Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-289
156 A nemzetgyűlés 289. ülése 1924. azt látom, hogy az véges végig azzal foglalkozik, miként lehet elsősorban az állam érdekeit megvédeni néhány száz nagyiparos érdekeit, egy szót sem olvastam azonban benne a fogyasztók érdekeinek megvédéséről. De a Gyosz. értekezletén sem hallottam egy szót sem arról, hogy elbirják-e a munkások, általában fogyasztók ezt az óriási megterheltetést. Mi, akik ezek az oldalon ülünk, — ismétlem — elvben hivei vagyunk ugyan a szabadkereskedelemnek, de öngyilkosságot követnénk el, ha azt mondanók, hogy nem akarunk vámvédelmet, amikor egész Európában vámvédelem van. Mi nem mondhatjuk azt, hogy csak hozzanak be iparcikkeket és árasszák el velük az országot, — ami az ország gazdasági tönkretételével járna — amikor minden ország védekezik. Mi ezt nem mondjuk, de igenis állítjuk, hogy a vámtarifában megjelölt vámok oly magasak, hogy azokat a magyar közönség, a magyar lakosság nem birja el. Összehasonlitásokat tenni e téren nem lehet és nem is szabad, mert a vámtételeket mindig az illető ország viszonyaihoz kell és szabad csak alkalmazni. Mi nem hasonlíthatjuk össze magunkat Csehországgal, nemcsak azért nem, mert a cseh korona árfolyama magasabb, hanem azért sem, mert ott magasabbak a fizetések, jobbak a kereseti viszonyok. Az a baj, hogy a törvényjavaslat nem számol azzal a körülménnyel, hogy a mi fogyasztóink, akik rosszabb kereseti viszonyok között élnek, nem birják el ezeket a magas vámokat. Különösen kifogásoljuk azt, hogy a kormány teljesen indokolatlanul emeli a mezőgazdasági vámokat, amelyekre egyáltalában nincs szükség. Ez okok alapján nem fogadhatom el a javaslatot, de nem fogadhatom el azért sem, mert a javaslatban a kormány felhatalmazást kér arra, hogy tetszése szerint redukálhassa, vagy emelhesse a vámokat. (Propper Sándor: Úgy van! Ez a legnagyobb hibája!) Azt hiszem, ilyen nagy terjedelmű felhatalmazást a nemzetgyűlés nem adhat a kormánynak és ezért nem fogadom el a törvényjavaslatot. Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovits György jegyző: Kühne Lóránt! Kühne Lóránt: Tisztelt Nemzetgyűlés! A tárgyalás alatt levő, a vámtarifáról szóló törvényjavaslat a trianoni béke keretében folytatható önálló állami életünk egy ujabb megnyilvánulása. Önálló gazdasági egység lettünk, önálló vámterületet alkotunk, önálló magyar vámtarifát iktathatunk törvénybe és mint önálló tárgyaló fél olyan kereskedelmi szerződéseket köthetünk, amelyekben sajátos magyar gazdasági érdekeinket a legmesszebbmenőleg megvédhetjük. Magyarország közelmúltjának gazdaságpolitikai történetében igen fontos szerepet játszik az önálló gazdasági egységért folytatott küzdelem. A magyar gazdasági érdekek elhanyagolása az osztrák-magyar monarchia külkereskedelmi politikájában volt az az ok, amely az önálló magyar gazdasági egység problémaját felszinre vetette és felszinen is tartotta. Közös vámterület, önálló vámterület, ez volt a két ellentétes gazdasági fogalom, amely mögött a magyar közvélemény megoszlott. A közös vámterület hivei a magyar mezőgazdaságra hivatkoztak, melyre nézve életkérdésnek tartották, hogy számára a monarchia mezőgazdasági fogyasztása biztosittassék; az önálló vámterület hivei pedig a magyar iparra hivatkoztak, amelyre nézve ugyancsak életkérdésnek tartották, hogy az osztrák ipar nyomasztó versenyétől megkíméltessék és fejlődést tudjon felmutatni. Átlapozva a háború előtti tudományos és napi sajtót, szinte ugy tűnik fel, mintha az évi május hó 23-án, pénteken. önálló vámterület hiveinek tábora az évek folyamán megnövekedett volna. Mindenesetre megállapitható, hogy a magyar ipar r megerősödésének és fejlesztésének szükségessége a háború előtti években állami és magángazdasági életünknek egyik legfontosabb követelménye lett. A nagy háború azután háttérbe szorította eme létkérdésünk feletti vitát és más nagy gondokkal kellett megküzdenünk. A központi hatalmak győzelmes harcai elevenitették fel a német-osztrák-magyar vámszövetség régi, már sokat vitatott problémáját, a múlt század örökségét. Ez a régi probléma ezúttal »Mittel-Europa« fogalmában és koncepciójában jelent meg előttünk és annak leglelkesebb harcosa Neumann, a szociális érzékéről ismert német politikus volt. A magyar közvélemény Közép-Európa tervével szemben bizonyos, különben könnyen érthető tartózkodást tanusitott és érdekes, hogy maga Neumann is világosan megállapítja, hogy »az önálló magyar gazdasági állam eszméje megvan«, amelynek életrekeltését esetleg épen a középeurópai kereskedelmi közösségnek szükséges és elkerülhetetlen megvitatásától várja. A németosztrák-magyar vám szövetség, Mittel-Europának izzó programmja a háború szerencsétlen kimenetelével, az összeomlással együtt talán örök időkre megdőlt, a közép-európai kereskedelmi közösséget pedig Közép-Európa balkanizálódása. váltotta fel, azonban ma talán már remélhetjük, hogy ennek a minden kultúrát kigúnyoló processzusnak mély pontján túlhaladtunk. A nagy háború szinterét szörnyen megcsonkítva hagytuk el. Önálló politikai és gazdasági létünk megszületett ugyan, de mit különben örömmel és lelkesedéssel üdvözöltünk volna, most súlyos, nagy gondok kimeríthetetlen sorát jelentette reánk nézve. Bizony, másnak képzeltük el az önálló vámterület megalkotását, másnak a magyar vámpolitika törvénybeiktatását! (Ugy van! Ugy van! jobboldalon.) Önálló magyar vámpolitikánk a vámsorompók hatályossá tétele, majd az egységes vámfelpénzek differenciálása után az autonóm magyar vámtarifa törvénybeiktatásának feladata előtt áll. Nemcsak gazdasági önrendelkezési jogunknak akarunk ezáltal kifejezést adni, hanem vám- és kereskedelmi politikánknak is meghatározott irányt szabni. Ennek az iránynak a megszabásánál természetesen számolnunk kell egyrészt sajátos magyar gazdasági érdekeinkkel, másrészt pedig a középeurópai hatalmak, helyesebben kifejezve, a kisen tente államainak vám- és kereskedelempolitikájának irányával. Az osztrák-magyar egységes vámterület tarifája, amely különben mint autonóm magyar vámtarifa szintén törvénybe van iktatva, csonka Magyarország gazdasági célkitűzéseinek nem felel meg. A forradalmak utáni időkben ugyan magától adódott, hogy a régi vámtarifát továbbra is használtuk, amint azt különben Csehország és Német-Ausztria is megtették, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy e régi vámtarifa Magyarország uj célkitűzéseinek, csonka Magyarország létének egyáltalán nem felel meg. A régi fogyasztó terület ijesztő összezsugorodása, nemkülönben a termelési tényezőkben, valamint a mezőgazdasággal és iparral foglalkozó lakosság számarányában történt nagy eltolódás, úgyszintén az utódállamoknak határozottan agressziv politikája kellő magyarázattal szolgálnak ebben a kérdésben. A régi vámtarifának ezen elégtelenségét ismét érezzük és a vámfelpénzek differenciálásával óhajtottuk a nehézségeket leküzdeni. Ez végeredményében arra vezetett, hogy a régi vámtarifa jellege teljesen megváltozott és egy olyan vámtarifával kellett napnap után bajlódnunk, amely tulajdonképen a
