Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 405 mutattam, hogy ez a rendszer, amelybe mi belemegyünk, a szolgaság rendszere. Hiába mu­tattam mindezt ki, mert a politikai gyávaság­nak beidegzettsége olyan óriási a magyar társa­dalomban és ebben a jobb sorsra érdemes nemzet­gyűlésben, hogy ezen segiteni nem tudunk. Meg vagyok győződve róla, hogy a t. túloldal is 90%-ban kedve, akarata ellenére, lelkiismereti kényszer alatt szavazza meg ezt a törvény­javaslatot. (Sz^bó István (nagyatádi) föld­mi elésügyi minister : Kinek lett volna kedve kölcsönt felvenni, ha nem lett volna muszáj ! — Zsirka y János: Nem kellett volna elherdálni a nemzeti vagyont. — Sz-bó István (nagyatádi) földmi elésügyi minister : Én nem herdáltam ! — Zaj.) Kimutattam elsősorban a jóvátételi kér­dés megvilágításával, hogy semmi komoly ok nincs arra, hogy mi összeomlást várjunk a köl­csön meghiúsulása esetében ; nincs ok arra, hogy a jóvátételt hozzákössük ilyen szeren­csétlen kölcsönhöz. Meg vannak a lehetőségek arra, hogy a jóvátételt tisztességesen, elfogad­hatóan elintézzük e kölcsön nélkül is. Sajnos, ezzel az érveléssel későn jöttem, mert ez a nemzetgyűlés és ez a nemzet be van oltva a politikai gyávaságnak és megalkuvásnak szérumával, a jövőben való kétségbeesés szérumá­val. Ezen segiteni nem lehet. Minden nemzeti értéknek végkiárusitása, egy jobb sorsra méltó nemzet szolgasorba való kényszerítése folyik öntudatosan a baloldali gazdasági erők részéről és öntudatlanul kormányunk részéről esztendők óta, és itt megásták nekünk a sirt ezzel az eredeti­nél sokkal súlyosabb Trianonnal. Én az önök jóindulatában — mint már ismételtem is hangsú­lyoztam — nem kételkedem. Ma is abban a meggyőződésben vagyok, hogy abban a túlsó pártban annyi erkölcsi, szellemi és nemzeti érték van, hogy nem tudom, mikor volt a magyar törvényhozásnak ehhez hasonló többségi pártja, de a szérum ott van, a szérum működik és leköti az élő erőket. Önök olyan szervezet, mely a szivét önmagán kivül hordja, mert az önök szive itt van minálunk. Önök a mi reménysé­geinkkel indultak harcba, de önökből ezt a reménységet kiir'ották. Önök, sajnos, ma már közelebb állnak a baloldalhoz, mint hozzánk. (Zaj a balközépen. — Barthos Andor : Szóno­kot számosan zavarják !) Elnök : Csendet kérek a Ház mindkét oldalán. Zsilinszky Endre : Én a t. többségi párt­hoz összetett kézzel egy kérelmet szeretnék intézni. Az én meggyőződésem az, hogy egyet­lenegy gyógyszere lehet még esetleg ennek a külföldi kölcsönnek és ez az, ha belevesszük a szanálási törvényjavaslatba a konvertálás jogát, amint ez az osztrák kölcsönbe is be van véve. Ebben az esetben ugyanis még mindig megvan a lehetőség arra, hogy, ha látjuk azt a nemzeti katasztrófát, azt a nemzeti sirvermet, amelybe belebuktunk, még feltámadhat bennünk az élet­ösztön és kedvezőbb körülmények között még elszánhatjuk magunkat olyan nemzeti gazdasági politikára, amellyel összeszedünk ebben az or­szágban minden erőt, annak eredményével ki­fizetjük ezt a kölcsönt és visszautasítjuk, le­rázzuk magunkról azt az igát, amelyet most reánk raknak. Kérem önöket, és kérem a t. kormányt, lássák be, hogy ezt meg kell tenni, nemzeti becsület kívánja, hogy ezt megtegyék. Ha az osztrák nép, amelynek nálunknál kedvezőbb helyzetét kül- és belpolitikai szempontból eléggé megvilágítottam, szükségesnek tartotta azt, hogy a »konvertálás« szót belevegyék a törvénybe, ugy kérem önöket, tegyék ezt meg, és adjanak nekünk, akik önökkel együtt aggódunk a haza sorsáért, egy remény­szálat, legalább egy szalmaszálat, amelybe bele­kapaszkodhatunk, hogyha az, ami itt történik, nem tenné el örökre nemzeti öncéluságunkat és a nemzeti Magyarországot. Szavam van erről a helyről azokhoz a társa­dalmi tényezőkhöz, erőkhöz és rétegekhez is, amelyeket mi képviselünk a Házban, annak elle­nére," hogy kevesen vagyunk. Önök nagyon jól tudják azt, hogy hatalmas, erős, fiatal rétegei vannak a magyar nemzetnek, amelyek lélekben velünk tartanak, velünk vannak, és minden körül­mények között velünk lesznek. Ezekhez intézem szavamat és kérem őket, velünk együtt ne adják fel a reményt, hogy mindazt, ami itt történik, egyszer, remélhetőleg rövidesen ki fogjuk radí­rozhatni a magyar törvényhozásból ; ne adják fel a reményt, hogy igenis csak bátor és megalkuvást nem ismerő nemzeti politikával lehet előremenni az életben, a politikában és a világpolitikában is ; tartsanak ki velünk együtt, mert mi nem fogunk aludni ezalatt a húsz esztendő alatt, mi itt leszünk, dolgozni fogunk és ápolni fogjuk azokat a szent ösztönöket, azokat a hatalmas és diadalmas ösz­tönöket^ amelyek a magyar nemzetben igenis élnek. Es ezek az ösztönök egyszer fel fognak támadni. Mi nem csörtetünk kardot, mert hiába­való volna, mert tudjuk, hogy katonailag az egész világgal állunk szemben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kisentente tizenötször hatalmasabb katonai erővel rendelkezik, mint mi, és annak ellenére mi vagyunk katonai ellenőizés alatt. Nem csörtetünk kardot, mert ha egyszer a magyar kardok meg találnak itt csörrenni, azt akarjuk, hogy ez a megcsörrenés akkor bizonyos, tőlünk messze fénylő paloták ablakait rezgésbe hozzák és azoknak az ablakoknak üvegei betöredeznek. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy most nekünk hallgatnunk kell, mi tisztában vagyunk azzal, hogy a belső rekonstrukcióra kell minden erőnket koncentrálnunk, de nemzeti szent ideáljainkat, nemzeti álmainkat, nemzeti és faji öntudatunkat, a nemzeti és faji imperializmus gondolatát mi nem adjuk fel. Szavaimat a nagy reformátor szavával vég­zem. Mi vállaljuk a felelősséget azért, amit itt mondunk, mert bennünket nem lehet megfélem­líteni. Mi végigküzdöttük a nagy háborút. Engem háromszor temetett be a gránát és mindig meg­volt az a tudatom, hogy & r rendeltetés volt az, amely engem megtartott. Én tisztában vagyok azzal, hogy a mi irányunk, a mi eszméink, azok az erők, amelyeket képviselünk, a nemzeti meg­újhodás erői ; tisztában vagyok azzal, hogy a tör­ténelem hatalmas hivatást ró reánk. Visszautasí­tunk ezért minden rágalmat, amely ellenünk elhangzik és megyünk a magunk utján előre, min­den veszéllyel dacolva. Vállaljuk a felelősséget, vállaljuk életünkkel, itt állunk, másként nem tehetünk. (Élénk helyeslés és taps a balközépen.) Elnök : Szólásra következik?

Next

/
Oldalképek
Tartalom