Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-282
516 r A nemzetgyűlés 282. ülése 1924, lag a szakszervezetekből erednek*, illetőleg a szakszervezetekhez tartozó munkásság tényei. A szakszervezetek és a szociáldemokrata párt két különálló dolog. A szakszervezetek függetlenek a szociáldemokrata párttól és erre a függetlenségre, ennek megóvására nagy súlyt is helyeznek. Ha méltóztatnak a külföldi, különösen a németországi munkásmozgalommal foglalkozni, (Propper Sándor : Szépen foglalkoznak !) akkor láthatják, hogy ott voltak olyan munkáskongresszusok, olyan közös kongresszusok, amelyeket párt- és szakszervezetek együttesen tartottak, épen abból a szempontból, hogy megvonják a határvonalat a politikai párt és a szakszervezetek között. Ha Magyarországon erre nem volt szükség, ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szakszervezeteknek ez a függetlensége biztosítva van. De egy valóban áll és ez az, hogy a szakszervezetek tagjainak túlnyomó része egyúttal tagja a szociáldemokrata pártnak is és fordítva. De hát ez azt jelenti, hogy a munkásság elég okos annak felismeréséhez, hogy akár az egyoldalú gazdasági szervezkedése, akár az egyoldalú politikai szervezkedése nem elég ahhoz, hogy a helyzetét valóban megjavíthassa, mert tisztáiban van azzal, hogy minden politikai kérdés gazdasági érdekekbe torkollik és mig az egyik oldalon gazdaságilag szervezkedik azért, hogy a pillanatnyi megélhetését jobb munkaviszonyok elérésével megjavítsa, addig a másik oldalon kell, hogy politikailag is szervezkedjék azért, hogy a törvényhozás, amely az ő befolyása nélkül működik, — amint ezt az elmúlt évtizedekben Magyarországon elégffé tapasztalhattuk — tönkre ne silányithassa azokat az eredményeket, amelyeket a szakszervezetek utján elért. De nyilvánvaló, hogy nem elegendő a munkásságnak gazdaságilag szervezkednie és nem elegendő politikailag szervezkednie, mert hiszen felteszem, hogy a kormány, ha pl. az általános, titkos választói jognak ellensége, akkor nem azért ellensége annak, hogy a nép bizonyos rétegei ne szavazhassanak, hanem ellensége azért, mert attól tart, hogy az általános, titkos választói jog segítségével idővel olyan összetételű parlament kerül ki, amely veszélyezteti azokat a gazdasági érdekeket* veszélyezteti azt az egyoldalú osztálypolitikát, amelynek a kormány szolgálatában áll. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon ) S ha a kormány nem rendezi törvényes utón az egyesülési és gyülekezési jogot, akkor ez nem abból az elvi felfogásból származhatik, hogy tehát az emberek ne gyülekezzenek, ne gyűlésezzenek. Mert én még soha nem hallottam és nem olvastam arróh hogy a kormány a Gyosznak, Tébének, Omgének és a hasonló érdekképviseleteknek gyűléseit betiltotta volna, (Drozdy Győző: Vagy egy kormánypárti beszámolót ne engedélyezett volna !), még sohasem hallottam, hogy a kormány eltiltott volna olyan gyűlést, amely azzal a céllal hivatott össze, hogy a kormánynak bizalmat lifer aljon. (Propper Sándor: Sőt azt megrendelik határidőre! — Zaj.) Nyilvánvaló tehát, hogy a politika mögött súlyos gazdasági érdekek rejlenek és ez teszi szükségessé, hogy a munkásság ne elégedjék meg a szakszervezetekben az egyoldalú gazdasági szervezkedéssel, hanem szervezkedjék a szociáldemokrata pártban politikailag is. De talán soha nem volt oly könnyű beigazolni, mennyire két különálló dolog etekinMben a politikai párt és a szakszervezet. Méltóztatnak emlékezni, hogy a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója éles harcra, éles vi* tára határozta el magát a szanálási javaslatokét^ május hó 2-án, pénteken. kai kapcsolatosan, nem azért, hogy a külföldi kölcsönt lehetetlenné tegye, hanem abból a célból, hogy az ország közvéleményét felvilágosítsa a nemzetgyűlésből, hogy mi az oka annak, hogy ez a kölcsön ilyen szűkmarkú, mi az oka annak, hogy a kölcsön ilyen elkésett ; hogy rámutasson az ország közvéleménye előtt arra, hogy a kormány eddigi politikája idézte elő ezeket a nehézségeket, a kormány politikája teszi oly drágává azt a külföldi kölcsönt s a kormány eddigi politikájának folytatása az, hogy a külföldi kölcsönnel kapcsolatos terheket is megint a dolgozó népre kívánja áthárítani. Ez volt az indító oka annak, hogy a szociáldemokrata párt vitára határozta el magát a szanálási javaslatokkal kapcsolatban. Talán a vita második vagy harmadik napján kezdődött a mostani nyomdászsztrájk. Már most kérdezem, t. Nemzetgyűlés : a szociáldemokrata párt, amely a vitában az országot fel akarta világosítani, igyekezett lehetetlenné tenni a sajtót, hogy ez a kitűzött célja ne válhassék valóra ! Nyilvánvaló tehát, hogy ez nem lehetett célja a szociáldemokrata pártnak, (Gr. Bethlen István ministerelnök : A Népszava megjelent !) tehát külön dolog a szociáldemokrata párt és külön dolog a szakszervezet. Másrészt egészen nyilvánvaló a tendencia, ha a két különálló dolgot igyekeznek összekeverni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha egy szimpla kenyérharcra rá lehet fogni, hogy politikai célokat szolgál, akkor ezzel — ha csak látszólagosan is — de a felületesen gondolkozók előtt plauzibilissé lehet tenni, ha a kormány az ilyen kenyérharcba politikai eszközökkel beleavatkozik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel a tendenciával igyekeznek az ilyen bérharcokat politikai jelentőségűvé tenni. Ismétlem tehát : a szakszervezetek nem politikai szervek, hanem a munkásság érdekképviseletei. Ilyen a nyomdászok szervezete is. Ez a szervezet Magyarországon talán a legrégibb: 1862-ben alakult. S ebben a szervezetben évtizedeken keresztül ugyanaz az állapot volt, ami későbbi időkben az egyéb szakmai szervezetekben, hogy t. i. szinte azt lehetne mondani, hogy automatikusan, bizonyos időközökben kitört egy bérharc azért, mert a munkásság igyekezett az életviszonyait, munkaviszonyait javitani, a munkaadói rés« elzárkózott és az ilyen munkástörekvés tehát rendszeresen, szükségszerűen sztrájkokban robbant ki. Körülbelül az 1890-es évek végén a nyomdaiparban egy uj irányzat jutott felszínre, amely megpróbálta a sztrájkokat feleslegessé tenni azzal, hogy a munkások és munkaadók r képviselői leültek a zöld asztalhoz és ott próbálták kölcsönös meggyőzéssel pótolni a sztrájkot és így kölcsönös meggyőzéssel igyekeztek megállapitani azokat a normákat, azokat a szabályokat, — a munkabért, a munkaidőt és a többi, a munkaviszonyokat érintő kérdéseket — amelyek mellett azután az ipar folytatása biztositható volt. Ennek eredménye az volt, r hogy a nyomdaiparban a sztrájk csaknem két évtizeden át ismeretlen volt. Budapesten majdnem két évtizeden keresztül a nyomdaiparban zavartalanul folyt a munka s nyomdászsztrájkról nem lehetett hallani. Ezt természetesen nem kívánom én csupán a munkások érdeméül betudni. Kétségtelen, hogy a munkaadók részéről is kellett bizonyos fokú belátás ehhez. S ennek a következménye, hogy a közel két évtizedes sztrájkmentes idő alatt a munkásság pl. nyolc és fél órai munkaidőt, tűrhető munkabéreket ért el, fizetéses sza-
