Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-309
r A. nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28-án, szombaton 225 kapnak. Itt volna az életbiztosítási összeérek rendezésének a kérdése. Ha valaki 10—20 evvel ezelőtt aranyban fizette be a rátákat, mai pénzben ugyanolyan összegű pénzt kap, mint a menynyire magát annak idején biztositotta. Itt volna az árvaügy rendezésének a kérdése. 10—15 esztendővel ezelőtt befizetett egy árva — mert be kellett fizetnie — 40—60 vagy 100.000 koronát, ami akkor még igen szép vagyon volt s ha most a kis árvaleány megnő s férjhezmegy, hozományt kapott volna, lett volna 100.000 aranykoronája, ma pedig visszakap az árvaszéktől 100.000 papirkoronát akkor, amikor az állam teljes valutaértékben vette át az árvától azt a pénzt és befektetvén azt, megfelelő ellenértéket kapott. Itt volna a baleset folytán megitélt járadékoknak a kérdése. Ha valakit — mondjuk — 10 esztendővel ezelőtt elütött a villamos és a biróság megitélt a Kúria 86. számú döntvénye szerint havi 40—50 koronát, az illető ma épen annyit kap mai pénzben, mint kapott akkor, nem lehet ugyanis azt az összeget felemelni, mert a Kúria azt mondja, hogy e célra neki uj törvényes rendelkezésre volna szüksége. Amikor ezer ilyen probléma volna, akkor itt büntetőjogi kodifikációt folytatnak s nincs sürgősebb gondja a kormánynak a sajtószabadság és a személyes szabadság korlátozásánál, nincs sürgősebb feladata, mint börtönépités. A legnagyobb nyugalomra, szinte mondhatnám jókedvre volna szükség ebben az országban, hogy mindenki teljes reménységgel és bizalommal legyen eltelve az iránt, hogy munkájának a gyümölcsét élvezni is fogja és hogy szabad emberi élete, szabad mozgása lesz, hogy meglesz számára a polgári boldogságnak 3,-Z ci teljessége, amely megvolt 1914-ben, és megvan ma is a boldogabb nyugati államokban mindenütt. Ehelyett naprólnapra csak a terrort erősitik, folytonosan fenyegető paragrafusok, fenyegető törvények felhőjét süritik fölöttünk, és remegünk és félünk, nincs semmihez kedvünk, s igy akarnak velünk országot ujjáépitetni. IJgy akarnak velünk országot ujjáépittetni, hogy a milliókat napról-napra folyton keserítik, mert azzal, hogy a szabadságok teljessége gazdasági téren, de minden téren is csak egyes osztályoknak, azoknak a számára van biztosítva, akikre ezen kormánynak reakciója támogatására szüksége van, azoknak aztán teljesen szabad a vásár. Nemcsak törvényes, hanem törvénytelen eszközökkel, kivételes hatalommal, a reakció hatalmával, az abszolút hatalommal tesz meg ez a kormányzat mindent arra nézve, hogy itt az embereket fékentartsa, hogy itt az embereket általános depresszió és terror hatása alatt tartsa, hogy itt a keserűség ki ne törhessen, hogy a polgárok akarata akármilyen kis körben se érvényesülhessen, hogy össze ne jöhessenek gondolataikat kicserélni és tanácskozni egy-egy gyűlésen; ezt nem engedik meg, sőt még ezen túl is megy a kormány s a kormány sajtójával, de élőszóval is mindent elkövetnek arra, hogy másokat rágalmazzanak, diszkreditáljanak, lehetetlenné tegyenek és hazaárulóknak kiáltsanak ki. Eddig a forradalomból éltek. Éltek abból, hogy szidták a forradalmat, hangosan kiáltották Krisztus nevét, a haza nevét, most persze látja a megcsalódott magyar nép, hogy ez mind üres kápráztatás és ámitás volt. Most más kell nekik, most mindenféle más rágalmakkal igyekeznek lehetetlenné tenni azokat, akik ez ellen az áldatlan rendszer ellen feltámadnak. Nézzük meg a kormány sajtóját. Minden nap talál benne az ember rágalmazó cikkeket, amelyek mind arra vannak szánva, hogy az ellenzék embereit erkölcsileg tönkretegyék. (Erdélyi Aladár: És ha az ellenzék sajtóját nézzük?) Tessék megnézni azt az ellenzéki sajtót, amelyről szó lehet. (Szakács Andor: Csak a fajvédő sajtó ellenzéki!) Ugy van, csak a fajvédő sajtó ellenzéki, mert az ellenzéknek a fajvédő sajtó kivételével nincs sajtója. A polgári sajtónak, annak a becsületes, annak a nyugodt, mérsékelt, higgadt, becsületes irányzatnak, amelyet mi, a liberális elemek itt képviselünk a baloldalon, sőt képviselnek azok is, akik inkább a konzervatív állásponthoz hajlanak: nekünk nincs sajtónk. Itt adtam elő a panaszt, hogy a Kossuth-pártnak Bethlen István gróf nem engedte meg, hogy sajtója legyen. A sajtóban nem tudjuk szolgálni a magunk ügyét és sajtóban sem tudjuk visszaverni az ellenünk intézett rendszeres támadásokat, rágalmakat. Ezt nem is veszem rossz néven attól a »8 órai «-tói, és a többi, a kormányt támogató újságoktól, mert hiszen mesterüktől, Bethlen István gróftól tanulják a leckét, mert hiszen Bethlen István gróf az, aki időnként ki szokott rándulni, és az ellenzéket szidja, átkozza, s arra mindent ráfog. (Erdélyi Aladár: De nem rágalmaz!) Nem akarom azt a szót használni, hogy gyaláz ' és rágalmaz, pedig ehhez is jogom volna. Méltóztassék csak visszagondolni arra a budai vacsorára. Ott egyenesen pellengérre állított bennünket a ministerelnök ur, amikor hetedik vagy nyolcadik elvi álláspontjára helyezkedve, immár egyszerre szükségét látta annak, felismerte annak okosságát és bölcsességét, hogy most már keresztény és nem keresztény elemeknek, polgárságnak egy egységes polgári fronttá kell tömörülni a szociáldemokraták ellen. Ugyanakkor bennünket úgyszólván bélpoklosoknak nyilvánított, kijelentette, hogy mitőlünk azonban elzárkózik, mivelünk nem akar semmiféle szövetséget. Persze, elfelejtette a t. ministerelnök ur, hogy kettőn áll a vásár. Mert talán mi is mondhatjuk olyan joggal, hogy vele nem akarunk semmiféle közösséget. Láthatja, öt esztendő küzdelméből, hogy olyan rendszerrel, amelyet mi nem tartunk, hogy ugy mondjam, becsületes rendszernek, hogy ezzel a politikai rendszerrel természetesen közösséget semmi esetre sem érezhetünk. (Erdélyi Aladár: Előbb tettél szemrehányást, és ime, mit mondasz!) Semmi körülmények között se tekinthetem becsületes politikának azt, amely a legszörnyűbb bűnökre amnesztiát hirdetett, amely azokat nem büntette, amely rendszerben lehetővé vált viszont ártatlanoknak tömegszámra való üldözése, azt a rendszert, amely az állam bevételeivel nem számol el, mely a nemzetnek nagy nyomorúságában keservesen kiizadott filléreit elpocsékolja, azt a rendszert, amely elnyomja a polgári szabadságjogokat, amely a saj tót még ma is rendeleti utón kezeli, amely megtartja magának a jogot, hogy abban a pillanatban fojthassa meg a sajtót, amikor akarja. Engedelmet kérek, hogyha más nevet méltóztatnak erre találni, ám méltóztassék, de én nem tudok, az én szótáramban erre másféle név nincs. (Erdélyi Aladár : Én csak azt az egyet találom, hogy ez nagy tévedés !) A ministerelnök ur ott elnevezett bennünket öntudatlan radikálisoknak, akik a haza ártalmára dolgozunk. Azt hiszem, hogy mindenkinek joga volna ezt mondani, csak épen annak a Bethlen István grófnak nem, aki már megpróbált száz és száz elvi állásponton a világon mindent, egyik bukfencet a másik után hányva, politikát csinálni. Őneki igazán nincs semmiféle joga arról beszélni, hogy valaki tudatos vagy öntudatlan, vagy káros vagy nem káros politikát folytat-e. Hiszen emlékezünk egész pályafutására, emlékezünk a régi időkből az ókonzervatív liberálisra, aki azonban azokban az időkben még Tisza Istvánnál is reakciósabb volt; azután emlékezünk rá, az októbrista demokratára, amikor ő is az
