Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-287

102 A nemzetgyűlés 287. ülése 1924. évi május hó 21-én, szerdán. ipart is megfelelően fejleszteni. Ha általában nézzük egy mezőgazdasági állam szituációját, aükor azt látjuk, hogy minden mezőgazdasági államnak előnyös helyzete van az ipari fejlődés szempontjából. Előnyös és egészséges a helyzete ugy a mezőgazdaságot, mint &z ipart nézve. Az iparnak t. i. meg" van az a nagy előnye egy mezőgazdasági államban, hogy megvan a könnyű élelmezési és ellátási lehetőség, ami óriási előny az ipari termelésnél, a mezőgazdaságnak viszont megvan az az előnye, hogy mindenkor odahaza van egy igen jó fogyasztó piaca, ugy hogy még abban az esetben is, amikor külföldön nehézségei vannak annak, hogy a mezőgazdaság terményeit ott nagyobb mennyiségben elhelyezze, idehaza van meg kellően kifejlődött fogyasztó piaca. Van e mellett Magyarországnak egy speciális előnye, és ez Magyarország szénhelyzete. Ezidőszerint Magyarország mostani területén már meghaladtuk a békebeli termelést ; széntermelésünk most már meghaladja azt a hét millió tonnát, amely a békebeli legmagasabb tétel volt. Igaz, hogy a mi szeneink nagy része g;yönge szén, de a gyönge szén felhasználásának lehetősége az ipar szempontjából megvan (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és a tőke kérdése, hogy mikor áll elő annak lehetősége, hogy mi itt megfelelően tudjuk a gyönge szeneket minden körülmények között a leggazdaságosabban kihasználni. Már a mostani szituációban is látjuk azt, hogy szénimportunknak a 10—15%-ot alig kell meghaladnia, erre az importra a jövőben is szükségünk lesz. Törekvésünknek annak kell lennie, hogy megfelelő erőközpontok létesítésével kellő módon tudjuk felhasználni ipari célokra a gyönge szeneket is. (Helyeslés.) I Van itt Magyarországon e mellett egy másik szempont is, amelyet az előadó ur igen helyesen emiitett meg, t. i. az, hogy a jelenlegi helyzetben itt igen sokan várnak elhelyezkedésre. Azt hiszem, hogy nekünk mindenre való tekintet nélkül ma össze kell fognunk abban az irányban, hogy lehetővé tegyük az elhelyezkedést mindazok részére, akik itt elhelyezkedésre várnak. Ha ilyen módon eljutunk odáig, hogy a legobjektivebb mérlegelés alapján megállapíthatjuk azt^ hogy ebben az országban tényleg meg van a megfelelő ipari fejlődésnek kellő előfeltétele, akkor beszelhetünk arról a kérdésről, hogy milyen mérvűek lehetnek azok a vámok, amelyek itt szóba kerülnek. A vámoknál elsősorban a fiskális szempontot kell tekintetbe venni. Amint méltóztatnak tudni, mi a szanálási törvényjavaslat tárgyalása folyamán beszéltünk arról, hogy egy 40 millió aranykoronás tétel az, amely mint vámbevétel a jövőben, szükséges lesz ahhoz, hogy a szanálás az államháztartás szempontjából megfelelően keresztülvihető legyen. Ha a mostani helyzetet nézzük, akkor azt látjuk, hogy a legutóbbi négy hónapbam, január, február, március és április hónapokban vámbevételünk közel járt a 6 millió aranykoronához. Ha ezt egy esztendőre vetítem, akkor 17—18 millió aranykorona körüli ezid őszerin ti vámbevételhez jutunk. Ez az az összeg, amelyet nekünk 40 millió aranykoronára kell félemelnünk. Akkor, amikor azt nézzük, hogy hol lehet és milyen vámot szedni, természetesen minden igyekezetünkkel arra kell törekednünk, hogy ugy csináljuk a felemelést 40 millióra, hogy ezáltal a fogyasztásban ne álljon elő csökkenés, A fiskális érdekek mérlegélése mellett ennek kell vezető szempontnak lenni, és én azt hiszem, hogy ebben a vámtarifában ezt a helyes mérvet fel is tudtuk találni. Ma mármost nem fiskális szempontból nézem a vámok kérdését, akkor azt kell mondanom, hogy ennél a tarifajavaslatnál arra kellett igyekezni, hogy a nyersanyagokra lehetőleg vámmentességet adjunk, mert hiszen ez az, amivel megfelelően tudjuk a termelést ösztönözni, arra kellett továbbá néznünk, hogy ott, ahol luxusárukról van szó, megfelelő vámokkal operáljunk és ügyeljünk arra, hogy ahol ha nem is luxus-, de úgynevezett fináncvámról van szó, eltaláljuk azt a megfelelő mértéket, amelyet az az áru, amelyről szó van, elbir. Persze, mint minden vámtarifánál, ennél is arra kellett igyekeznünk termeléspolitikai szempontból, hogy a termelési költség legyen az, amit mi vámmal védeni igyekezzünk, tehát, hogy elsősorban a munka legyen az, amelyet mi vámmal igyekezünk védeni. Ezzel van azután kapcsolatban az, hogy nem lehet ugy beállitani a dolgot, mintha itt csak arról lenne szó, hogy mi a nagyiparnak és a nagyipari munkának adjunk bizonyos védelmet; ezzel teljesen összefüggésben meg kell adnunk a védelmet annak az iparnak is, amely a konfekcionálással foglalkozik, amely most a középosztály egy részét is foglalkoztatja s azonkívül annak is, amelynél a kisipar van érdekelve. (Ugy van! a jobboldalon.) E szempontok mellett természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül az utolsó vámtarifa óta előállott ár eltolódások. De ezzel nem azt kivánom mondani, hogy ha egy árunak emelkedése a múlthoz képest 100 vagy 120 százalék volt, akkor a vámtételnek is 100 vagy 120 százalékkal kell emelkednie, mert — amint már előbb voltam bátor kifejteni — lényegesen mások a gazdasági előfeltételek a mostani Magyarországon, mint voltak a monarchiában, úgyhogy ezt a szabályt mi általában nem alkalmazhatjuk. De ettől eltekintve is^ a helyzet az, hogy a munkabérekben még nem jelentkezik az a differencia, amely az egyes áruk árában jelentkezik ; ezenkivül vannak itt még a rezsinek is egyes tételei, ahol mindenkor különböző szempontok szerint kell mérlegelni és mindennek mérlegelésével kell megfelelően számbavenni azt, hogy mi az, amit indokolttá tesz egy áru árában előállott eltolódás. Végül még egy igen fontos szempontot kell megemlítenem, amely a vámok mérvének megállapitásánál irányadó kell hogy legyen. (Halljuk! Halljuk!) Ez- az, hogy más országokban, amelyekkel nekünk tárgyalnunk kell, hogyan állapittattak meg a vámtételek. Ez a kereskedelempolitikai része ennek a vámtarifának s egészen természetes, hogy ezen a téren nekünk ahhoz kell alkalmazkodnunk, ami másutt történik, mert hiszen kiragadva nem lehet nekünk Magyarországon másképen ^eljárnunk, mint ahogy egyéb országokban eljárnak. Vizsgáljuk mármost azt, hogy mi^ lesz a helyzet ezen most tárgyalás alatt álló autonóm tarifa és az' ennek nyomán kialakuló szerződéses tarifák után az országban. Azt hiszem, hogy ez a tarifa s az ennek alapján kötendő szerződések erősen hozzá fognak járulni ahhoz, hogy gazdasági téren ebben az országban bizonyos megnyugvás legyen. Azt hiszem, hogy ha lesz egy kellő szilárd bázis, amely az egész termelési politikának kiindulása, akkor itt meglesz a nyugodt termelés lehetősége ; azt hiszem, hogy akkor meglesz a lehetősége an-