Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

468 Â nemzetgyűlés 280. ülése 1924. évi április hó 17-én, csütörtökön. legyek — maholnap forradalmi kitörésekhez vezet, azzal koronázza be, hogy : mindnyájan egyformán elszegényedtünk. Lenne mód arra, hogy egyfelől a még meglevő nemzeti erőnkből — és itt "elsősorban appelálok a történelmi osztályokra és a főpapságra — másfelől drákói eszközökkel a nemzet megrontóitól oly összeget teremtsünk elő, amely nemcsak az államháztartás egyensúlyát állitaná helyre, hanem uj, egészséges tejlődés elé vinné a közgazdasági életet és főként azt a területet, amelyen leginkább szorulunk szanálásra, a nemzeti öntudat és a nemzeti erkölcs területét. Ennek a gondolatnak jegyében, bár a megvalósulás reménye nélkül, tisztelettel ajánlom elfogadásra a határozati javaslatot. Elnök : Sorrend szerint Eckhardt Tibor képviselő urat illeti jmèg a zárszó joga ötrendbeli határozati javaslata alapján. Kérdem a képviselő urat, kivan e szólni ? Eckhardt Tibor : T. Nemzetgyűlés ! Lendvai igen t barátom a belső megoldás szükségességét hangsúlyozta és aláhúzta azokat az etikai momentumokat, melyek szükségessé teszik azt, hogy, tekintet nélkül arra, van-e külföldi kölcsön vagy sem, egy belső szanálás, belső megoldás, belső megújhodás feltéllenül bekövetkezzék és ennek programmja, keretei világosan megrajzoltassanak es lerakassanak. Ilyen irányban voltam bátor határozati javaslatomat beterjeszteni. Határozati javaslatomnak ugyanez a lé^^ege. Sohasem tagadtam, hogy külföldi kölcsönre igenis szükség van, sőt ugy itt a Házban, mint a Népszövetség ideküldött bizottsága előtt elsősorban azt kifogasoltam, hogy ez a kölcsön nem elég. Én tehát nem a külföldi kölcsön ténye ellen beszélek, ha beszélek, hanem lényeges kifogást teszek az egész koneepcióval szemben. Az egyik lényeges kifogásom az, hogy a külföldi kölcsön feltételei súlyosak, sőt elíogadhatatlanok, a másik pedig az, hogy az egész küllöídi kölcsönkoncepció nem egészül ki, nincs ráépítve olyan belföldi megoldás, olyan belső szanálást programm, olyan belső restaurációs-regenerációs programm alapjaira, mely nélkül soha szanálásnak eredménye nem lehet. Állítom azt is, hogy taktikai okoknál fogva és az ügy érdemét tekintve is. múlhatatlanul kötelessége fett volna a kormánynak ezt a belső megoldási programmot a külföldi szanálási akció megindulása előtt részletesen és tüzetesen kidolgozni és ugy a belföld, mint a külföld előtt világosan feltárni. Akik azt mondják, hogy egy belföldi megoldás, belső kölcsön, vagy valami egyéb megoldás lehetetlen, azoknak bátor vagyok rámutatni arra, hogy csupán a miuisterelnök ur által ma felolvasott adatok tanúsága szerint is, csak az 1000 holdon felüli nagybirtokoknak vagyonváltsága 300 millió aranykorona körül jövedelmezett. Énnek következtében a kormánynak mely arra hivatkozik, hogy eddig nem volt módja és lehetősége megfelelő szanálási programmal az ország pénzügyeit rendbehozni, ha másból nem, a vagyonváltságból ismét és ismét meg volt adva a mód és lehetőség, hogy a pénzügyi és gazdasági politika megfelelő koncepcióra való építésével a vagyonvált ság összegével is eredményt érhessen el. Miért nem lehetett három évvel ezelőtt több száz millió aranykorona vagyonváltsággal szanálni az országot, amikor pedig pénzügyileg és gazdaságilag sokkal jobb helyzetben volt mint ma van és miért lehet ma 250 millió koronával szanálni az országot, amikor a lecsúszás és a lezüllés ma olyan magasfoku, hogy nemcsak az adóbevételek, de az adóalanyok is a megsemmisülés határán vannak. Kérem méltóztassanak erre logikus választ adni, miért lehetséges az ma kevesebb külső pénzzel, ami három évvel ezelőtt nem volt lehetséges sokkal nagyobb erőforrások felhasználásával. És ne áílitsa nekem senki azt, hogy a szükséges 250 milliót nem tudnánk itthon is előteremteni. Nem mondom előnyösebb, feltetlenül kedvezőbb, ha a külföld adja, de csak akkor ha a feltételek elfogadhatók. De 250 millió aranykorona előteremtése, akkor amikor csupán a nagybirtok vag3^onváltsága, több mint 300 millió aranykoronát eredményez, valóban nem lehet súlyos probléma, és én bátor vagyok itt ismét és ismét rámutatni arra, és nem fogok szűnni ezt a kérdést a nemzet nyilvánossága előtt újból és újból tárgyalni, hogy Magyarországon a hadinyereségek, a konjunkturális nyereségek, a munkanélküli jövedelmek soha még megadóztatva nem lettek. Pedig ezek olyan hatalmas, szociális szempontból annyira igénybevételt érdemlő adóalanyok, megadóztatásuk oly annyira szükséges, hogy mindaddig, amig ezek az adóforrások megfogva és kimerítve nincsenek, semmiféle kormányzatnak sincs erkölcsi joga idejönni és azt állitani, hogy a nemzet végszükségben van, é-; a végszükség kényszeríti rá a kormányt arra, hogy lealázó feltételek árán is külföldi kölcsönt hozzon az országba. Méltóztassanak elgondolni milyen mérhetetlen vagyonok halmozódtak itt fel aranykoronákban, nem becsületes munkából. Természetesen becsületes munkából is származtak vagyonok, de ezektől eltekintve rengeteg vagyon keletkezett a konjunktúra erkölcstelen kihasználása, a háborús lehetőségek erkölcstelen felhasználása, a valorizálatlan jegyintézeti hitelek meg nem engedett mér tékben való igénybevétele, a korona leromlása, sőt a korona tudatos lerontása révén is. Névszerint ismerjük azokat az egyéneket, akik 30-40 milliárdos hasznot vágtak zsebre a magyar korona leromlása és lerontása révén. Kérdem, van-e akkor erkölcsi jogosultsága a kormánynak ide állni és a végszükségre hivatkozva azt mondani : Követelem és elvárom mindenkitől, hogy hajtsa járomba a fejét, mert az ország anyagi megmentése ezt követeli. Ha ilyen formában próbálja a kormány előteremteni az átmeneti időszak deficitjének fedezésére szükséges összeget, akkor rá kell mutatnom arra is, hogy ezeket a tőkéket, ezeket a jövedelmeket a jóvátételi bizottság és a Népszövetség minden beavatkozási lehetősége nélkül joga és módja van a kormánynak előteremteni, mert hiszen ezeket adók formájában kell a kormánynak felhajtani, az adók formájában befolyó jövedelmek felett pedig senkinek nincs joga disponálni, senkinek nincs módja és lehetősége a külföldön, ilyen szükséges és etikai szempontból megindokolt adóbevételek felett bármiféle kontrolt gyakorolni. A magyar kormánynak nemcsak joga de kötelessége is ezeket a vagyonokat a magyar nemzet megmentése érdekében felhasználni, mert ha már szégyene ennek a nemzetnek, hogy tűrtük és elnéztük azt, hogy erkölcstelen vagyonok egymásra tornyosulva tönkretegyék a munka becsületét, a legkevesebb, mit el kell várnunk az, hogy legalább becsületes adóztatás formájában térítsék vissza egy hányadát annak, amit a nemzettől jogosulatlanul elvontak. Természetes, hogy a kütiöldi kölcsön problémája ilyen helyes adópolitika mellett is megmarad, a külföldi kölcsön problémája kell, hogy foglalkoztassa a nemzetet, de abban az esetben, ha a kölcsön probléma sürgőssége megszűnik, az tisztán és ridegen pénzügyi, gazdasági természeti kérdéssé devalválódik és nincs módja a külső hatalmaknak, sem a kisentente-nak, sem a nagyententenak arra, hogy utalással Magyarország pénzügyi szorongatottságára, figyelemmel Magyarország kiszolgáltatott helyzetére, mely állítólag néhány napi halasztást sem tűr el, ennek a kényszerhelyzetnek kihasználásával sarokba szorítsa az országot és rákényszerítse a kormányra a maga politikai természetű feltételeit.