Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-309

230 A nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28-án, szombaton akkor is annyit számitott, mint amennyit számit ma. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem kérdezték a magyar népet, hogy életérdekei ellenére hajlandó-e vállalni azt a nagy kockázatot, amelyet egy világháború jelent. (Farkas István: Szélhámos politikusok es lelkiismeretlen tábornokok, császárok és királyok ! Lelkiismeretlen hóhérok! — Kuna P. András: i\z 1918-as szélhámosok! — Elnök csenget.) Senki sem foghatja reánk, hogy nekünk akár tiz évvel, akár húsz évvel ezelőtt hóditási aspirációnk voltak. Mi meg voltunk elégedve azzal a hazával, annak akkora területével, amely a Kárpátoktól az Adriáig, az Erdélyi havasoktól a Lajtáig magához ölelt. Nem akarunk hozzá semmit, egy négyszögcentimétert sem, tehát nem volt a világon semmi okunk arra, hogy háborúba keveredjünk. Nem volt erre semmi okunk azért sem, mert hiszen mi minden néptől, amely körülöttünk él, teljesen idegenek vagyunk. Mi a mi ázsiai nyelvünkkel ugy élünk itt; — persze mégis azzal a magas műveltséggel, amelyet a nyugati kultúra egyáltalában elérhetett — hogy a szlávok, a germánok, a románok nem rokonaink, mindnyájan egyformán ellenségeink és ennélfogva egyformán barátaink is lehettek volna. Nem volt semmi szempont a világon, hogy meg kelljen indulnunk, sőt a történelmi szükség a körülöttünk élő nemzetek számára is demonstrálta azt, hogy nagyon jó, hogy itt van ez a hullámtörő, hogy ez a kis sziget magyarság itt van, amely minden nemzettel egyformán békében él. Hiszen szerencsésebb politika mellett, ha a demokrácia jótéteményeit élveztük volna, semmi sem lett volna könnyebb, mint a semleges Magyarország, (Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) amelyet az istenkéz, a természet is arra teremtett, hogy az legyen, mert mindenkivel egyformán békességben lehet. Ha tiz esztendővel ezelőtt demokráciánk lett volna, ha a magyar nép ura lett volna a maga sorsának, a maga akaratának, akkor annak a szörnyű végzetnek, amelynek következményeit itt látjuk magunk előtt, nem kellett volna bekövetkeznie. (Kuna P. András : Ott volt 1918 demokráciája !) De nem volt demokráciánk, mert voltak magyar politikusok, akik évszázadokon keresztül gondoskodtak arról, hogy ne legyen demokráciánk és akik különösen a legutóbbi tiz esztendőben a. magyar ellenállást teljesen megtörték, a magyar gerincet megroppantották, mert hiszen pár esztendővel azelőtt, mint a katasztrófa útjára elindult, ez a Ház, ez a terem tanuja volt annak, hogy azokat, akik itt a magyar szót, a magyar vágyat, a magyar óhajtást csak kiejteni merték s akik a magyar nemzeti hadsereget követelték, darabontokkal hordatták ki. (Ugy van! Ugy van! a balközépen és a szélsőbaloldalon.) Akkor ugyanaz a közgazdasági politikai rendszer, amely ma van — hogy mindent üzletté tesznek az országban — szintén elvégezte a maga munkáját, kezében volt minden vagyoni erő, sajtó, szószék, minden a világon, csak a magyar nép maga volt itt árván, néinaságra kárhoztatva, megrugdalva, megfélemlítve, hogy egy szavát se lehessen hallani, még ha az életösztön szava is volna az, amely belőle kitör. Tiz esztendővel ezelőtt ezen a napon azt az embert, aki azt merte volna kiáltani: Emberek, magyarok, az isten szerelméért, ne legyen háború! — megölték volna, megtiporták volna, megkövezték volna. Ez az igazságok természete. Ma nevetünk valami igazságon, ma az igazságot megkövezzük és tiz esztendővel később, pár esztendő múlva, meglátjuk, hogy ez volt az igazság. És ha belátjuk, hogy a legnagyobb gonosztevők azok voltak - s azokra nincs mentség — akik a háborúba belesodorták ezt a nemzetet s akik előkészítették azt a lehetőséget, hogy ez a nemzet háborúba keveredjék ugy, hogy ez ellen még csak vétót se kiálthasson, akkor ebből nem az következik, hogy ne okuljunk, hogy ezt egészen rendben lévőnek tartsuk. A magyar politika ritkán szokott az intellektuális szemlélet álláspontjára helyezkedni. Ritkán szokta azt nézni, hogy mi a jó, mi a bölcs, mi a józan. Ritkán van igy és ha igy van, akkor csak részletkérdésekben, mint 1867-ben a Deák-féle intellektuális szemlélet, amely sajnos, csak részletkérdésekre terjedhetett ki. A magyar politika mindig hipnózis volt, ha nem megvesztegetés és erőszak. Hipnózis, az illúziókkal való kápráztatás volt, a gyenge értelemnek és a gyenge szívnek megvesztegetése szép szavakkal. Ma is itt vagyunk. Ma is meg fogják a gyönge értelmet, a gyönge, nem egészséges, vagy nagyon naiv szivet, a romantikus érzést, a szentimentális érzést és emlegetéssel szinte már igazsággá erősitik a lelkekben azt, hogy mindent a forradalom csinált. Ezt csinálják azok, akik érzik a felelősséget ennek a nemzetnek múltjáért, azokért az évtizedes előzményekért, amelyek a háborút előkészítették és amelyeknek hatása után következhetett reánk az összeomlás. Ha Tiszáék innen nem hordatták volna ki a magyar nemzet képviselőit, azokat, akik a magyar vádakat hangoztatták, ha minden szolgabirájuk és csendőrjük nem nyűgözte volna le a magyar népet és nem szoktatta, volna hozzá a némasághoz, az egyszerű meghunyászkodáshoz, szinte a gyávasághoz a politikában, hanem bejött volna ide egy erőteljes parlament vagy legalább egy erőteljes ellenzék, akkor valószínűleg megtörtént volna, hogy 1914 június 28-ától július 26-ig akadtak volna itt a parlamentben, akik felálltak volna — nem egy ember, hanem tiz, húsz és harminc — és beszéltek volna a háború ellen s akkor százszor meggondolták volna Bécsben a Ballplatzon az osztrák tábornokok is, hogy elküldjék-e azt a provokáló ultimátumot Szerbiának, amelynek valószínűleg háború lesz a vége. Ma azonban ezekről már hiába beszélünk. Ma szomorúan kell látnunk azt, hogy a háborús politika tényezői még mindig itt ülnek a nyakunkon és nem akarják, hogy jobb sorsunk legyen, mint azoknak az országrészeknek, amely országrészeket eljátszottak. Természetszerűleg ott is el van nyomva a magyar, - mert ellenség tipor rajta — ott is nagy presszió alatt nyög, ott is börtönben lakik. Ugy látszik, azoknak vigasztalására ezt a megmaradt tenyérnyi kis magyar földet is börtönné akarják tenni. Itt is minden van, csak szabadság nincs, esak boldogság nincs, csak testvériség nincs. Csak gyűlölet van. És van egy politika, amely mindenre képes, mindenre hajlandó és minden eszközt igénybevesz csak azért, hogy tarthassa magát, de a magyar öncéluságnak, a magyar közérdeknek, a magyar állameszmének ehhez a politikához semmi köze sincs. Épen ezért ideje megemlékezni ezen a napon, amely napnál nincs érv, amely jobban bizonyítja a demokrácia szükségességét, ideje megemlékeznünk erről és számonkérnünk, hogy hova tette Bethlen István a nemzet demokráciáját, mikor szándékozik ezt a nemzetet végre visszadni saját magának, hogy úrrá lehessen? T. Nemzetgyűlés ! A külpolitika szempontja is parancsolólag és sürgetőleg követeli most már, hogy a magyar nemzet önrendelkezési joga meglegyen, akkor, amikor rengeteg veszteség árán végre az a történelmi helyzet állott elő, hogy rendelkezhetik magáról. Méltóztassanak egy pillantást vetni arra. ami x\ngliában és Franciaországban történik. Ez a