Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-293

A nemzetgyűlés 293. ülése 1924. főoka az osztrákok érdeke, akik maguknak akarván biztositani a kereskedelemnek, gyáraiknak, és a terményeiknek nyereségét, mindent megtettek a magyarok hasznának gátlására.« József, mint trónörökös egy emlékiratot dolgozott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy előbb-utóbb az örökös tartományok adórendszerébe kell beilleszteni, ami — hozzáteszi — kincsesbánya volna. Magyarország helyzete tehát Ausztriával szemben körülbelül afféle volt, mint egy gyarmaté az anyaországgal szemben. Magyarországot magas vámokkal zárták el a külföld elől, (Ugy van! balfelöl.) nehogy a külföldi verseny Ausztria iparcikkeinek árait leszorithassa. Egyébként Magyarország ebben az időben nem képezett Ausztriával közös vámterületet; Magyarország külön, de nem önálló vámterület volt. Az Ausztriából Magyarországba vitt árukat kettős vám terhelte; Ausztriában terhelte a kiviteli vám, Magyarországon pedig a harmincad; ellenben a Magyarországból Ausztriába szállított áru kétszer-háromszor, sőt hatszor annyi vámot volt kénytelen viselni. A gyapjú kivitelét nem tiltották be, ha az Ausztriába ment, de máshova nem engedték azt kivinni. Érdekes jelenség, hogy a bort csak tengelyen engedték kiszállitani, természetesen Bécsbe vagy Bécsen keresztül, a Dunán nem. Ilyen rendszer mellett természetesen lehetetlen volt, hogy a magyar ipar fejlődjék. Ezért az 1722—23. évi országgyűlés hiába határozta el azt, hogy mesterembereket kell letelepíteni az országban, egyszerűen nem hajtották végre a diéta határozatát. II. József császár alatt a vármegyék felírtak az iparfejlesztés érdekében. A helytartótanács kifejtette, hogy épen azokért a cikkekért megy ki legtöbb pénz az országból, — amint a helytartótanács^ magát kifejezte — amelyeknek nyersanyagát az ország nagy bőségben szolgáltatja. Hiába hívta fel a helytartótanács a hatóságokat arra, hogy tegyék meg javaslataikat az »ipar érdekében«, ezek megfeleltek ennek a felhívásnak, az összegyűjtött javaslatok alapján a helytartótanács előterjesztést is tett, József császár azonban hajthatatlan maradt s kijelentette, hogy mindaddig, mig Magyarország az adózás dolgában nem lép arányosan egyenlő viszonyba a többi örökös tartománnyal, a kincstár nem segélyezhet semmi olyan ipart, mely az örökös tartományok élelmét csökkenti. Jellemző József császárra az is, hogy mikor a kancellária felirt, hogy Fiúméban létesítsenek kikötőt, mert ez a magyar kereskedelem létérdeke, akkor a császár annyit irt rá: »Datae resolutioni meae inhereo — előbbi elhatározásomat fentartom.« Az 1790—91-iki országgyűlés megalkotta a LXVII. törvénycikket. Ez egy bizottságot küldött ki azzal a feladattal, hogy állapítsa;meg, minő gyárakat lehetne létesíteni, minő gyártmányokat meghonosítani s mikép lehetne a művészek és a mesteremberek számát szaporítani. A kiküldött bizottság el is készítette erre vonatkozólag javaslatát, azt azonban tárgyalás alá sem vették. Az iparosok még a céhek védelme alatt sem tudtak többé boldogulni, ugy, hogy tönkrementek s több városban, ahol még a török hódoltság korában is ipart űztek, {Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! half elöl) a lakosok újra a földmivelésre tértek vissza. Érdekes Gyory Ferenc udvari tanácsosnak — egy udvari tanácsoshoz illő stílusban megszövegezett — jelentése. Azt írja, hogy (olvassa) »A magyar gyártmányoknak sorát összeállítani sem nem érdekes, sem illő nem volna.« Berzeviczy Gergely azt írja, hogy olyan kevés gyár van, hogy nem is érdemes megemlíteni. Az 1825—27. évi országgyűlés is küldött ki egy bizottságot a közgazdasági sérelmek felderítésére. Amint méltóztatnak tudni, az 1830—36-iki évi május hó 3Tén, szombaton 249 országgyűlés arról nevezetes, hogy ott megnyilatkozott a nemzeti öntudat igen sok irányban. Természetesen abban a fellendülésben, ahol már egy Deák Ferencet látunk, ahol beleszól felsőbükki Nagy Pál hatalmas hangjával, ott már kifejlődött valami kis érzék közgazdasági kérdések iránt is. Ezért egy szakértő bizottság kiküldésének gondolata merült fel abból a célból, hogy a vámkérdés rendezéséről az érdekek kölcsönös figyelembevételével terjesszen elő ez a bizottság javaslatot. Ennek eredményét azonban nem láttuk. Ami az 1843—44. évi országgyűlést illeti, ez is küldött ki egy választmányt, amely már egész határozottan tud szövegezni. Megállapítja a vámhelyzet visszásságait s felállítja azt a tételt, hogy a műipar létesítésére legbiztosabb eszköz »a keletkező iparnak védővámok általi védlete«. A jelentés 1844 július havában az alsó tábla kerületi ülésén képezte tanácskozás tárgyát. Háromizben tanácskoztak, s azután elhatározta a tábla, hogy feiir. A feliratban megállapítják, hogy igazságtalanságok vannak, kérik azok megszüntetését, kérik Magyarország befolyását a vámügy intézésébe biztositani. Azonkivül kérik a műiparnak, mint mindenekfelett fontos foglalkozási ágnak vámok által való védelmezését a külföldi verseny ellen. Ehhez a felirathoz hozzájárultak a főrendek is, de a »védővámok« szót a feliratból mindenütt törölték. A kir. válasz rövid s lényegében el u ta si tó volt. 1848 július havában népképviseleti alapon összeült első országgyűlésen Klauzál Gábor mondott egy hatalmas beszédet a védvámrendszer mellett. A felelős kormány is a véd vámrendszer hívének vallotta magát azzal az indokolással, mert a magyar ipar az osztrákhoz képest elmaradott. A vám tekintetében a kölcsönösség álláspontjára kívánt helyezkedni, mégis a közbeeső vámok megszüntetése tekintetében október végéig halasztásba hajlandó volt belemenni. A szabadságharc letörése után 1851-ben létesült a közös vámterület. Az ipar — és a vámügy — történetének e dióhéjba szoritott ez után az ismertetése után azt vagyok bátor kérdezni a t. Nemzetgyűléstől, vájjon szabad-e kinyomatni azt, amit »Az uj autonom vámtarifa tervezetéhez« című művében dr. Dénes István nemzetgyűlési képviselő irt, és kinyomatott, amikor azt írja, hogy »A monarchia széthullásáig Ausztria, Csehország és Magyarország egységes vámterület volt. Ez volt évszázadokon keresztül« és még ezt tetézi azzal a kijelentésével, hogy az »1919-ik év végéig évszázadokon át vámmentesen jöhettek Magyarország területére Ausztria és Csehország ipari termékei«. A nemzetgyűlés szerdai ülésén Sándor Pál t. képviselő ur felém kiáltotta, hogy »önök semmit sem vesznek komolyan.« Sőt ezt a kijelentését meg is ismételte ő, aki annyira érzékeny volt, hogy szemrehányással terhelt minket azért, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségében Chorin Ferenc elnök kijelentéseivel szemben őt meg nem védtük. Ha azt mondta volna Chorin Ferenc elnök ur, hogy Sándor Pál semmit sem vesz komolyan, akkor én mindenesetre felszólaltam volna. De én végighallgattam Chorin Ferenc elnök ur beszédét és ugy emlékszem, hogy Sándor Pál nevét még csak meg sem emiitette. (Szily Tamás: Ez volt a hiba!) Sajnálom, hogy nincsen itt a képviselő ur, mert megmondom én, hogy mi mit veszünk komolyan és mit nem veszünk komolyan, mert elvégre azt, hogy mit veszünk komolyan, mégis csak mi állapithatjuk meg. Mi nem vesszük komolyan Dénes István képviselő ur említett kijelentéseit, azt sem vesszük komolyan, amit Sándor Pál képviselő ur közbeszólásul mondott: a szakállas csecsemő elmésséget. Azt sem vesszük komolyan, amit Sándor Pál kép39*