Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

ï% A nemzetgyűlés 308. ülése .1924. évi június hó 27-én, pénteken. hogyan hajtják végre a földreformot és hogyan látja szociális elhelyezkedését biztosítva ebben az országban. Ha a kormány nem a nagybankokat, nagyvállalatoka , vagy ipari üzemeket támogatná, hanem olyan politikát vezetne b •, amely a kisemberek szociális igényeinek kielegitesét célozza és arra irányul, bogy itt érvényesüljön az a szociális tétel — a szociális kiskáténak első pontja, — hogy becsületes munkával meg lehessen élni, akkor ez a kormány szanálta az országot, mert én vallom és hiidetem, hogy az országot nem a külföldi kölcsön, nem a 250 millió fogja szanálni, hanem igenis szanálni íogja azt a magyar népnek munkaereje es összefogó munkája. Ezl pedig ugy tudja biztosiiani a kormány, ha az általa hirdetett politikai jogokat, szabadságjogokat helyre ulitja, az alkotmányjogi kérdéseket megoldja, ha nem fél attól, amelynek első mondata tárgyalásánál Barthos Andot t. képviselőtársam riadva menekült ki a jobboldalon, (Ellenmondás jobbfelőt) ha nem fél t. i. attól, hogy az általános titkos választójogot letárgyalja (Pikier Emil : Perlaki is menekül; ! — Perlaki György : Dehogy menekülök î) En minden eddigi indemnitási vita alkalmával határozati javaslatokat nyújtottam be arravonatkozóan, hogy a nemzet gyűlés oldja meg azt a feladatot, amelyet vállalt és amelyet nyomtatott programmjába felvett. Emlékezem például, arra, hogy az első nemzetgyűlés földmivelésügyi ministere Battonya piacán azt mondotta, — én szintén jelölt voltam ott s Rubinek Gyula mondotta ezt, aki az önök pártjának első megalapítói közé tartozott, — hogy az általános választójogot törvénybe fogjuk iktatni ; ez lesz az első teendőnk, a második pedig az, hogy a földbirtokrefoi mot radikálisan végrehajtjuk. (Beck Lajos : Ez a kisgazda programm !) Ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be {olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az általános titkos választójogról szóló törvényjavaslatot minél előbb mutassa be.« (Mozgás.) Az úgynevezett 33-as bizottság tegnapi ülésén egy nagyon kellemetlen beszéd hangzottéi, amelyet Kállay Tibor volt és talán jelenleg is való pénzügyminister ur mondott, (Farkas István : Ki most a pénzügyminister? — Beck Lajos : Felváltva, naposok vannak !) ebben azt mondotta, bogy nem helyesli a kiadások fokozását, nem helyesli a családi pótlékot sem, etekintetben nem osztja Gömbös Gyula felfogását, mert nem hive az imperializmusnak, nem tudja, hogy a létminimum és az alsóbb kategóriák fizetésének feljavítására van-e lehetőség. Legyenek a tisztviselők is mérsékletesek, mert még nem következett el az ideje békebeli igényeik kielégítésének. Talán két év múlva kerülhet erre sor. A tisztviselő azért, hogy van, még nem tarthat igényt az állam által való eltartásra.« (Zaj.) Ennél antiszociálisabb, fájdalmasabb megállapítást miniszteri ajkakról még nem hallottam. (Ugy van! balfelöl.) Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy a lisztviselő nem tarthat fizetésre igényt azért, mert tisztviselő. Ugy látom, hogy Kállay Tibor, akárcsak Ripp van 'Winkle, álmodik, és az egy évszázad előtti Magyarország vármegyei állapotába álmodja vissza magát, amidőn a hivatalokat még nobile officiumnak tartották, amikor a régi középnemesség erkölcsi kötelességének tartotta, hogy a vármegyei hivatalokat minden díjazás nélkül ellássa. Vegye tudomásul az igen t. harmadik számú pénzügyminister ur, hogy igenis, a tisztviselők 95%-a — én is közéjük tartoztam, mondhatom, ismerem a közhangulatot — azérl tisztviselő, hogy el tudja tartani magát és családját. Azokra a tisztviselőkre, akiknek földbirtokuk van, akiknek talán kastélyuk vagy egyéu vagyonuk van, természetesen all Kállay Tibor definiciója. Ilyen tisztviselő azonban, azt hiszem, rendkívül kevés van, és ha van, (Beck Lajos: Küldjék őket nyugdíjba!) felhívom a kormány figyelmét, hogy ezeket könyörtelenül tegye B-iistára, de azért, mert ilyen gazdag emberek vannak köztük, akik magánvagyonból élnek, nem lehet olyan gyönge fizetést adni annak a tisztviselőnek, aki nem tudja családját eltartani. (Zsirkay János: Ne adjanai; három év után nyugdíjat á m ni tereknek, államtitkároknak, főispánoknak) Kállay Tibornak már volt egy ilyen megrögzött ideája másfel esztendővel ezelőtt is, amikor a nemzetgyűlésen azt igyekezett bizon3^itani, hogy ő nem kutatja, vagyonos-e a tisztviselő vagy sem, mert ő nincs tekintettel erre, hanem kizárólag csak a hasznosságra néz. Ez a tétel sem áll meg, mert ma Magyarországon arról van szó hogy azt a nyomorult falat kenyeret, amelyet a magyar állam képes tisztviselőinek nyújtani, kinek adjuk oda, annak-e, aki rászorult, vagy annak, aki nem szorult rá. A munkaképességről meg lehet állapítani, hogy 1—2% kivételével majdnem az egész tisztviselői karnál egyiorma. (Perlaki György : Az nem áll ! Megvan az az általános színvonal, hogy mindenki el tudja végezni hivatali munkáját. — Ellenmondások.) Az a baj, hogy Magyarországon a 67-es régi liberális politika a magyar nemeseket rászabadította a hivatalokra, kimozdította őket a földjükből és a könnyebb, kényelmesebb, pennánál való dolgozásra szoktatta. Akkor sokkal több hivatalt állítottak fel, mint amennyire szükség lett volna. Állitom és birdetem, hogy Magyarországon ma annak a tisztviselői karnak a fele, amely funkciónál, el tudná látni azt a hivatali munkát, amely előtte áll. Ebből következik a másik igazság is, az, hogy feltétlenül csökkenteni kell a létszámot. De a létszámcsökkentésnél tekintetbe kell venni azt, hogy ki szorul rá nagyon az" állásara, és ki nem, Ilyen hibás elvet, mint az, hogy kizárólag a kiválóságot, vagy a munkaképességet vegyék tekintetbe, nem lehet hangoztatni, mert ez ugyanolyan elv, mint az a másik tétel, amelynek száz és százmillió korona kárát látta ez a szerencsétlen ország, hogy papirkoronából nem lehet aranyat csinálni. (Szeder Ferenc : Aranyból azonban csináltak papirkoronát ! — Ugy van a baloldalon ! — Zsilinszky Endre : Papírból is csináltak aranyat, de nem azok számára, akik megérdemeltek volna í) Igaza van azonban képviselőtársaimnak, mert a papírból mégis arany lett, mert a rossz papirkoronával fizették a jó munkát, amellyel épületet, utat építettek, amelynek az arairyértéke megmaradt, de nem azoknak az embereknek kezében, akik megérdemelték volna, hanem olyanoknak kezében, akik Magyarország gazdasági konjunktúráját kihasználták a munkások rovására. (Zsirkay János : Utat is csak ott építettek, ahol ministeri autók száguldoznak !) A minister urak ebben a rövid szerenrsétlen megnyilatkozásában van egy másik tétel is, Azt mondja a minister ur, hogy ő nem imperialista. Én azt mondom, hogy a minister ur nemcsak nem imperialista, hanem nem is szocialista vagy leg alább nem szociális gondolkozású. (Zsirkay János : Erre csak most jössz rá ? — Egy hang a szélsőbaloldalon : Sőt kapitalista !) Mert hogy a tisztviselő nem kivanhatja azt, hogy munkájáért eltartsa az állam és amit tovább fejtegetett, hogy nincs amellett, hog}

? a tisztviselők felemelt családi pótlékot kapjanak, ez azt bizonyítja, hogy a minister ur a szociálpolitikától végleg szekundát kapott. Hiszen az, hogy a tisztviselőket tisztességesen megfizessék, nem az imperializmus kérdése, hanem tisztán szociálpolitikai kérdés. Másodsorban azután i nperiálista vagy katonai kérdés is, ha épen ezt a szót akarjuk használni. Én azonban most elsősorban énnek szociálpolitikai jellegét hangsúlyozom, és