Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-302

14 A nemzetgyűlés 302. ülése 1924, évi június hó 18-án, szerdán. ségespárt kisgazdaszárnya, akinek igenis becsületbeli kötelességük lett volna nem támogatni olyan kormányt és olyan pártot, amely az ő régi programmjuk sarkalatos pontjait cserbenhagyta. Sokszor szokta Kuna P. András igen kedves képviselőtársunk közbekiáltani, hogy : könnyű kritizálni 1 (Lendvai István : De nehéz gondolkozni, teszi ő hozzá !) Igen, könnyű kritizálni, de ez sem olyan könnyű, mert az, aki kritizál anélkül, hogy tisztában volna a dolgokkal, hogy ugy fejezzem ki magamat Part pour l'art, csak azért, hogy kritizáljon és kritikájának komoly alapja nincs, csak demagógiát üz. De amikor van egy gyönyörűségesen szép programm, amelynek összes pontjait fel is olvasta Lendvai képviselő ur és e pontok közül egyetlenegyet sem akar megvalósítani a kormány és ezt a kormányt támogatja az a párt, amely ezeket a programmpontokat felállította : ha van politikai erkölcstelenség a világon, akkor azt hiszem, ezt a jelzőt erre alkalmazni lehet. (Lendvai István : Van azonkívül még más pártokban is politikai erkölcstelenség ! Majd arra is rátérünk !) Ennek a kormányzati rendszernek néhány pénzügyministerét már volt szerencsénk itt üdvözölni a nemzetgyűlés piros bársonyszékében. Legutóbb is Korányi igen t. pénzügyminister ur előadta, hogy a költségvetés előterjesztése miért volt lehetetlen. Azt mondta, hogy a romló korona és a valuta nem stabilizált volta tette lehetetlenné, hogy reális költségvetéseket lehessen megszerkeszteni. Saly t. képviselőtársam röviden beszélt tegnap arról, hogy a zárszámadások előterjesztésének azonban semmi akadálya nem volt, mert akármilyen romló volt is a pénz és akármilyen formában adták is ki a pénzt, a kiadott összegekről, amelyekről már nem romlanak, amelyek már kiadattak, lehetett volna elszámolni, annak semmi néven nevezendő akadálya már nem volt. Én csak egyetlenegy akadályát tudom ennek elképzelni, azt, hogy ezek olyan kiadások voltak, olyan haszontalan dolgokra fecsérelték el az adófizető polgárok pénzét, hogy azokra a feledés fátyolát szeretnék borítani és azokkal nem akarnak a nyilvánosság elé lépni. Hiszen van még ország Európában, ahol szintén elvesztették a háborút, Németország, Bulgária, Ausztria is elvesztette a háborút és mégis, bár a költségvetések megszerkesztése körül ott is tényleg nagy nehézségeket voltak, igyekeztek ugy ahogy, kevésbé, vagy félig reálisan a költségvetéseket megcsinálni, de a zárszámadásokat mindenütt pontosan a törvényhozó testületek elé terjesztették, a kormányok beszámoltak arról, hogy mennyi pénz folyt be és a befolyt pénzeket milyen célokra adták ki. Magyarországon állítólag 1919 augusztusában állott helyre az állami és társadalmi rend. Azóta majdnem öt esztendő múlt el és ma sem tudjuk, hogy ez alatt a majdnem öt év alatt az ország dolgozó polgárai által keservesen lefizetett adófillérek milyen csatornákon keresztül úsztak el. Ha semmi más okunk nem volna, tisztán csak az, hogy a kormány következetesen elmulasztotta és elmulasztja ma is, hogy az ország nemzetgyűlésének elszámoljon az általa eszközölt kiadásokról, ez is elegendő ok arra, hogy az indemnitási javaslatot ne fogadjuk el. Amikor a minist er elnök ur nemrégiben felállította azt a tételt, hogy meg kell szervezni a munkásság frontjával szemben az egységes polgári frontot, (Lendvai István : Turóscsusza-frontot Î — Derültség.) nem tudtam hova lenni csodálkozásomban. Bennünket, szociáldemokratákat azzal, szeretnek támadni, hogy osztályharcot hirdetünk, osztályharcot csinálunk. Hát ez először is nem áll, mert mi csak meglátjuk az osztályharcot és az osztályharc frontján megszervezzük a mi harcoló tömegeinket és vívjuk defenzív harcunkat, azaz mi felismerjük azt, hogy osztályharc van és olyan értelemben neveljük a munkásságot, hogy erre az osztályharcra fel legyen vértezve, abban el ne vérezzen és a tőke szervezettségével szembe állítjuk a munka szervezettségét. Ez a mi osztályharcos álláspontunk. (Griger Miklós : Bethlen István osztályharca !) Griger igen t. képviselőtársam, ő nemcsak egyedül csinálja ezt az osztályharcot, hanem hirdeti is, amikor azt mondja, hogy a munkássággal szemben szervezkednie kell a polgárságnak. Ezzel szemben mit látunk Európában ? Azt látjuk, hogy például most legutóbb Franciaországban a választások alkalmával nem a polgárság szervezkedett a munkássággal szemben, hanem az összes haladó, demokratikusan érző és demokratikus politikát kivánó néprétegek és a francia nemzetnek azok a rétegei, amelyek ezt akarják, munkások és polgárok egyaránt egy blokkban tömörültek a reakció ellen. Más front ugyebár Magyarországon sem lehet, mint a dolgozó munkások és a haladó polgárok frontja azok ellen, akik ezt az országot tovább is középkori állapotban akarják tartani. A ministerelnök ur fáradsága úgyis hiábavaló, mert hiszen a tömegeket nem lehet felülről dirigálni. Egységes polgári frontot lehet csinálni, t. i. tömöriteni lehet az úgynevezett vezéreket, össze lehet hozni mindenféle pártokat egy kalap alá, de ez csak papiron van meg, mert amikor a szavazók oda fogják rajzolni a szavazócédulára a keresztet és belehelyezik a borítékba a szavazócédulát, lesz bennük annyi politikai judicium, különösen Budapest politikai tömegeiben, hogy szavazataikat legjobb meggyőződésük szerint fogják leadni. Nem mondom, hogy mindannyian a szociáldemokrata pártra fognak szavazni, jói tudom, hogy más felfogású irányzatoknak is vannak itt tömegeik és én tisztelettel hajlom meg minden szavazó akarata előtt, akire szavaz, arra szavaz, de felülről uszítani a lakosságot arra, hogy egységesen tömörüljön a munkásság ellen, ez olyan dőre, olyan antieurópai, olyan — nem akarok erős kifejezést használni — példátlan igyekezet, mely önmagában hordja a csőd csiráit. Hiszen azt látjuk, hogy például Angliában a konzervatív lordok, a konzervatív angol mágnások egyes kérdésekben támogatják a munkáskormányt és maga a konzervatív párt, jóllehet több képviselő felett rendelkezett az angol parlamentben, mint a munkáspárt, szintén azt mondta, hadd lássuk, mit tud a munkáskormány, amelynek az angol nép széles rétegeiben igen sok hive van és egyenesen elősegítette a kormány törekvéseit. Azt látjuk, hogy Dániában a szociáldemokrata párt nem fuzionált ugyan, de választási szövetséget kötött a polgársággal, hogy az agrárreakcióval szemben megvívja a választási harcot és tényleg ez a polgár-munkáskoalició jutott ott uralomra és szociáldemokratát neveztek ki ministerelnönek ; azt látom, hogy Németországban az ókonzervatív katholikus centrum fegyverbarátságot köt a szociáldemokrata párttal a polgárság másik része ellen, amely a reakciót akarja intézményesíteni Németországban. Egyszóval mindenütt ugyanezt a tendenciát látom. Engem senki sem vádolhat azzal, hogy szerelmes vagyok például fajvédő t. képviselőtársaimba, vagy hogy legtávolabbról is jogosnak tartanám azt, amit ők hirdetnek, de ha tömegeik vannak, akik hisznek nekik, miért akarja azokat a ministerelnök ur egységbe hozni a liberális polgárokkal ? Ez abszolút erkölcstelen. A liberális polgárok szavazzanak saját Ízlésük szerint, a fajvédők szavazzanak szintén a saját ízlésük szerint ; ezeket egy kalap alá vonni akarni abszurdum, és gróf Bethlen István ministerelnök úrtól, aki szereti, ha európai politikusnak, európai koncepciók-