Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-309
232 A nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28-án, szombaton Budapesten nemcsak saját személyemet tudtam egy mandátum erejéig értékelni, hanem tudtam az ő személyét is ugy képviselni, hogy Budapesten megfelelő helyen, a képviselőlistán rászavaztak. Ezért igen kár rám hivatkozni a képviselő urnák, (Rupert Rezső: Nagyon köszönöm!) amikor arról beszél, hogy Budapesten kik azok a zseton-politikusok, akiket be lehet váltani és kik azok, akiket nem lehet beváltani. A másikra vonatkozólag, amit az igen t. képviselő ur mondott, hogy itt bizonyos kosarasnénik sétálnak, akik liferálni akarják az ellenzéket és természetesen, amint a képviselő ur nyíltan is mondotta, őt magát is a kormánynak, erre vonatkozóan legyen szabad egypár megjegyzést tennem. A képviselő ur a gyorsírói feljegyzések szerint a következő megjegyzéseket mondotta (olvassa): »Amint méltóztatnak tudni, itt akciók folynak arra nézve, bogy az indemnitási vitában minél kevesebben vegyünk részt, hogy minél simábban engedjük át az indemnitást, mert csak igy kerülhet sor az úgynevezett fővárosi törvényjavaslatra. A magam részéről és pártom részéről is el akarom hárítani annak még a látszatát is, mintha bennünket ez a szempont vezérelne, és ezért tartózkodnánk a vitában való részvételtől. Mi nem engedjük magunkat senkinek sem szállitani. Itt ugyanis, amint látjuk, ha az ellenzék egy becsületes és erőteljes küzdelembe fog, — amint méltóztatnak látni, erőteljes küzdelem — akkor mindig arról van szó, hogy a kormány részéről megnyilatkozik valami hajlandóság, hogy a küzdelem abbahagyása érdekében valami ellenszolgáltatást nyújt és akkor megjelennek az igen t. jóakaratú közvetítők, a politikai kosarasnénik és igyekeznek bennünket szállitani.« Méltóztassék megengedni, hogy egy kijelentést tegyek először is erre a megjegyzésre vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Nem hiszem, hogy abban a kellemes helyzetben lenne az igen t. képviselő ur, hogy elmondhatná azt, hogy én őt akármilyen formában megpróbáltam volna, akár a kormánynak, akár más valakinek szállitani. (Derültség a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy a t. képviselő ur vagy személyemnek, az ő személye iránti érdeklődését, vagy a saját személyének fontosságát becsüli túl. Ezzel szemben, minthogy ez a vád többizben elhangzott itt, kénytelen vagyok nem annyira a képviselő ur megnyugtatására, mint inkább, különösen a mai nap eseményei után, az ország közvéleményének felvilágosítására megmondani, hogy tulaj donképen miről is volt szó itt az elmúlt két hétben. (Halljuk! Halljuk!) Mikor felmerült a kérdés, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi munkarendje megállapittassék, az elnök ur pártközi megbeszélésre hivta össze a képviselőket. Ezen az igen t. képviselő ur, mint az Országos 48-as és Függetlenségi Kossuth-párt elnöke természetesen szintén részt vett. (Kuna P. András: Nagy hivatal!) A megbeszélés alkalmával rögtön bátor voltam kifejteni álláspontomat, mely szerint a nemzetgyűlés munkaidejét ugy kell beosztani, hogy a két legfontosabb törvényjavaslatot — az állami és fővárosi exlexet elkerülendő és megszüntetendő — le kell tárgyalni és kifejtettem egyben azt is, hogy mindent el kell követnünk abban a tekintetben, hogy a fővárosi törvényjavaslatot is tető alá hozhassuk. Őszintén megvallva, az indemnitásra nem fektettem valami nagy súlyt, nem azért, mintha nem lettem volna meggyőződve arról, hogy az indemnitási javaslathoz igen hosszú és kimerítő vitát képes produkálni az ellenzék, de nem fektettem különös súlyt rá azért, mert hiszen a szanálási javaslatok letárgyalása után, az azt megelőző pénzügyi javaslatnál és indemnitási vitánál olyan mély kiterjedésű vita folyt itt a Házban, amely az általános politikai szempontokat teljes mértékben kimerítette. (Ugy van! a jobboldalon.) Azonkivül meg volt a lehetősége, hogy a felmerülő konkrét politikai sérelmeket akár interpelláció formájában, akár egyéb formákban a Ház tárgyalhatja. De nem helyeztem rá súlyt azért sem, mert ma az országos politika szempontjából is a legélesebb összeütközéseket képviselő pártok döntenek a fővárosi törvényjavaslat tekintetében. Végre tisztában vagyunk azzal mindannyian, hogy a fővárosi törvényjavaslatnál különböző politikai irányok ütköznek meg és készülnek egymássai leszámolásra. Tudtam nagyon jól azt, hogy ennek a javaslatnak általános vitájánál politikai sérelmeit mindenki elmondhatja, tehát semmi akadálya nincs, hogy a nagy szükségszerűséget, ennek a javaslatnak letárgyalását, amit én már a politikai atmoszféra tisztulása szempontjából is elengedhetetlennek és szükségesnek tartottam, össze lehet kötni azzal a céllal, hogy ha valakinek politikai sérelmeit kell elmondani, ennél a javaslatnál elmondhassa. Ugyanakkor azonban bátor voltam rámutatni arra is, hegy amennyiben fővárosi törvényjavaslatot nem tárgyaljuk le még a nyári szünet előtt, be fog állani az a helyzet, hogy ez a törvényjavaslat csak késő ősszel, vagy még későbbi időpontban lesz tárgyalható. Miért ? Azért, mert ha három hónapra szünetre megy ez a nemzetgyűlés, akkor semmiféle garanciám nincs nekem, de nem is adhat garanciát a kormány sem, mert három hónap a mai viszonyok között olyan hosszú idő, amelyben az állami szükséglet olyan problémákat vethet fel, hogy esetleg magam is kénytelen vagyok abban az időpontban elébe helyezni még a fővárosi törvényjavaslatnak is. (Zsirkay János: Muszáj július 15-én szünetre menni ?) Nem lehet tehát nekem semminemű biztositékom abban a tekintetben, hogy a nemzetgyűlés akár szeptemberben, akár októberben a fővárosi törvényjavaslatot letárgyalja. De még ha tárgyalás alá veszi is, akkor is annak, aki a kérdéssel foglalkozik, tisztában kell lenni azzal a körülménnyel, hogy a fővárosi törvény megszavazásától számitott 4 hónapra van szükség abban a tekintetben, hogy a választói névjegyzékek kiigazittassanak, tisztában kell tehát egyúttal lenni azzal a körülménnyel is. hogy a fővárosi választások jövő tavaszra fognak elhúzódni. (Erdélyi Aladár : Sőt még több kell !) Ha pedig nem fog letárgyaltatni a javaslat a legrövidebb időn belül, az őszi parlamenti ülésszak megnyitása után, akkor ki vagyunk téve annak, hogy egy egészen uj választói névjegyzéket kell összeállítani, meg kell majd várni az 1925-re érvényes választói névjegyzék összeállítását és meghatározatlan időre ki fog tolódni a fővárosi választások ügye. Mint Budapest egyik képviselője, kellett, hogy világosan lássam ezeket a dolgokat, kellett, hogy tisztában legyek a főváros polgárságának sürgető akaratával, hogy meg akarja szüntetni az autonómiát félretevő exlex-állapotot, és alkotmányos kormányzással, a többségi elv alapján azoknak, akiknek a főváros polgársága és munkássága le fogja tenni a tényleges hatalmat, saját kezébe akarja átvenni, saját sorsának intézését. Ezek a a szempontok vezettek engem akkor is, amikor felhivtam az ellenzéket is baráti értekezleten, hogy ezeket a szempontokat mérlegelve, mérlegeljük azt a körülményt is, vájjon indokolt-e egy erőszakolt indemnitási vita, mert méltóztassék megengedni, egy olyan vitát, amely reggeltől 8 órán keresztül hét-nyolc képviselő jelenlétében folyik, kénytelen vagyok erőltetett vitának minősiteni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mert nem csak a t. túloldal tüntet az érdeklődésnélküli-