És az ellenforradalom gyilkosainak felakasztását !) Nem tetszik tudni, miről lesz itt szó, tessék figyelni ! (Pikier Emil : Régi, elkoptatott dolgok ezek már ! — Meskó Zoltán : Nem elkoptatotiak ! Ezt mondotta ! — Továbbolvassa) :» .. . és követeli különösen a sajtó szerepének a forradalmak felidézésében való haladéktalan tisztázását.« (Pikier Emil : Akkor egész Magyarországot le kell csukni és önt is ! — Felkiállások a balközépen : Most nem arról van szó >.) Ne védje, kérem, olyan lelkesen ezt a kormányt, hiszen tudom, hogy nem ez a célja az igen t. képviselő urnák. (Továbbolvassa) . »Az utóbbi követelményt annál sürgősebbnek kell tekintenünk, mert a sajtónak a magyar közéletben való kárhozatos szerepe felülmúl minden képzeletet. A nemzeti közvéleményre meg tévesztő és demoralizáló hatása van annak, hogy oly orgánumok, amelyek a rothasztásban a züllesztésben előljártak, továbbra is a tisztességes és komoly sajtóval egyazon mezben járnak, ugyanolyan kedvezményeket és ugyanolyan terjesztési szabadságot élveznek« »A közvélemény tudatában van annak, a sajtószabadság templomában ocsmányabb megfertőzés történt, mint a debreceni nagytemplomban.Elámulva áll a magyar közvélemény és annak ad kifejezést a Társadalmi Egyesülek Szövetsége, amikor felveti a kérdést : Hát nem történt semmi sem 1 Nem történik semmi, hogy a tempiomgyalázók, bűnhődjenek, hogy a templom újra felszenteltessék és azután alabárdosokkal vétessék körül, nehogy egy ujabb meggyalázás a nemzet homlokára egy ujabb szégyen bélyegét üsse.« (Kiss Menyhért: Szélsőséges beszéd !) »Szinte olybá tűnik fel a helyzet, mintha a sajtó banditáinak és a sajtó kosarasasszonyainak megbüntetéséről, a sajtószabadság szent nevében húzódoznának « És most — ismétlem, — ministerelnök ur ugyanennek a sajtónak jóakaratát élvezi és ugyanez a sajtó naponta veregeti vállát Bethlen Istvánnak. (Zaj balfelől. — Meskó Zoltán: Hát »A Nép« miért közli a »Krisztus« című regényt, amely tele van vallásellenes dolgokkal ?) Igen tisztelt képviselőtársamnak ezt a közbeszólását hálásan köszönöm, mert ez alkalmat ad nekem arra, hogy ezt a kérdést, ami valamennyiünk érdeke, mert hiszen az ország lakosságának legnagyobb része katholikus. itt nyomban tisztázzuk. (Helyeslés balfelöl) Mielőtt ezt a regényt megvettem volna, átolvasta azt egy katholikus ujságiró, aki egy katholikus rendnek is tagja s aki ugy informált engem, hogy ez a regény, amely egy buzgó katholikus Írónak tollából látott napvilágot, az irodalmi cenzúrán keresztülment, irója a Petőfi Társaságban ezzel tartotta székfoglalóját s ezt tartja élete legnagyobb munkájának. És valóban az is, mert ez a regény a legnagyobb katholikus regényeknek : a Quo vadis-nak, a Benhurnak, Fabiolának stb magasságába emelkedik. Mikor figyelmeztettem a regény kényes témájára, akkor ugy informált ez az ujságiró, hogy az iró szerencsésen fogta meg a tárgyat, s őt nemcsak keresztény, hanem katholikus szempontok is vezérelték, mert buzgó katholikus ember. Ez a regény nemcsak nem sértó Krisztus Urunkra, nemcsak nem sértő Szűz Máriánkra, de alkalmas arra, hogy Szűz Mária kultuszát még a nem katholikus keresztények között is terjessze, annak hiveket szerezzen. Igaz ugyan, hogy az iro igyekszik Krisztus Urunkat a/ akkori élet realitásai közé elhelyezni igaz, hogy racionalista szellem hatja át ezt a művet, de mindez csak azért van, hosy a regény végén a tülekedő sárgolyóbis fölé hatalma san felemelkedjék Kriszta Urunk isteni alakja, amely számunkra egyedül az ut, az igazság és az élet. Megnyugodtam és örömmel fogadtam a re" gényt, amelyről azt hallottam, hogy egy másik lap előzőleg 30 millió koronát kinált érte, amennyiben bizonyos liberális színezetű javítások történnek rajta s amely regényt azután A Nép lapvállalat hatmillióért szerzett meg Elképzelhető tehát, hegy nagy most a megdöbbenésem, amikor azt látom, hogy az egész katholikus világ, a katholikus egyház az ő sereiméről s Krisztus Urunknak és Szűz Máriának megsértéséről és meggyalázásáról beszél. Nagyon természetes, hogy számomra nem marad más hátra, mint hogy minden okoskodás nélkül, mint az egyház hű fia, meghajtsam a leiemet és a regény közlését beszüntessem. Erre nézve már ma kiadtam az utasítást (Helyeslés balfelől.) s csak abban az esetben volnék hajlandó a regényt tovább közölni, amennyiben ahhoz egyházi részről is a leghatározottabban hozzájárulás történnék. (Helyeslés balfelöl.) Azt hiszem ezzel sikerűit megnyugtatnom igen t. közbeszóló képviselőtársamat. Ezek után legyen szabad az emlékiratot még pár percig tovább ismertetnem /továbbolvassa) : »E felfogás szerint a sajtószabadság felhatalmazást jelent a szabad bűnözésre. A fogalmak e rettenetes összezavarása ellen minden erőnkkel tiltakozunk. A modern sajtótörvényhozások és főként azok gjakorlati alkalmazása abban a hitben volt, hogy feladatát a legjobban akkor oldja meg, ha a sajtót mentől inkább a szabadjára ereszti. A sajtó és mindazok, akik a sajtó körül elhelyezkedtek, rajta voltak hogy fokozzák azt a közhangulatot, amely a sajtónak mintegy tabu-jelleget adott.« »A sajtószabadság minél korlátlanabb értelmezése a modernség, az evolúció útjában látszott feküdni, és ezzel a közfelfogással sehol sem mertek szembeszállni. Egész Európa és az európai kultúra drágán fizette meg megbocsáthatatlan könnyelműségét. Még élénken emlékezetemben van a »Novoja Vremjá«-nak féktelen izgatása, amellyel az orosz tengerészeti ministeriumra az az orosz-japán háborúban oly taktika követését erőszakolta, amely az egész orosz tengeri haderők katasztrófájának egyik főokozója lelt.« »Korunk történetének legtanulságosabb fejezete lesz az, amely a sajlónak a világháború felidézésében, megnyújtásában és elvaditásában való részességével fog foglalkozni. Láttuk, hogy a sajtószabadság elvének alkalmazásával a föhiba abban állott, hogy teljesen figyelmen kivül hagyták azt a meggondolást, hogy a sajtószabadság, a »közhözszólás« jogosítványának kiadásánál az államhatalomnak a leghathatósabb és legkíjátszhatatlanabb biztosítékokat kellett volna bewövelelnie. Mikor a közszabadság egyik legértékesebb es legnagyobb veszedelmeket felidéző kétes elemét felelőtlen egyéneknek kezére adták, minden erejükkel azon voltak, hogy a kiosztott szabadságot megtetézzék, ahelyett hogy erős korlátokat szabtak volna annak.« >Egyedül Anglia, a közszabadságok klasszikus országa volt óvatosabb a sajtónak nyújtott kedvezmények terén, amennyiben a sajtójogi felelősséget nem váíaszlotta el a közönséges büntetőjogi felelősségtől. Nálunk, sajnos, a másik példa talált követésre, s bár az 1914. évi sajtótörvény megalkotásánál már a tanulságok légiója vezethetett volna jobb belátásra, sőt a törvény indokolása mutatja, hogy komoly hangok foglalkoztak a jelentékeny szigoritás gondolatával, végül mégis győzelmet aratott a liberálisabb fel togas. E ballépés következmény ekép állott elő az az érdekes helyzet, hogy az állam a sajtó hatalmától és főként a sajtószabadság sérelméről üvöltözőktől félve, még a sajtótörvényben biztositott jogokkal sem mert élni.« »A Társadalmi Egyesületek Szövetsége felveti nyomatékosan a kérdést, hogy az elmúlt kormányok, azok sajtói endészete, a büntetőhatóságok