Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-283

A nemzetgyűlés 283. ülése 1924. évi május hó 14-én, szerdán. 15 alá. Nem akarják megérteni és megérezni, hogy ők tulaj donképen a nép érdekében vannak azon a helyen, a nép érdekeit kell hogy szolgálják, és a mai világban teljes lehetetlenség bármelyik államban egy olyan politika, amely az embereket és az emberi jogokat csak báboknak tekinti, amelyekkel azt csinálnak, amit akarnak hatalmi céljaik keresztülvitele érdekében. A jugoszláv kormánynak ez a kibocsátott rendelete embereket és emberi jogokat érint és megfoszt politikai joguktól jugoszláv állampolgárokat. Ezeknek az emberi jogoknak semmibevevése már magában nagy sérelem, azonban ennek a kérdésnek elbírálásánál a döntő az, hogy a jugoszláv kormány eljárása határozott ellentétben áll azzal az úgynevezett kisebbségi szerződéssel, amely kisebbségi szerződést a szövetséges államok Jugoszláviával kötöttek és amely szerződésnek nemzetközi jellege van és amelynek 7. és 8. cikke ezekben a kérdésekben a leghatározottabban intézkedik. De súlyosan sérti ez az intézkedés magának a demokráciának princípiumát is. Az államok intézésénél valamennyi lakosnak faji, nyelvi és valláskülönbség nélkül meg kell, hogy legyen az a joga, hogy részt vehessen^ és ugyanakkor, amikor velünk szemben ezek az államok kivánják ennek a demokráciának megvalósulását, amikor ők mindig büszkén verik mellüket, hirdetik és példakép állítják oda az ő demokráciájukat, akkor államhatalmi okokból egész egyszerűen sutba dobják ezt a demokráciát, és megnehezitik nekünk is, akik ezeknek az eszméknek szolgálatába állunk, a mi munkánkat ezen ország határain belül. Sejtem, hogy a jugoszláv kormányt milyen intenciók vezették akkor, amikor éppen most látta szükségesnek, hogy a magyar pártot feloszlassa. Hiszen jól ismerjük azokat a politikai eseményeket, amelyek Jugoszláviában a közelmúltban történtek, ismerjük azokat a vajúdásokat, amelyeken most a kormány keresztül megy és sejtjük azt, hogy választások előtt állanak. Eddig a magyar anyanyelvű állampolgárok nem vehettek részt a választásokban, nem gyakorolhatták jogaikat, passzivitásban voltak, de nem egy önként vállalt passzivitásban, hanem olyanban, amelyet rájuk kény szeritettek ; mert hiszen tízezrével fosztották meg az állampolgárokat a választójogtól, csak azért, mert a Magyarországtól elszakitott területről származnak, azzal a nevetséges indokolással, hogy az optálás határideje még nem járt le és ilyenformán ők nem adhatják meg olyan állampolgároknak a szavazati jogot, akik esetleg még időközben a magyar állampolgárságot fogják optálni. Miután azonban most már ezzel a nevetséges érveléssel nem élhetnek, mert az optálás határideje már lejárt, tehát ki kellett egy uj ideológiát találni, még pedig azt, hogy nem engedik meg a magyaroknak politikailag a szervezkedést, s felszólítják őket, hogy csatlakozzanak akármelyik más politikai párthoz, azon a párton belül érvényesíthetik magukat, azonban külön pártot nem alkothatnak. Indokolása pedig ennek a törvénytelen és embertelen eljárásnak az, hogy Magyarországon 1879-ben jelent meg egy belügy ministeri rendelet, amely — lapjaik tudósítása szerint — a nemzetiségeknek csak kulturális téren engedi meg az egyesülés és szervezkedés szabadságát. Mindenekelőtt meg kell hogy állapítsam azt, hogy ez a rendelet már nagyon régen még a háborút jóval megelőző idők óta, nevezetesen Széli Kálmán ideje óta nincs érvényben, tehát egy igen rossz és érvényben nem levő rendeletre hivatkoznak. De különben is nem ez a döntő; a fontos csak az, hogy a békeszerződés szerves részét képező úgynevezett kisebbségi szerződés ebben a kérdésben, a kisebbségi jogok terén határozott előirással bír és ezt a nemzetközi jellegű kötelezettséget, melyet a jugoszláv állam aláírásával ratifikálásával magára vállalt, megszegték és nem teljesítették. Jól tudom, hogy ezeknek a kérdéseknek és sérelmeknek reparálása igen nehéz, jól tudom, hogy ugy a békeszerződés felépítésénél, mint a népszövetség megalkotásánál mindenütt gondoskodtak róla a győző államok, hogy megfelelő kibúvó ajtót hagyhassanak maguknak; jól tudom azt is, hogy mi e véreinken történt sérelemért a népszövetséghez panasszal nem fordulhatunk, azonban oda fordulhatnának azok a kisebbségek, melyeket a sérelem ért, ha megvolna bennük a bátorság, s ha nem terror alatt élnének, de igy nem merik megtenni. Fordulhatnának a saját parlamentjükhöz is, ha egyetlen egy magyar anyanyelvű képviselőnk lenne a jugoszláv parlamentben, de nincs. Igaz, hogy szóvá teheti ezt a kérdést a népszövetség tanácsának valamelyik tagja, azonban hol van Magyarországnak és a magyar kormánynak garanciája arra, hogy a tanácstagok közül valaki ezt majd szóvá is fogja tenni? Én az előadottakból kifolyólag a következő interpellációt intézem a külügyminister úrhoz (olvassa) : »A jugoszláviai sajtó mindeddig meg nem cáfolt jelentései szerint a jugoszláv kormány az ottani Magyar Pártot és annak összes szervezeteit feloszlatta. Kérem a külügyminiszter urat, tájékoztassa a nemzetgyűlést arról, hogy a magyar kormánynak a történtekkel szemben mi az álláspontja !« Elnök : A külügyminister ur kivan szólni ! Daruváry Géza külügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Az elhangzott interpellációra azonnal óhajtanék válaszolni és a magyar kormány álláspontját a felvetett kérdésekre nézve precizirozni. A Magyar Pártnak feloszlatása, mint a jugoszláv kormánynak jugoszláv alattvalókkal szemben tett cselekménye, kétségtelenül a jugoszláv belügyi politika körébe tartozik és távol áll tőlem ebbe a belügybe beleavatkozni akarni, mint ahogy mi sem tűrnénk azt, hogy más állam a mi belügyeinkbe avatkozzék. Másrészt azonban természetesnek tartom, hogy a magyar közvéleményt a történtek fájdalmasan érintik, mert magától értetődik, hogy a mi közvéleményünk előtt semmi sem lehet közömbös, ami az utódállamokban élő véreink sorsát érinti. Bizonyos nemzetközi szerződések szempontjából, amelyekre még visszatérek, a kérdésnek kétségtelenül nemzetközi jogi jellege is van, de az, hogy r ez a kérdés az illetékes nemzetközi fórum elé kerüljön, nem a mi közvetlen feladatunk. Természetes azonban az is, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozik, mivel a magyar kisebbségek sorsának az utódállamokban a mi külügyi politikánkra nézve is nagy jelentősége van és azt közvetlenül érinti. Politikánk a rekonstrukció jegyében áll, hiszen hosszú idő óta politikánk főcélja az, hogy Magyarország gazdasági rekonstrukciójának előfeltételeit megteremtse. A gazdasági rekonstrukció áldását azonban nemcsak Magyarország fogja élvezni, hanem az, a gazdasági viszonyoknak a szomszéd államok között való természetes kölcsönhatása folytán egész Közép-Európa gazdasági rekonstrukcióját fogja szolgálni. Rekonstrukciós politikánk azonban nem merülhet ki az ország financiális és gazdasági szanálásában. Annak szélesebb körű célja az, hogy Közép-Európában a népek békés érintkezése, a kulturális fejlődés, a lelkek megnyugvása, tehát az igazi béke helyreálljon. A legutóbbi évek eseményei igazolják, hogy a magyar külpolitikát állandóan áthatotta az a törekvés, hogy a középeurópai népek életéből kiküszöbölje és kiküszöbölni segitse azokat a