Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924, évi április hó 16-án, szerdán. 337 mert állandóan ott kisértett a kormány részéről, , — minden alkalommal balfelé sült el. Akár a vagyonváltságra, akár a pénzlebélyegzésre gondolunk, láthatjuk, hogy sohasem tendáltak abban az irányban, hogy közgazdasági szempontból értékes javakat állítsunk elő, hanem minden csak arra irányult, hogy improduktív kiadásokat fedezhessünk. Ez szomorú tény, de igy van. T. Nemzetgyűlés 1 Mikor ezeket a kérdéseket napirendre hoztuk és felszinen tartottuk, mindig azt mondották nekünk, hogy nincs pénz s ezzel elintézték a kérdések megoldását. Mikor pedig az alföldi brigád ügyében nyomozást rendeltek el, a belügyminister ur kijelentette, hogy ez az ő szervük, ezt a kormány tartotta fenn, de nemcsak ezt, de egész tömegét tartotta fenn ilyen szerveknek a kormány. Ez nagyon szomorú tény és én megvádolhatom a kormányt és a t. túloldalt azzal, hogy nemcsak ezeket az ismert illegális szerveket tartotta fenn és pocsékolta el rájuk az ország pénzét, hanem ezeken kivül még egész tömegét az ilyen szerveknek. Hogy mire alapíthatom ezt a vádaskodásomat ? Arra, hogy a kormány, amióta ez a nemzetgyűlés és az első nemzetgyűlés is együtt volt és együtt van, sohasem terjesztett elő költségvetést. Feleletképen azt mondják erre a t. túloldalról, hogy hiszen költségvetést a valuta nagymérvű ingadozása következtében nem is lehetett előterjeszteni. Kérdezem, hogyan lehetett akkor Németországban és Ausztrában költségvetést csinálni, hogyan lehetett — ha a szükség ugy kívánta — hónapról-hónapra költségvetéssel kormányozni ? Mi nem tudtuk megtalálni azt az aranyalpot, amit most a valuta ingadozása következtében kénytelenek vagyunk megtalálni, nem tudtunk rátérni az aranyalapra, amelyre most kényszerűségből rátérünk ? T. Nemzetgyűlés ! Ha ezeket a szempontokat nézem, ha figyelembe veszem a kormány gazdasági politikáját, amelyet eddig követett, —• figyelembe veszem a gazdasági élet minden vonatkozásában — akkor azt kell mondanom, hogy a kormány ténykedései nem jogosítanak fel minket arra, hogy e javaslatokkal kapcsolatban bizalommal tekintsünk az ő működése elé, sőt ellenkezőleg, a legnagyobbfoku bizalmatlanságot kelti és fokozza fel a kormány önmaga iránt. Ki biztosithat bennünket és az ország dolgozó népét arról, hogy az az orvos, aki gyógykezelésével agyonoperálta, tönkretette, a sir szélére taszította a beteget, a sir széléről vissza tudja rántani? Azt mondják : egyelőre nem az ország gazdasági talpraállitása a cél, csak a cél felé való mutatás az, amit e pillanatban csinálunk. Gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársam nagyon pregnánsan és precízen fejezte ki ezt a gondolatot, amikor azt mondotta, hogy olyan dolog ez, mint mikor a tengeren vergődő utasok, akik a vizbefulás veszélye előtt állanak : megkapaszkodnak egy kis csónakban s az a csónak viszi őket egy hajó felé, amely majd partra szállítja, megmenti a tenger hullámai elől őket. Valóban, körülbelül ez a kép fedi helyesen a szanálási javaslatot, mert miről van itten szó ? Arról, hogy két és fél esztendőn keresztül a kölcsönből fedezze a kormány azokat az adósságokat, amelyeket ezidőszerint nem tudunk adókban bevasalni, de kötelesek vagyunk e két és fél év elteltéig olyan súlyos adóterheket vetni ki az ország lakosságára, hogy azok ezt a költségvetési v egyensúlyt a két és fél év leforgása alatt helyreállítsák. Felmerül ezzel szemben az a kérdés, t. Nemzetgyűlés, hogy közgazdasági szempontból mi fog itt történni ? Hiszen egy ország kormányának nemcsak az lehet a célja, hogy az államháztartás improduktiv feladatait szolgáló intézmények kiadásait és bevételeit rendbehozza, hanem egy kormányzatnak célja kell hogy legyen az is, hogy nemzetgazdasági szempontból fontos befektetéseket eszközöljön ; ám a javaslat szerint ez nincs lehetővé téve, mert a javaslat szerint a kölcsönnek egyedül és kizárólag a költségvetés egyensúlyának biztosítása a célja. Hol maradnak azok a nemzetgazdasági szempontból fontos befektetések, hol maradnak —• ismétlem — az utak kiépítésére forditandó összegek, a csatornázások és egyebek, amik a mezőgazdaság szempontjából is mind oly fontosak ? De erre majd csak beszédem későbbi folyamán fogok rátérni. Most kizárólag arra mutatok rá, hogy mindazokban az aggályokban, amelyeket t. képviselőtársaim akár alkotmányjogi, akár közgazdasági szempontból felsoroltak, én is osztozom. Furcsának találom, hogy amikor folytonosan takarékosságról és arról beszélünk, hogy az adózás tekintetében mindenkinek a legvégső fokig teljesítenie kell kötelességét, ugyanakkor önmagunkat gyámság alá helyezzük és azt mondjuk gyámunknak : hogy pedig a takarékosság elve szerint élhessünk, fogja meg a kezünket, mert olyan tékozló fiuk vagyunk, akik nem képesek az általunk felállított elvek és igazságok szerint élni. Körülbelül igy fest előttem a helyzet, amikor olvasom a javaslatot, amely szerint egy főbiztost ültetnek, mint pénzügyi ellenőrt, az ország élére, sőt továbbmennek : a jóvátételi bizottság által delegált bizottság ellenőrzi a kormányt és még ezt a főbiztost is. Ez előttem furcsán fest, épen obyan furcsán, mint amikor a nemzetközi munkaügyi hivatal határozmányait hoztam ide és beszéltem erről a kérdésről, azt mondva, hogy sokkal helyesebb és ideálisabb volna az, ha mi valósitanók meg azokat a követeléseket, amelyek a magyar földmunkásság rétegeiben élnek, sem minthogy a nemzetközi munkaügyi hivatal határozmányaiként kötelezzenek bennünket ezek megvalósítására. Sokkal helyesebb lett volna az, ha pénzügyi téren is magunk csináltuk volna meg ezeket a megtakarításokat egyrészt, és saját magunk elhatározásából emeltük volna adóinkat annyira, másrészt, hogy költségvetési egyensúlyunkat helyreállíthassuk, egyúttal azonban megszüntettünk volna minden improduktív kiadást ebben az országban, megszüntettük volna a felesleges hivatalokat, azt a bürokráciát, amely szerintünk ebben az országban túlteng, minthogy nemzetközi egyezmények alapján a törvényhozás kényszerű hozzájárulásával ültessenek főbiztost a nyakunkra és tegyük ki magunkat ugy a főbiztos, mint a jóvátételi bizottság által delegált bizottságellenőrzésének. ". Senki.sem vitatja, hegy az ország újjáépítése érdekében mindenkinek a legnagyobb áldozatot kell. meghoznia. Erről a kérdésről mi ezekből a padsorokból rár beszéltünk és hangoztattuk, hogy mindenkinek a legnagyobbfoku megadóztatására van szükség, hogy ez az ország talpraálljon és újjáépíttessék. Hozzátettük azonban, hogy ez az 45'