Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

A nemzptgyűlés 308. ülése 1924. évi 'június hó .-^T-én, pénteken. 175 igenis módjában volt az 1923 december 31-én lejáró törvényhatósági bizottsági közgyűlést december 30-án feloszlatni és ha a a belügyminister ur december 30-án ezt a törvényhatósági bizottsági közgyűlést feloszlatta volna, "akkor teljesen törvényes állásponton állva, az 1920 : IX. te. 23. §-ában foglalt rendelkezéseket törvényes és teljesen kifogásolhatatlan módon életbeléptethette volna, holott ő azokat két nappal később már csak a joghasonlatosság sántító elve alapján foganatosította rendeleti utón, mely módszer az objektív kritikát nem igen bírja ki. Az a tanácsülés, amely most a főváros törvényhatósági bizottsága helyett működik, nélkülözi a megfelelő jogalapot és igen dubiózus, hogy ha annak egy határozata megfellebbeztetik a közigazgatási bírósághoz, vájjon a közigazgatási bíróság arra az álláspontra helyezkedhetik-e, hogy azokat a törvényesen működő, törvényes alapon álló törvényhatósági bízottsági közgyűlés hozta. Ezt a rizikót nem lett volna szabad a belügyminister urnák magára vállalnia és ha már magára vállalta, akkor is gondoskodnia kellett volna arról, hogy ez az állapot minél íövidebb ideig tartson. Mert ha a törvény azt a követelményt irta elő, hogy ilyen esetben az uj választást két hónapon belül meg kell tartani, akkor a törvény ezt az ideiglenes állapotot nem kontemplálhatta hosszabb időre, mint legfeljebb két hónapra ; csak két hónapig gondoltak itt a törvényhozók arra, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése ilyen szurrogát testület révén működhessék, csak két hónapra gondolták azt a lehetőséget, hogy a székesfőváros vitális ügyei megakadjanak, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottságának ne legyen joga valami lényegbevágó ügyet elintézni, csak két hónap lehetett az a maximális idő, amelyen keresztül ilyen aprócseprő dolgokkal bíbelődhetik a törvényhatósági bizottság helyett a tanácsközgyülés ; mert hónapokra, félévekre vagy évekre az ország legnagyobb törvényhatósági bizottságának működését béklyóba kötni, ugy hogy ott semmiféle érdemleges ügyet el ne lehessen intézni, ilyent a törvényhozás sohasem engedhet meg. Ennek következtében ez az állapot, amelyet most a joghasonlatosság sántító elve alapján a belügyminister ur a székesfőváros közigazgatásában meghonosított, túlmegy azokon a kereteken, amelyekre azt maga ez a törvény megszabta. Ha a törvényhatósági bizottság közgyűlését a minister ur december 30-án feloszlatta volna, két hónapon belül meg kellett volna tartania a választástokat és talán ez az az ok, amiért nem élt a belügyminister ur ezzel a kézenfekvő és könnyű, de törvényes alapokon nyugvó rendelkezésekkel. (Lendvai István : Ez a baj ! Törvényes, tehát nem kellett neki !) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Akkor a belügyminister ur ezeket a baráti oldalról jövő figyelmeztetéseket nem hallotta meg, attól az infernális kórustól, amely abban az időben minden sajtóorgánumban, de különösen a destruktív sajtóorgánumokban egyöntetűen követelte egy kormánybiztosnak a városházára való kiküldését, sőt sugallta is a belügyminister urnák a kombinációba került kormánybiztosuk neveit. Hiszen minden sajtóorgánum közölte a maga kormánybiztosjelöltjének nevét és heteken, sőt hónapokon át lanszirozták ezeket a neveket, amelyek közül talán elég, ha felemlítem Melly Béla, Márkus Jenő, Lukács Ödön és Ripka Ferenc nevét, — mert hiszen ezeket a neveket olvashattuk a legsűrűbben, a »beavatott« forrásból vett tudósításokban — s egyre-másra írták a lapok, hogy a székesfőváros kormánybiztosi teendőinek ellátásával ezek közül a férfiak közül lesz valaki megbízva. Én ebben a tényben látom azt a végtelen aberrációt, amelybe az ellenzék ez alkalommal esett. Az ellenzéknek tulaj donképen kötelessége féltékenyen vigyázni az alkotmányosságra. (Szeder Ferenc : Persze, ha a kormány nem vigyáz is rá !) Az ellenzék kötelessége ez, s én e tekintetben hivatkozom a régi nemes ellenzékekre és rámutatok arra, hogy azok milyen féltékenyen vigyáztak a vármegyék autonómiájára. Soha nagyobb viharokat a régi képviselőház nem látott, mint amikor a kormány a vármegyék autonómiájához hozzá mert nyúlni. Azokban az urakban az alkotmányos érzés nagyobb volt, mint a gyűlölet egy irányzat iránt. (Kis,s Menyhért : Most megfordítva van Î) Az itt lévő ellenzékben pedig a gyűlölet (Zaj a baloldalon.) — bocsánatot kérek, a destruktív ellenzéket értem (Lendvai István : Ugy van !) — a keresztény városháza iránt sokkal nagyobb volt, mint az alkotmányos érzés. (Zaj.) Egy ellenzéknek sohasem szabad 'és sohasem hivatása az, hogy a kormánynak utat mutasson arra, hogy miként dobhatja félre az autonómiát. Sohasem szabad tanácsot adni a kormánynak olyan értelemben, hogy egy autonómia felfüggesztésére határozza el magát. Itt pedig megesett az a példátlan eset, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága autonómiájának felfüggesztését épen az ellenzék követelte a kormánytól, (Lendvai István : A kormány helyeslésével !) az az ellenzék, amelynek az autonómia csorbittatlan fentartása mellett kell mindenkor sikraszállnia. Ennek a fellépésnek az az oka, mert azt remélték, hogy a kormány az ő általuk lanszirozott nevek közül fogja a székesfőváros kormánybiztosát kinevezni. Szerencsés és okos választás volt a kormány részéről, hogy ebbe nem ugrott bele és hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottságának élére, kormánybiztosul egy pártokon felül álló, párton kívüli, korrekt ^úriembert nevezett ki. (Rothenstein Mór : És a munkásbiztositó autonómiája, az nem fáj a keresztény pártnak? — Lendvai István : A bank-, a tőzsde- és a schiber-autonómiát fentarották ! Van itt még sok autonómia ! — Sándor Pál : Van Î Demagóg-autonómia is ! — Lendvai István : Igen? Nagyon jó ! Majd beszélünk róla ! — Derültség balfelől.) Ez a tovább már meg nem engedhető ^állapot végtelen sok komikus helyzetre is vezet. Épen a legutóbbi »közgyűlésen« fordult elő egy csomó fellebbezési ügy, amelyekben a tanács, mint taüács határozott és a tanácsnak határozata ellen fellebbezést adtak be a tanácshoz, mint közgyűléshez. A legkómikusabb helyzet az, hogy a tanács, mint közgyűlés, azzal az argumentációval hagyja jóvá a tanácsnak, mint a a tanácsnak a határozatait, hogy csak nem fogjuk önmagunkat dezavuálni. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ez nem alkotmányos helyzet, ezt hosszabb ideig tűrni nem lehetVigyázni kell, hogy ezeket a fellebbezéseket ne intézze el az a tanács, amely azokat hozta. Tegye félre ezeket a fellebbezéseket, és intézze el majd annak idején a közgyűlés, amelynek módjában áll ezeket az eseteket megvizsgálni, és amely esetleg más argumentációval élhet ezekben az ügyekben, mint él a tanács, mert ha a tanács önmagát dezavuálni nem akarja, akkor a tanácsnak, mint közgyűlésnek működése tulaj donképen végtelen komikus. Nem épen rózsás, mélyen t. Nemzetgyűlés, az általam igen nagyrabecsült kormánybiztos ur közgyűlési helyzete sem, aki előkelő dilettáns ott, a tanács tagjaival szemben, ami a közgyűlések értékét határozottan nem emeli. Ezeknek az állapotoknak minél előbb véget kell vetnünk. A magunk részéről teljes készséget mutatunk arra, hogy ennek az állapotnak mielőbb vége vettessék. Mi teljes készséget mutatunk arra is, hogy a kormány által elibünk térj esztett javaslatot, amennyi•.:--