Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 351 abban a pillanatban, amikor ez a nemzet, ez a kormányzat és ez a többség olyan politikát mer inaugurálni, amely — hangsúlyozom — akár külpolitikai, akár belpolitikai szempontból nem felel meg a külföldnek, a kisentente azt az üzenetet küldi a ministereinök urnák diplomáciai utón : méltóztassék vigyázni, a reparáció kérdése esedékessé vált Î Nem lehetséges-e, igen t. uraim, az, hogy bármely pillanatban megakasztatik ennek az országnak gazdasági rendje, politikai élete azzal a ténnyel, hogy külföldről a reparáció kérdését megsuhogtatják? Akarhatnak önök külpolitikai orientációt, ha a külföld, a kisentents odavágja önöknek : jó, ám tessék, de fizessenek egy milliárd jóvátételt ! (Barabás Samu : Lesz akkor kisentents? Lesz akkor Románia vagy Csehszlovákia?) Van vagy nincs, az kérdés. Jelenleg van. (Barabás Samu: Majd kivesznek még, mert él az igazság Istene !) Kérem a mélyen tisztelt elnök urat, kegyeskedjék gondoskodni arról, hogy tanácskozóképes legyen a Ház. Mégis csak komoly dolgokat érdemes volna meghallgatni. (Mozgás. — Nánássy Andor : Jönnek már befelé !) Ezek a szempontok azok, amelyeket én a jóvátétellel kapcsolatban felvetettem és amelyeken keresztül bátor vagyok — ismételten hangsúlyozom, —• azt a konzekvenciát levonni, hogy ennek a javaslatnak a jóvátételi kérdés az igazi gyengéje. De engedjék meg, hogy egy pillanatra kitérjek még egy másik mellékkérdésre is. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Azt a kérdést vetem ugyanis fel : mi lesz majd a visszafizetés szempontjából, ki fogja majd visszafizetni, megfizetni a reparációt, amikor azt majd kivetik? Azt a reparációt, tegyük fel, hogy tiz-tizenöt vagy húsz esztendő múlva fogják összegszerüleg megállapítani, amikor azonban megállapítják, azt ki kell valakinek fizetnie. Mit gondolnak önök, mélyen tisztelt uraim, amikor annyi mindenféle változáson fog még keresztülmenni a politikai élet az országban, amikor problematikus, hogy maradnak-e még közülünk sokan élők és hogy lesznek-e ebben a parlamentben közülünk csak egy páran is. Kérdem, vájjon 20 esztendő multán, amikor a reparációt fizetnünk kell, melyik társadalmi osztály fogja azt fizetni ? Lehetetlen itt egy pillanatra meg nem állnom és fel nem hivnom az önök figyelmét arra, hogy a világ fordulása, a világ sorsa egészen sajátszerű. Ebben a parlamentben, amelyben 67 óta egyetlen egy olyan férfiú nem volt, aki az u. n. legszélsőbb baloldal ideálját reprezentálta volna, ime ma már 25 férfiú ül, aki kivétel nélkül olyan eszmének áll szolgálatában, mely eszme homlokegyenest ellenkezik az önök gondolatvilágával és a mi egész gondolatvilágunkkal. Az egész szociáldemokrata mozgalom csak a 80—-90-es években kezdődött meg Németországban és 30 esztendő alatt irtózatos iramban szaladt előre. Mit hozhat a következő 20 esztendő a gazdaságilag megrokkant, megtörpadt Európában ? Mondják meg, igen tisztelt uraim, nem aggódnak-e önök amiatt, nem gondolkoznak-e a fölött, hogy a bekövetkezendő 20 esztendő végén mi lehet ennek az országnak a politikai szerkezete ? Nem látják, hogy a világ államaiban kinn, mindenféle micsoda uj gondolkozásmód, micsoda személyi elhelyezkedések j?lentkeznek? Angliában egy munkássorsú ember a ministerelnök, az egykor nagy német császárság élén ma egy szűcs-szabómester áll, mint köztársasági elnök, a cseh köztársaság elnöke egy kocsis fia, Oroszországban, Isten tudja, honnan felkerült emberek végzik a politikai vezetés munkáját, Olaszországban egy kovácsmester fia tölti be a ministerelnöki poziciót, Jugoszláviában Pasics, egy kis családból származó ember ül a kormányelnöki székben és csak nemrég itt is — tisztelettel és örömmel konstatálom ezt —• egy egyszerű tanítói sorsból felkerült ember tudott a ministerelnöki pozícióba bekerülni. Kérem önöket, fontolják meg, mit lehet ezekből a jelenségekből következtetni a következő 20 esztendőre. A világ megváltozott. Azokban a pozíciókban, amelyekben valaha csak az arisztokráciának, vagy a legmagasabb szellemi arisztokráciának a reprezentánsai helyezkedhettek el, ma olyan férfiak ülnek, akik alulról jöttek fel. Méltóztattak-e számolni azzal, hogy milyen uj Kinderstubét, milyen uj szellemet hoznak magukkal ezek a férfiak ? Méltóztattak-e gondolni arra, milyen veszélyek előtt áll ez az ország, amely talán még legutolsó reprezentánsa a nagybirtoknak ? Méltóztattak-e arra gondolni, hogy Franciaországban a szociáldemokraták keresztülvitték a szekularizációt, a világ «gyík igen gazdag egyházával szemben ? Végiggondolták-e önök a múlt szempontjából ezt a perspektívát és ha igen, kérdem, nem nézik-e önök a perspektívát a jövő szempontjából, nem gondolnak-e arra, hogy amikor majd 20 év multán fizetnünk kell a reparációt, talán olyan kormányférfiak fognak itt ülni, akik azt mondják : jól van, fizetünk, de fizet a nagybirtok, fizet a katholikus klérus. Szabad volt ezt a kérdést nyitvahagyni ? Nem kellett volna-e ezt a kérdést ezeknek a konzervatív és nemzeti szempontból feltétlenül megóvásra méltó és érdemes osztályok érdekében megoldani ? Szabad volt-e nyitva hagyni ezt a kérdést, melyen keresztül egy pillanat alatt romba lehet dönteni ezeket a régi, erős, konzervatív pilléreket ? De ettől a politikai szemponttól eltekintve, amely az országot érdekli, fel kell hivnom az önök figyelmét egy másik politikai szempontra, mely látszólag nem, valójában azonban érdekli az országot. Az a látszata van tényleg a dolognak, hogy csak a fővárost érdekli. Méltóztattak-e megfontolás tárgyává tenni ezt a tényt, hogy a magyar főváros, amely ma keresztény kezekben van, gazdasági tutéla alá került? Igaz, hogy csak a kormány tutélája alá, de hol van az megírva, hogy ezek az urak fognak majd 3—4—10 év múlva is ebben az országban kormányozni? De még ha ők kormányoznának is, akkor is az a külföldi tőke, amely az egész országot kezében tartja és igazgatja, nem fog-e annyi erővel rendelkezni, hogy a kormányon keresztül az országnak egy kis részét, a fővárost magát olyan politikai kurzusba hajthatja bele, mely engedni lesz kénytelen, mely politikai kurzus nincs javára a nemzetnek? Szabad-e nekünk kiszolgáltatnunk a magyar fővárost ennek a külpolitikai befolyásnak? Méltóztattak-e számolni azzal a lehetőséggel, hogy a javaslatok következtében az a helyzet fog beállani, hogy 2—3 éven belül azok a tiszteletreméltó férfiak, akik Wolff Károly vezetése mellett ma a főváros dolgait intézik, aligha fognak szerepelni még mint NAPLÓ XXIII. 47