Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-289

154 A 'nemzetgyűlés 289. ülése 1924. ország He tehet egyebet, neki is jönnie kell a védővámokkal. Csak az a különbség, hogy nálunk ezek a védővámok olyan magasak, hogy nem birja el ezeket az ország lakossága. Történtek hivatkozások Csehországra, de nem méltóztatott emliteni azt, hogy a cseh viszonyok mégis csak mások, mint a mi viszonyaink. A eseh korona kétésfélezerszer magasabb, mint a magyar korona, a cseh munkaviszonyok jobbak, a cseh munkabérek magasabbak, a kereseti viszonyok nagyobbak. Ha ott magas a vám aranykoronában, azt a lakosság könnyebben elbirja. Azonban méltóztatik tudni, mi még mindig ott tartunk, hogy nálunk a munkabérek átlagban még csak 50%-át érték el az aranyparitásnak, vagyis a békebeli béreknek. Emellett azt mondj indokolás: »A mostani idők árviszonyai aranyértékben kifejezve lényegesebben magasabbak a háború előtti évek színvonalánál.« Miután magasabb a színvonal, aszerint emelték a vámokat, tehát még az aranyparitás fölé is. Amikor a munkabér csak 50%-a az aranyparitásnak, nálunk akkor emelik magasabbra a paritást a régi színvonalnál. Még nem bizonyult be az sehol sem, hogy a védővámok fejlesztették volna az ipart. Magam is tanulmányoztam ezt a kérdést, és Amerikát illetően — ahol erős védővámok vannak — sem lehet azt mondani, hogy Amerikában a védővámok fejlesztették az ipart, hanem Amerikában az a körülmény, hogy óriási parlagon heverő területek voltak ott, ez a szükséglet kényszeritette az ottani lakosságot az iparra. Németországban is körülbelül ez volt a helyzet, mert Németországban az 1870-es francia-német háború után óriási fejlődés támadt, és akkor ott is, ugy mint sok országban, erősen fejlődött az ipar. Nálunk ellenben az a helyzet, hogy midőn a közös vámterület alatt beözönlött a cseh áru Magyarországba s tömegesen hoztak be konfekeiós árukat, mindenféle textilárut, a békeidőbeli magyar kormányok ezen segíteni akartak, fejleszteni akarták itt az ipart és elsősorban a textilipart támogatták szubvencióval és mindenféle kedvezményekkel. Körülbelül 80 millió volt az az összeg, amelyet kaptak a különböző támogatott iparok. Mi volt ennek a következményei Az, hogy a textilipar nem fejlődött, sőt ellenkezőleg, épen azért, mert támogatták, nem igyekezett versenyképességre, elhanyagolta üzemeit, nem hozatott gépeket, szóval nem tartott lépést a versennyel, (Pikier Emil: A technikai fejlődéssel sem tartott lépést!) és igy elhanyagolt iparral álltunk szemben. Ez volt eredménye annak a nagy támogatásnak, és én attól félek, hogy a magas védővámok következménye itt is az lesz, hogy az ipar nem fejlődik ugy, amint azt mindenki akarja, hanem ellenkezően, épen azért, mert védve lesz az ipar, hanyatlani fog. Az igen t. minister ur azt mondotta, hogy a szanálási törvények kényszeritenek bennünket arra, hogy negyvenmillió aranykoronát hozzunk be a vámon. Erről eszembe jutott egy német költőnek, Friedrich Schillernek Wallensteinje. A darab egyik jelenetében, midőn Wallenstein hadvezér sok baklövés után már ott állott az örvény szélén és még tovább akarta azt folytatni, egyik hű tábornoka azt mondotta neki: »Es ist der Fluch der bösen That, dass sie immer nur Böses gebärt.« Vagyis magyarul: a rossz cselekedet átka az, hogy mindig csak rosszat szül. Ez a javaslat a szanálási javaslat következménye. A szanálási javaslat kötelez erre és most az országnak fizetnie kell azt. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) évi május hó 23-án, pénteken. Mi gyakran szoktunk kimenni a falvakba, s bizony még vasárnapokon sem látunk a mai viszonyok mellett tisztességes inget és ruhát a földmunkásokon. Hogy képzeljük el azt, hogy mikor még majd jobban emelik a vámokat, megbirja azt majd a földmunkás venni? De nem birja megvenni az árut az ipari munkás sem. Hisz az ipari munkás munkabére adataim szerint ma átlagban 350.000 korona hetenként. Háromszázötvenezer korona megfelel körülbelül 18 aranykoronának. A mai viszonyok között, amikor minden az aranyparitás fölött áll, és midőn a ruhanemű, sőt még az élelmicikkek ára is az aranyparitás fölött áll, 18 aranykoronából nem tudja a munkás magát eltartani és még kevésbé családját. Ilyen körülmények között azután még emelik a vámokat. Azt mondotta az igen t. minister ur: reméli, hogy nem lesznek sztrájkok. Ez kivánatos is. Mi sem kivanjuk a sztrájkot, sohasem kivántuk, sőt — talán ezt nem is hiszik el a túloldalon — mi mindig azon voltunk hogy ne legyenek, sok vad sztrájkot szereltünk le s inkább igyekeztünk, hogy dolgozzanak akkor, amikor nem volt kilátás arra, hogy a sztrájk győzelemmel végződjék. Azonban ki biztosithatja azt, hogy nem lesz sztrájk Magyarországon, mikor csak 50%-át kapja meg a munkás békebeli munkabérének? Arról nem hallottunk semmit, hogy ki fogja ezt biztosítani, mikép fogja azt a kormány megcsinálni, hogy többet kapjanak a munkások. (Propper Sándor: Pesthy gondoskodik róla! Szaporítják a fogházakat! Építenek dologházat! Ez a magyar szociálpolitika!) A sztrájk Magyarországon, sajnos, igen elszaporodott. Ezt mi is elismerjük. Ennek azonban természetes okai vannak. Mikor néhány korona munkabért békés utón nem lehet kicsikarni, akkor ennek természetes következménye az, hogy a munkások kénytelenek gazdasági harcot folytatni. A magas vámoknak egyik következménye lesz a csempészet is. Ez kikerülhetetlen. Henry George »A védelem és szabadkereskedelem^című könyvében azt irja, hogy három gyárossal és egy bányatulajdonossal utazott együtt egy amerikai expressz vonaton és ezekkel az urakkal a vámokról beszélgetett. Ezek az urak valamennyien exponált vám védők voltak, és az egyik ur azt mondotta, hogy amikor Európából Newyorkba hazatért, azt mondta a vámhivatalnokoknak, hogy neki sürgős dolga van, siessen vele. Erre azt kérdezte a vámhivatalnok, hogy mennyi a sietsége? Azt felelte: tiz dollár erejéig. A vámhivatalnok benézett a táskába és igy felelt: ennyi holmiért csak 10 dollár? Az nem nagy sietség! Adott neki még 10 dollárt és rendben volt a dolog, A másik azt mondotta, hogy ő rendesen ugy szokott utazni, ha Európába jön, hogy egy szép tajtékpipát tesz a podgyászának feltűnő helyére; ez rendesen megtetszik a vámhivatalnoknak, zsebrevágja és rendben van minden. A harmadik azt mondja, hogy ő egyszerűbben csinálja, ő egy tiz dollárost tesz a táskájába ez ezt zsebrevágja a vámhivatalnok és akkor is rendben van minden. A negyedik azt mondja, hogy ő még egyszerűbben csinálja a dolgot; nem kell neki ez a sok komédia, ő a ládájának a kulcsát egyszerűen begöngyöliti egy tiz dollárosba, odaadja a vámhivatalnoknak és ezzel el van intézve minden. És ezek mind tisztességes, nagy tekintélyű urak voltak, akik azt hiszik, hogy szabad a csempészet, akik nem tartják erkölcstelen dolognak a csempészetet. Van valami a dologban. Magának a magas védővámnak nincs erkölcsi jogosultsága; azt kijátszani nem tartják bűnnek. Senkit sem akarok gyanúsítani, de tudjuk azt is, hogy Magyarországon sincsenek angyalok, hogy Magyarországon is