Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 3Ö9 200 millió aranykoronát kitevő adóbevételt két é.i félesztendő alatt a kormány 400 millió arany­koronára emeli külföldi segítséggel. Ez azt jelenti, hogy várjuk a szanálás ered­ményének csak egyharmad részét a kölcsöntől, kétharmadrészét pedig a nemzet belső erőfeszí­tésétől, mert hiszen a kölcsönből mindössze 100 millió korona jutt egy esztendőre. Ki fogja el­hinni, hogyha kétharmadnyi utat meg tudunk tenni ezen az utón, ezt az egyharmad utat már képtelenek vagyunk megtenni ? Ezt a belső erő­feszítést a kormány az adók emelésével és valori­zálásával akarja elérni. Mi mind a kettőt helyesel­jük, sőt mind a kettőt hirdetjük elejétől fogva, hirdetjük elsősorban a valorizációt. Sajnálatos, hogy a valorizáció gondolatát is külföldi nyomásra fogja a kormány megvalósítani és pedig bizonyára nem olyan hermafrodita módon, mint ahogy eddig a takarékkoronával történt. Ha azonban a fajvédő programm alapján vetné ki az uj súlyosabb adóterheket a magyar kormány, vagyis elsősorban a nagy vagyonra, a nagy vagyonnál is legelső sorban a konjunktúra nagy­vagyonra és egészséges progressziót létesitene ezen a téren ; ha a magyar kormány nem hódolt volna be a merkantil nagytőke követeléseinek és nem állott volna el a részvénytőke vagyon­váltságának kivetésétől, akkor ezen a két ponton ezt a 100 milliós évi különbséget könnyű szerrel be lehetett volna hozni, ugy, hogy a dolgozó magyar millióknak és a magyar egészséges produkáló vagyonoknak különös megterhelése nélkül a magunk erejéből állitottuk volna talpra a mi egész közgazdasági életünket. Sajnos, a konjunktura-vagyon azonban ezekben a törvény­javaslatokban nincs megterhelve ugy, hogy mi vártuk és az önök soraiban is várták, remélték és akarták. Valóban nem kell tehát nagy finánc­tehetség ahhoz, hogy valaki józan ésszel megálla­pítsa magában, hogy a budget helyreállításához nincs okvetlenül szükség a külföldi kölcsönre. De nézzük a többit : talán a reparációnál van okvetlen szükség a külföldi kölcsönre ! Bethlen István gróf mint az ő külföldi akciójának leghatalmasabb eredményét állította oda a tiz millió koronás évi jóvátételt. Megvallom, nem vagyok ettől a számtól annyira elragadtatva ; de elismerem, hogy ez a jóvátétel magában véve tényleg olyan, amely eltűrhető és amit talán nehéz körülmények között el lehet fogadni. De elsősorban ezzel nincs elintézve maga a jóvátétel, mert nagyon közel áll az a feltevés, hogy minél könnyebben hozzuk rendbe közgazdasági életün­ket, annál inkább beáll 20 esztendő leteltével az uj jóvátétel, másfelől pedig az én meggyőző­désem szerint ennek a jóvátételnek van egy rend­kivül súlyos konzekvenciája : maga a kölcsön. Én magam is azon a véleményen vagyok, hogy a jóvátétel végösszegének megállapitása kedvezőbb lett volna. Mert igaza van Eckhardt Tibor t. barátomnak, az egy maximum 1-tt volna, ez a részletfizetés pedig csak minimum. Erre azonban nagyon nagy súlyt nem helyezek azért, mert minden körülmények között az én meggyőződésem szerint erőviszonyok dolga, hogy 20 esztendő után fizetünk-e jóvátételt és mennyit fizetünk. Erőviszonyok dolga akkor is, ha megvan a vég­összeg állapítva, de erőviszonyok dolga akkor is, ha nincs megállapítva. Súlyos következménye azonban a jóvátétel ilyetén aránylag kedvező megoldásának az, hogy a kormány junktimba hozta a külföldi kölcsönnel. Ha igaz az, hogy azok a külföldi tényezők, akikkel a kormány tárgyalt, a kiket különböző módon a kormány meggyőzött a magyar közgazdasági élet, elsősor­ban az államháztartás helyreállítása tekintetében jóakarattal vannak irányukban, akkor nem tudom hogyan egyeztethető össze ezzel a jóakarattal a ministerelnök urnák az a sejtetése, — mert hiszen világosan nem fejtette ki — hogy a jóvá­tétel aránylag kedvező elintézése és a külföldi kölcsön között Junktim van. Ha tényleg Junktim van, ha a kisentente és a nagyentetnte tényleg azt mondta,hogy a jóvátétel kedvező elintézését akarja, de nekünk fel kell vennünk külföldi kölcsönt, ez csak két okból történhetett. Vagy azért, mert az illető külpolitikai faktorok azt hitték, hogy igy gyorsabban és könnyebben fogunk jóvátételt fizetni, vagy pedig azért, mert a kisentente-nak és Franciaországnak politikailag kedvezően jött ez a kölcsön s ezt a kölcsönt egy politikai avanszra akarták felhasználni. Van eg} r harmadik lehetőség is, az, hogy mind a két cél vezette őket. A valószínű az, — nem hiszem, hogy messze járnék az igazságtól — hogy az egész külföldi kölcsön és szanálási eljárás ilyen koncepciójának meg­konstruálására az illetékes külföldi tényezőket elsősorban politikai érdekek vitték és csak má­sodsorban gazdasági érdekek, amely a vezér­motivuma mellett, mint mellékzöng szerepelt csak, ez pedig csak az az érdek, hogy mi köny­nyebben és gyorsabban tudunk igy jóvátételt fizetni. Meggyőződésem azonban az, hogy semmi­éle fórum előtt a Junktim a kölcsön és a jóvá­tétel között kimondva nem lett, hanem kimon­datta az a junktimot a magyar kormány számára az az állandó begyulladtság, amellyel a" kormány is és az egész magyar politika és gazdasági élet nem mer szembenézni a jóvátétel kérdésével. Ha higgadtan mérlegeljük a dolgokat, meg kell állapitanunk, hogy vagy tényleg nincs Junktim a külföldi kölcsön és a jóvátétel között, vagy ha van, akkor a magyar kormánynak az ellen a leghatározottabban tiltakoznia kellett volna. Én ugy képzelem, hogy magát a jóvátételt is inkább a kormány vetette fel, mert elment kölcsönt kérni. A magyar jóvátétel kérdése sze­repelt ugyan már korábban is a hatalmak programiján, de ebben semmiféle elhatározó lé­pés nem történt. Mikor aztán a magyar kormány felment Parisba, akkor azt mondták az első határozatban 1923 májusában : adhatnak köl­csönt, de tessék belőle jóvátételt fizetni. Ez az első, az egész nemzet által visszautasított állás­pont annyiban enyhült, hogy jóvátételt nem fizetünk a kölcsönből, hanem azonnal a kölcsön részleteinek felvétele után. Tehát tulaj donképen a kormánj^ vetette fel a jóvátétel kérdését. Én nem hibáztatom ezért, mert a jóvátétel vala­milyen tűrhető elintézése nélkül Magyarországot talpraállitani nem lehet, csak azt állítom, hogy nem lett volna szabad a kormánynak a kül­földi kölcsönt és a jóvátételt junktimba hozni. El kellett volna először intézni a jóvátétel kér­dését, és azután kellett volna kölcsön után nézni. A ministerelnök ur nem beszélt arról, NAPLÓ XXIII. ^3

Next

/
Oldalképek
Tartalom