Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-294

272 A nemzetgyűlés 294. ülése 1924, évi június hó 3-án, kedden. abbahagynám, hogy ezek az urak nyugodtan beszélhessenek. Elnök : Csendet kérek képviselő urak! Várnai Dániel : Azt olvasom, hogy az agrárvámok, kirakatvámok és a nagybirtokosok szivesen lemondanának ezekről a vámtételekről, ha szabaddá tennék a mezőgazdasági termeléshez szükséges cikkek behozatalát. Azzal, hogy kirakatvám-e az agrárvám, nem akarok foglalkozni, csak azt mondom, hogy az agrárvámok ma is épen olyan jelentékenyek, egyben nemtelenek, mint lesznek két vagy öt év múlva, ha majd az európai piacon nagy tömegekben jelenik meg a román vagy az orosz búza. Akkor sem a nagygazdák fognak rosszul járni, ha itt dönget az ajtónkon a külföldi búza versenye, nem az agráriusok fognak akkor sem rosszul járni az igen kiadós és igen hathatós védővámok bástyái mögött, hanem azok a fogyasztók, akik kilónként tudják csak a kenyerüket megvásárolni. Hiszen az történik majd, hogy minél olcsóbb lesz a túlzsúfolt világpiacon a gabona ára, annál magasabb lesz nálunk a gabonavám ; mennél inkább döngeti majd a határokat az orosz, román vagy az argentínai búza versenye, annál erőteljesebb lesz az agrárius érdekeltségének követelése az agrárvámok felemelésére. Az agráriusok kenyérdrágitó szabadságát, amelyet már most biztosi tottak nekik, nem fogja veszélyeztetni az európai piacon már nemsokára megjelenő idegen búza. De a javaslat módot is fog adni a kormánynak arra, hogy akkor és olyan mértékben emelhesse a törvényhozás megkérdezése nélkül az egyes vámtételeket, amikor és amilyen mértékben akarja. A javaslat 2. §-ának már az első pontja kimondja, hogy a behozatali vámokat az ország jelentős termelési érdekeinek kívánalmaihoz képest emelhessék. Igaz, megvan benne az is, hogy le is szállíthassák, de nem alacsonyabbra annál a szintnél, amely a vámtarifa-javaslatban már ma meg van állapitva. Tehát, mint az imént mondottam, sem a nagyipari, sem a mezőgazdasági kapitalizmusnak nem kell félnie attól, hogy ez igen hathatós, meglehetősen erőteljesen, sőt túlzottan védő vámok szintje alább fog szállni, mert ez csak fölfelé emelkedhetik, és ha nem változik ez a törvényjavaslat, leszállhat ugyan egy fölemelt magasságból, de nem alacsonyabbra annál, ami most meg van állapitva. Azt hiszem, mások is egyetértenek velem abban, hogy lehetetlen, képtelen, sőt erkölcstelen dolog az, hogy agrár országban, mint amilyen mi vagyunk, tehát kenyértermelő területen, drágább legyen a kenyér, mint olyan országban, amely gabonaszükségletének 2

/s részében importra szorul. Ebben a tekintetben az összehasonlitást Magyarország és Anglia példája, adja meg. Nem tudom, jól említettéin-e, hogy Anglia gabonaszükségletének 3

/s részét importálják; én azt hiszem, sokkal többet visznek be. Az én példám tehát annál inkább demonstrál amellett, hogy teljes képtelenség, hogy Angliában mindig olcsóbb legyen a búza ára, mint amilyen Magyarországon. Egy német gazdasági szakfolyóirat felvételei szerint tonnánként és márkában számítva 1907ben Angliában 147 márka volt a búza ára — ebbe természetesen bele vannak számítva a fuvarozás költségei is — és ugyanakkor Magyarországon a búza ára 171 márka volt. 1908-ban Angliában 155, Magyarországon 204 márka, 1910-ben Angiiában 158, Magyarországon 199 márka, 1911-ben Angliában 155, Magyarországon pedig 202 márka volt egy tonna búza ára. Ez tehát az az állapot, amelyet mindenáron meg kellene szüntetnünk. De a magas agrárvámok még azt is előidézik, — és ez sem jelentéktelen szempont, ez is nagyon komolyan figyelembe veendő — hogy csökken a termés átlaga, ami természetes is, hiszen a teljes védelem és a verseny kizárása mellett vájjon mi késztethetné a mezőgazdasági termelőket a termelés intezivebbé tételére

1

? Ha nincs verseny, ha nincs serkentés, a mezőgazdák megelégszenek a régi tempóval, a régi méretekkel, mert hiszen a vámokkal védett területen mindenképen megtalálják a maguk számitását. Nem szabad tehát figyelmen kivül hagyni, hogy a magas gabonavámok csökkentik a termésátlagot. Itt is német felvételeket említek. Németországban 1878—79ben, amikor a gabonaimport szabad volt, a termésátlag 13 quintárt tett ki, 1880—84-ben, amikor már 1 márkával vámolták meg a gabonát, a 13 quintár leszállott 12-re, 1886-tól 1891-ig ' pedig, amikor a vám 3 márkáról 5 márkára emelkedett, a termésátlag a búzánál és a rozsnál 3%-kaí csökkent. Nem kell tehát félteni a magyar mezőgazdasági termelést az agrárvámok felfüggesztésétől, és^— ami szintén figyelemreméltó dolog — egyáltalában nem lesz szerencsétlenség, ha a mezőgazdasági és ipari munkásosztály a mostaninál olcsóbb kenyérhez jut és egyéb élelmiszereit is megfizethető áron vásárolhatja majd meg. Általában véve a túlzottan magas vámok csak ártanak az országnak. Nemcsak én vagyok ebben a meggyőződésben, hiszen a sajtóban és a y ám tarif a javaslat körül folyó vitában mások is állították és bizonyították, hogy abszolúte a komolyság rovására megy a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál a vámtarifa-tételek egész sorának elfogadhatatlan magassága, amely a vámtarifajavaslatban le van fektetve. A komolyság rovására megy, odaülni a tárgyaló asztalhoz azzal a titkos biztatással, hogy ezeket a vámtételeket t. Csehország, vagy t. Jugoszlávia ne méltóztassanak komolyan venni, mert velünk, Magyarországgal, lehet alkudni, sőt fel is hívjuk önöket arra, hogy méltóztassanak alkudni, engedünk mi nagyon sokat. Ennek veszedelmes következései lehetnek, még pedig olyan irányban, hogy a kereskedelmi szerződések várva-várt megkötésének határideje az ország kárára igen messze kitolódhatik. A magas vámvédelem azonban e mellett — most már általánosságban beszélek a vámvédelemről — más államok részéről a retorzió érzését és tényeit váltja ki. Hiszen már most is láthatjuk, hogy a textil áruk és a konfekciónált áruk magas vámjára Ausztria máris azzal válaszol, — az osztrák vámtarifa javaslat mutatja — hogy alaposan megvámolia a magyar élelmiszert, bort és nyersterményeket. Természetes, hogy Ausztriára nézve ennek a retorziónak az alkalmazása épen olyan ártalmas lehet, mint milyen ártalmas végeredményében a magyar mezőgazdaságra, de a megtorlás szelleme az, amely már most azt diktálja Ausztriának, hogy azokat a cikkeket vámolja meg, melyeknek eladása Magyarország részéről sokkal sürgősebb, mint azok megszerzése Ausztria részéről. Nálunk különben, különösen öt év óta dühöng és romlaszt az a politika, hogy főkép élelmiszerekben mindent kivinni és lehetőleg semmit sem beengedni. Ez nemcsak azért van, mert öt év óta nagyatádi Szabó István földmivelésügyi minister ur tulaj donképen túlzott nagybirtokospolitikát erőszakol az országra, — elismerem, némileg abban a tévedésben, hogy kisgazdaérdekeket támogat — hanem azért is van ez, mert az illetékes körök még mindig azt hiszik, hogy a külkereskedelmi mérleg aktivitása a jólétet jelenti és hogy ez az aktivitás az, amely megmenti az országot. Ahányszor egy külkereskedelmi mérleg- megjelenik az újságokban, hivatalos és nem hivatalos helyről jönnek a hozsannával, hogy már nem annyira passzív a mérlegünk, mint volt a megelőző, az ország helyzete