Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 413 hogy itt a generációk valahogyan összeütköznek, ahelyett, hogy kiegészítenék egymást. Spártai szellemben nevelkedtem és azt is ápolom. Mély tisztelettel vagyok pl. Apponyi Albert gróffal szemben is, beszédem végén azonban rá fogok mutatni azokra a tévedésekre, amelyeket felfogásom szerint, talán az ő túlmagas álláspontja, a fellegekben való élete eredményez. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Mi nem tolakodó ifjúság vagyunk, mi nem akarjuk az öregeket félretolni, azonban azt akarjuk, hogy szeretettel fogadják az ifjúság törekvéseit, mert ha az őszfejü magyar és a fiatal erőben levő magyar nem tud összefogni ebben a 8 milliós nemzetben, akkor attól tartok, hogy itt örökös harc és torzsalkodás lesz, akkor tényleg elkövetkezik a társadalom teljes szétzüllése, mert bejelentem azt is, hogy a társadalmi formák csak bizonyos ideig köteleznek bennünket (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen !) a társadalmi formák csak bizonyos ideig fognak bennünket béklyóban tartani. Lelkiismeretünk hivó szavára le fogjuk törni a béklyókat és cselekedni akarunk, mert az az érzésünk, hogy az idő igen közel van ahhoz, hogy cselekedni kell. (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) Amidőn ezen politikai megjegyzéseimet megtettem . . . (Sándor Pál : Mi az a cselekvés ? Mit jelent az ?) Meg lehet győződve Sándor Pál és hasonló gondolkozású képviselőtársam, hogy nem az a cselekvés, amelyre gondolni méltóztatik. (Uíain Ferenc : Nem pogrom 1 — Sándor Pál : Nem gondoltam semmire, de tudni akarjuk, hogy mi az a cselekvés ! Tanulni akarunk !) Ha én termelésről beszélek, az cselekvést jelent, ha nemzeti ujjáébredésről és annak a nemzeti erőnek átszervezéséről beszélek, cselekvésről beszélek. (Pakots József : Csak beszéljenek !) Nem vagyok, sajnos, abban a helyzetben, hogy a kormányt is tekintetbe véve, cselekedni tudjak. Miután azt hiszem, hogy ma még nyilatkozni akarnak, nagyon kérem, méltóztassék meghagyni engem az én vonalomnál. Szivesen vitatkozom bárkivel és vitatkoztam mindig is, de mikor ez a súlyosan komoly kérdés van napirenden, szeretnék minden tekintetben ugy beszélni, ahogy gondolkozom. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy visszavágások következtében esetleg olyan tévedések csússzanak be felszólalásomba, amit magam sem Írhatnék alá. Gazdasági kérdésekről akarok beszélni. Eleve nem zárkóztunk és nem zárkózunk el a külföldi tőke segitő keze elől. Azt tartjuk, hogy igenis, ha olyan feltételek mellett jön a külföldi kölcsön, amelyek nemzeti és egyéb szempontból akceptálhatok, akkor igenis ez a tőke segíthet a magyar gazdasági életen, ha különösképen nemcsak 250 millió aranykoronáról, hanem sokkal többről, a nemzet vagyonával arányban levő kölcsönről lesz szó. Vagyonunk 15—20 milliárd. Ha én azt mondom, hogy az európai gazdasági élet egy szerves egészet reprezentál, — mint ahogy azt teszi, hiszen kikapcsolni egy területet sem lehet hosszú ideig, mert különben nem tud haladni természetes utján a gazdasági élet — akkor azt mondom, hogy a magyar gazdasági élet szanálása nemcsak magyar probléma, hanem problémája a kisententenak, de problémája egész Európának is. Mert ha egy test vérkeringését elzárom a nemzetek gazdasági vérkeringéséből, végtelen hibát követek el, mert a fejlődés lehetőségének hiányában örökösen beteg test fog jelentkezni. Ha azonban gazdasági életről, ha egy mérlegről, egy államháztartásról, egy uj konstrukcióról beszélek, szerettem volna, ha a pénzügyminister ur egy egész kis cédulán megmagyarázta volna a »Soll und Haben«, a »követel és tartozik« rovat összegét. Sohasem láttam, hogy valóban mennyi a vagyon, mennyi a tartozás, a régi és az uj, hogy állnak ezek egymással szemben, mit hoz ez a vagyon, ugy, ahogy egy privát gazdaságot szoktak megnézni, amidőn annak értékéről akarnak véleményt szerezni. Ezt nem láttam, tehát felfogásom szerint maga a kiindulás hibás kellett, hogy legyen. Bizonytalanságban voltunk, mert a »Soll und Haben«, a »követel és tartozik« ismerete nélkül tulaj donképen senki sem tud magának végleges álláspontot kialakítani. A külföldi kölcsön problémája felvetette a jóvátétel kérdését, amelynek két jelentősége van, politikai és gazdasági jelentősége. A jóvátétel kérdésének megoldatlansága szerintem egy Damokles-kard a magyar gazdasági élet feje fölött. Ha ezt a kérdést meg akarom oldani, lehet vitatkozni arról, hogy az a metódus, amellyel a ministerelnök ur igyekezett megjavítani a dolgot és a kérdést megjavítani, helyes-e, vagy az lett volna helyesebb, ha igenis arra szorítottuk volna rá az entente-ot, hogy a magyar gazdasági élet jelen állapotát véve alapul, állapítsa meg a jóvátétel nagyságát, és ha a fizetési lehetőségek tekintetében megy bele azokba a propoziciókba, amelyeket a ministereinők ur tett. Attól tartok, hogy itt meg akarják erősíteni ezt a nemzetet a termelés szempontjából, meg akarják valójában ismerni ezt a nemzetet, hogy mit ér. és midőn majd teljesen megerősödött, midőn a mi szorgalmunkból, a mi nélkülözéseinkből talán uj házak épülnek, uj ipar fejlődik, amidőn a magyar mezőgazdaság meg fog felelni az idők követelményeinek, bár a javaslatban nem látok olyan intézkedést, amely a termelést fokozná, — ami nagy hibája — attól tartok, hogy meg fognak jelenni és majd az akkori gazdasági helyzetnek megfelelő jóvátételt fognak megállapítani. Ezért nem tudok nagyon örülni ennek a nagy sikernek, bár sikernek kell elismernem. Nem tudok nagyon örülni azért, mert végeredményben veszélyt iátok benne. Többször emiitettem, hogy a 250 millió aranykorona a magyar vagyonhoz képest elenyészően csekély összeg. Nem tudom, hogyha a magyar gazdagok összeállottak vona, nem tudták volna-e a 250 millió aranykoronát felhajtani. (Eckhardt Tibor : Hát még a siberek Î) De azt se tudom én, aki nem vagyok hivatásos gazdasági ember, aki azonban foglalkozom a gazdasági élettel, mert ez életet jelent, és nemzeti életben, modern országban úgyszólván nem lehet megélni bizonyos gazdasági ismeretek nélkül, nem tudom, mi lesz az aranypénzzel. Jobban mondva tudom, hogy az aranypénz nem az az értékmérő, mert arany nincs a kezünkben, fiktív értékkel állunk szemben, az arany nincs minálunk, és nyugaton is, talán a francia frank sem oly stabil, mint amilyen volt. Talán túlságosan sok arany ment ki Amerikába, mint ahogyan tényleg kiment, ahogyan én tudom, de viszont nem tudom, hogy