Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-306

116 A nemzetgyűlés 306. ülése 1924. évi június hó 25-én, szerdán. fogásol. Nekünk nem uj, hanem régi követelésünk az, hogy a rokkantügy országos ügy, a rokkantügy az ország becsületbeli ügye, a rokkantügyet nem lehet rendeletekkel elintézni; tessék végre legalább annyi időt szentelni a rokkantaknak, akik félistenek voltak, akiket más Ígérettel vittek a harctérre, hogy végre 24 óra alatt törvényes utón rendezzük jogviszonyaikat. Lehetetlenség, hogy a mindenkori népjóléti ministernek, vagy esetleg egy szeszélyes államtitkárnak vagy másnak befolyásától vagy akaratától függjön a rokkantak ügyének elintézése. Ez lehetetlenség, ezért követeljük, hogy a rokkantügyről tessék törvényjavaslatot idehozni. Ha ez a nemzetgyűlés nem eredeti hivatását tölti be, ha nem alkotta meg a választójogot és a választójog megalkotása után nem ment vissza oda, ahonnan jött és nem adott helyet egy másiknak, egy jogos és feltétlenül törvényes törvényhozásnak, ha tehát a nemzetgyűlés törvényhozói funkciót vindikál magának minden más kérdésben, akkor ezen a téren ïs teljesítse kötelességét és alkosson törvényt a rokkantak dolgában. Erre nézve a következő határozati javaslatot ter jesztem elő (Olvassa): „A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a nem hivatásos állományból származó hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák anyagi ellátásáról, a rokkantak kötelező alkalmaztatásáról és megfelelő gyógyintézetek létesítéséről és fentartásáról törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé." (Helyeslés

t a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Erre költsék az ország pénzét, ne a különítményekre.) Tudom, hogy ezt a határozati javaslatomat is elvetik, mert nem most terjeszteni először ide, de ide hozom mindannyiszor, amikor szólni fogok és ahányszor módomban lesz, mindaddig, amig a rokkantügy nem lesz törvényhozásilag elintézve. Az tehát kétségtelen, hogy haladunk visszafelé. Előre semmiesetre sem megyünk és nekem az a meggyőződésem, hogy e mellett a kormányzati rendszer mellett nem is fogunk előre menni, amikor ilyen sok baj közepette még csak kísérlet sem történik a bajok gyógyítására és amikor hiába próbáljuk most már idestova harmadik esztendeje kapacitálni a kormányt és az egységespártot, hogy jobb útra térjen. Hiába minden kísérletünk, ezért mi a magunk részéről ezzel a kormánnyal szemben nem lehetünk bizalommal, s így én a magam részéről nem fogadhatom el az indemnitási javaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Peidl Gyula! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; töröltetik. • Ki a következő szónoki Perlaki György jegyző: Klárik Ferenc! Klárik Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Mint ahogy mindig szokásomban volt, most is már beszédem elején kijelentem, hogy az indemnitási javaslatot nem fogadom el. Nem fogadom el azért, mert a legteljesebb mértékben bizalmatlan vagyok ezzel a kormányzattal és ezzel a kormányzati rendszerrel szemben. Feltétlenül kötelességemnek tartom azonban, hogy ezt a bizalom elleni nyilatkozatomat a nemzetgyűlésen meg is indokoljam. Az én elgondolásom és nézőpontom szerint igen-igen sok kérdésről van itt szó, amelyek az én bizalmatlanságomat megindokolják. Tessék megengedni, hogy ebből az igen-igen sokból néhány dolgot a nemzetgyűlés elé terjeszthessek. A kormány volt az, amely vállalta az ország szanálását, s ebben a szanálási törekvésében oda lyukadt ki, hogy legelőször aranyparitásra emelte a lakbéreket, aranyparitásra emelte a boltbéreket, amelyekről feltétlenül tudta, hogy óriási módon sújtani fogják a tisztviselői kart és ä fizikai munkával foglalkozó munkásságot. Szabó Imre t. képviselőtársam már megemlékezett arról, ^ hogy Magyarországon, a gümőkór, a tüdővész olyan pusztítást visz végbe a népesség, az ország lakossága között, hogy ezt valósággal elnevezhetjük egy második háborúnak. De Z cl rendelet, amelyet a népjóléti minister ur adott ki, . nemcsak ezt jelenti, hanem jelenti azt is, ami ezzel párhuzamosan együtt halad a lejtő felé, hogy ez a nép erkölcseiben szintén a pusztulásnak van kitéve. Itt nincs megélhetési lehetőség; itt äz emberek össze vannak zsúfolva a lakásokban; itt kihalt a szeméremérzet az emberekből s azok a betegségek, amelyekről beszélt és egyéb betegségek is, mérhetetlenül sújtják az egyéneket, de végeredményében sújtják ezt a hazát is, amelynek pedig tetterős, erkölcsökben gazdag munkásgenerációra volna szüksége. Hát szanálunk. Itt van a tisztelt kincstári haszonrészesedés, ez is a szanálásnak egyik nagyszerű kis formája, amely ismét sújt és nem emel fel, amely ismét nem védelmez, hanem az emberek, a dolgozók véghetetlen nagy részének szájából veszi ki az úgyis kemény és úgyis igen-igen fekete kenyeret. Itt vannak a fogyasztási adók, itt van a kényszerkölcsön, amelyeket mind-mind a t. ministertanács elhatározott s amelyekkel ennek az országnak népességét folytonosan sújtják és ezzel szemben a tulajdonképeni szanálásnak még csak embrióját sem láthatja sem a nemzetgyűlés, sem senki ebben az országban. Az előttem szólott képviselőtársam beszélt már arról, hogy a forgalmi adók a legkisebb embereket sújtják s mind azokra nehezednek, akik keserves verítékkel keresik mindennapi kenyerüket. Amellett, hogy ezeket a kicsinyeket, ezeket a szegényeket, ezeket a nyomorultakat ily nagy mértékben adóztatja meg a kormány és az államhatalom, ott van a nagytőke, amely — jelentkezzék az akár merkantilformában, akár agrár-formájában — vígan éli világát ebben az országban, mert ennek adóját össze sem lehet hasonlítani annak a szerencsétlen munkás- vagy tisztviselőtömegnek adójával, amely itt nemcsak annyiban nyomorog, hogy nem tud magának ruházatot és becsületes élelmiszereket beszerezni, hanem elmegy a vásártérre és leadja masráról a ruhát, az aszszony is, az- ember is, akár munkás, akár tisztviselő az illető. (TJmj van! a szélsőbaloldalon.) . Nem tudom, hogy okos, józan és előrelátó politika-é az, amely ilyen helyzetet teremt ebben az országban. Én egyet tudok elképzelni s ez az, hogy épugy ennek a kormánynak, mint minden ország kormányának nemcsak az a kötelessége, hogy már ól-holnapra megtartsa a saját uralmát, hanem van egy magasabb, egy szebb, egy magasztosabb kö+elftsipé°;e is a kormányoknak, s ez az, hogy mindinkább előrevigyék az ország és az országban élő lakosságnak szociális és közszabadsági ügyét. Fáj dalom, ezen a téren is rendkívül kellemetlen tapasztalataim vannak nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki ebben az országban él, aki itt gondolkodni tud s aki ennek az országnak érdekeit szem előtt tartja, azokért küzd, fárad és szenved. De erre majd szives engedelmükkel később fogok rátérni, most egyelőre megmaradok azon a téren, amely téren beszédemet elkezdtem, - - ,- . •. , -