Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-293
258 A nemzetgyűlés 293. ülése 1924, Elnök : Az interpelláció kiadatik a földmive1 és ügyi minister urnák. Szólásra következik 1 ? Forgács Miklós jegyző: Rupert Rezső! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, az interpelláció töröltetik. Következik? Forgács Miklós jegyző': Rupert Rezső! Elnök A képviselő ur nincs jelen. Második interpellációja is töröltetik. Következik? Forgács Miklós jegyző: Rupert Rezső! Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Harmadik interpellációja is töröltetik. Következik! Forgács Miklós jegyző: Farkas Tibor! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, az interpelláció töröltetik. Következik? Forgács Miklós jegyző : Gömbös Gyula ! Gömbös Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Bár ugy látom, hogy a parlamenti szünet már megkezdődött, különösen a kormánypárt részéről, (Derültség) miután a kormánypárti urak mindössze ketten-hárman vannak itt (Kováts-Nagy Sándor: Itt vagyunk !) interpellációmat mégis előterjesztem, nem azért, mintha itt a Házban akarnék ezzel eredményt elérni, mert feltételezem, hogy ebben a kérdésben valamennyien egy gondolkozáson vagyunk, hanem elmondom azért, mert egy sporttársadalom gondolkodását akarom országszerte publikálni abból a célból, hogy ennek a publikációnak a magyar sport hasznát lássa. Interpellációm, amelyet a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz intézek, a következőképen hangzik (olvassa) : »1. Hajlandó-e a kultuszminister ur az olimpiai versenyekre való kiküldetések kérdését haladéktalanul a nemzet tekintélye érdekében imperative rendezni? 2. Hajlandó-e a magyar társadalmi sport irányításában az Országos Testnevelési Tanács utján az igazi amatőr és az igazi nemzetnevelő és nemzetvédelmi gondolatnak érvényt szerezni és támogatni minden olyan mozgalmat, amely ezt a magas célt szolgálja?« Miért szólalok fel ma? Azért, mert a párisi Olimpiászon a magyar csapatot súlyos vereség érte. Ez nemcsak testnevelési momentum, mert hiszen az Olimpiászon nemzetek mérkőznek^ és nemcsak azok, akik a testnevelésben aktiv részt vesznek, hanem egész nemzetek figyelik a testnevelés eseményeit az Olimpiászon. Tudjuk, hogy pl. amikor a magyar—lengyel mérkőzésről volt szó, még azok is, akik soha nem futballoztak és nem sportoltak, érdeklődtek az iránt, hogy mi történt Parisban. Akik propagálták azt a gondolatot, hogy vegyünk részt az Olimpiászon, argumentáltak velem szemben, aki azt mondtam, hogy Magyarország gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy ilyen költséges utazásra küldjük a magyar sportolókat. Először fejlesszük ki széles rétegekben a népsportot, és amikor ki van fejlődve, automatikusan adódik a magyar sportsman-éknek oly nagy rezervoárja, hogy akkor tényleg felvehetjük a versenyt a nemzetekkel. Erre az indokra azt szokták argumentumként felhozni, hogy nagy propagandát jelent a magyar nemzeti ügy érdekében, ha megjelenünk Parisban és felvehetjük a versenyt a nemzetekkel. Ellenben mi Parisban csak akkor fogunk nagy eredményt elérni és a nemzeti ügynek szolgálatot tenni, ha a magyar szinek a nemzetek versenyében de facto a régi, sportmultjuknál fogva őket megillető helyre tudnak jutni. Parisban azonban az ellenkező eredményt érjük el, ha a magyar futballisták és versenyzők oly szégyenletes eredményt produkálévi május hó 31~én, szombaton nak, mint amit eddig láttunk. Parisban akkor fogunk eredményt elérni, ha nem lesz több a kisérő személyzet, mint amennyi a sportoló. Az egyptomi csapattal pl., amely megverte a magyarokat, összesen tizennégyen mentek ki, mig a magyar csapatnál minden egyes futballistára egy kisérő jutott, nagy hotelproblémákká alakult át az egész párisi Olimpiász, szállásváltóztatások, külföldi túrázások kezdődtek, idehaza pedig nagy propagandát kezdtek. Az a szerencsétlensége ennek a nemzetnek, hogy a sportban is haszonrészesedés alapján kell nekünk dolgozni, mert pl. H-Z cl Théâtre Parée, amelyet az Operában rendeztek, és amely ugy tudom, deficittel végződött és más gyűjtési akciók is bizományban voltak átadva három-négy vállalkozó szellemű fiatalembernek. (Szabó Imre : Az adót is igy szedik majd be !) Én itt ezen a helyen tiltakozni akarok az ellen, hogy a Parisban szereplő magyar futballistákat ugy állitsák a külföldi közvélemény elé, mint Magyarország reprezentánsait. A magyar futballisták már régen nem amatőrök, már régen nem azon az utón haladnak, amelyen haladni kell. A magyar futballsportból maholnap kenyérkereseti pálya lesz és sajnálatos az a körülmény, hogy külföldi lapok mutatnak rá egyes játékosainkra, akik pl. többek között a brünni Makkabea Egyesületnek voltak fizetett tagjai. Én mint magyar ember szomorúan állapitom meg, hogy amikor a párisiak a magyaroktól, a puszták fiaitól vártak nagy teljesitményeket, ebben a csapatban minden volt, de a puszták fiainak sem virtusa, sem elhatározása, sem férfiassága nem volt benne képviselve. Nem a magyar nemzet reprezentánsai harcoltak ott kint Parisban, hanem Budapest reprezentánsai, sőt nem is az igazi budapestiek, hanem valami furcsa tákolmány lehet az, ami ezeket az embereket összehozta, mert ezek nem reprezentálnak sem magyar fajt. sem magyar nemzetet, nem reprezentálják a magyar sportot, hanem reprezentálják az internacionális professzionizmust. (Rupert Rezső: Ha győztek volna, akkor reprezentálnák ! Legyünk min dig igazságosak ! ) Én nem az egyes versenyzőket okolom. A magyar sportnak az utóbbi években óriási hibái vannak. Mielőtt a versenyre kimentek, mi már ostoroztuk ezeket a hibákat, de nem bántottuk őket, mialatt kinn voltak; most azonban amikor lezajlott a magyar futbalsport szereplése odakünn, nekünk kötelességünk rámutatni azokra a hibákra, amelyek elkövettettek s kérni és kényszeríteni a kultuszministert, hogy erős^ kézzel nyúljon bele ezeknek az ügyeknek intézésébe abból a célból, hogy a magyar szinek méltóan legyenek reprezentálva. (Rupert Rezső : Szerencse, hogy Petrovics Sándor idejében nem kivántak ilyesmit és lett belőle Petőfi!) T. Nemzetgyűlés ! Rupert képviselőtársam megjegyzésére csak annyit mondok, méltóztassék engem nyugodtan meghallgatni, én vagyok a legutolsó, aki mint magyar sportsman, zavarni akarom a sportsmanek tevékenységét, én azonban a széles magyar sporttársadalom nevében óvást emelek azok ellen, akik a magyar sportot profanizálták, mert akik professzionisták lettek, azok nem reprezentálhatják a magyar amatőrsportot. A párisi lapok azt irják, hogy a puszták fiaitól elvártunk volna több lelkesedést, több erőt, több ügyességet. Megvallom őszintén, én is azt hittem, hogy háromszoros túlsúlyt fognak mutatni az egyptomi csapattal szemben. Ámde hiányzott belőlük — ami nélkül nincs eredmény — az etikai érték, a lelkesedés és az a nagy odaadás, amelylyel csak egy amatőr tud küzdeni. Az angolok óvatosabbak voltak. Nem küldtek futballcsapatot csak azért, mert az angol futballsport már régen professzionista, s abban a
