Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

316 A nemzetgyűlés 278. ülése 192á. évi április hó 15-én, kedden. amely a korona stabilizációjából kiindulva visszaszorította a lehetőségeket s kezdve az állami hivataloktól, a magánvállalkozások terén is érvényesítette befolyását, viszont a gazdasági élet leromlását megakadályozni nem tudta és igy a pénz leromlásának sem tudott gátat vetni, hanem belevitte az országot egy olyan deflációba, amely az infláció minden káros hatását érvényesítette. És akkor, az utolsó pillanatban, — hiába méltóztatik mosolyogni a t. volt pénzügyminister urnák, — (Strausz István : Még mosolyogni sem szabad szegénynek ?) oda jutottunk el, hogy a korona értékét nem tudtuk megmenteni, ellenben igenis, az egész gazdasági életet ugy aláaknáztuk, hogy annak összeomlása igazán csak rövid idő kérdése. Én nem szeretek ilyen jóslatokat mondani, de ha valaki az életben künn jár és látja azokat a jelenségeket, nem lehet, hogy előttük becsukja a szemét. És ez az a nagy kérdés, amely szerintem ezekkel a szanálási javaslatokkal kapcsolatosan mindegyikünk előtt lebeg, hogy mi történik akkor, ha ezek a szanálási javaslatok nem tudják elérni a kivánt célt ; ha elvállaltuk a külföldnek gyakorlati tekintetben kétségkivül igen súlyos ellenőrzését ; ha aktuálissá tettük a jóvátétel kérdését és végeredményében mégsem tudtuk elérni, hogy az egész gazdasági életet és az államháztartást reorganizáljuk. Ez olyan kérdés, amelyre azoknak kell felelniök, akik erre az útra elindultak. Tudom is, hogy mit felelnek, mert elég sokszor hallottam : »Felelősségünk tudatában vállaljuk intézkedéseinkért a felelősséget !«, de ha megkérdezném, hogy miért vállalnak felelősséget : vájjon a sikerért vállalnak-e, azt hiszem, hogy néma hallgatás volna a felelet, vagy pedig az, hogy : »A siker nemcsak a mi kezünkben van ; mi csak a jószándékért vállalunk felelősséget és azért, hogy nincs más ut, amelyen haladni lehet.« De ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ez a helyzet, amely előállott, önök előtt nem idegen a felelősség szempontjából, önök nem tudják elhárítani a felelősséget, mert az nem ezekkel a javaslatokkal kezdődik. Erre is talán azt méltóztatik mondani, hogy azért is vállalják a felelősséget. Mert Magyarország olyan ország, ahol a felelősséget nyugodtan lehet vállalni : itt a háborús mulasztásokért nem felelt senki, az összeomlásért nem felelt senki, az azután bekövetkezett időkért nem felelt senki, ez a körülmény, azt hiszik, a politikusokat feljogosítja arra, hogy akár egy örökéletre kiható felelősséget is nyugodtan vállaljanak. De azt tartom, hogy a mai életben érvényesülő felelősségen kivül van még egy súlyosabb felelősség is, az, amelyet az objektiv történetírás állapit meg. Én ezeket a javaslatokat nem fogadhatom el ; nem azért, mintha a felelősségben nem akarnék osztozkodni. Mert akkor, ha objektiv vagyok, fel kell vetnem a kérdést magamnak, hogy az ezen álláspontban lévő nagy logikai ellenmondás jogosit-e engem egy ilyen nem egészen őszinte állásfoglalásra ; mert el kell képzelnem azt, hogyha valóban látom, hogy nincs más kiút, mint a múltért való felelősségben való osztozkodás, amelyet természetszerűleg el kell hárítanom a tények jogánál fogva, hogy itt állok, még ez sem mentésit, hogy a javaslatokat el ne fogadjam, azért, mert hátha az én szavazatomon dűlne meg a javaslatok sorsa és akkor, ha azt érzem, hogy e javaslatokat el nem fogadni katasztrófát jelent, akkor a felelősség kérdése nem volna elég momentum arra, hogy a szavazástól tartózkodjam. Azonban nem fogadom el azért, mert e javaslat elfogadását épen a kormánypárt és a kormány bizalmi kérdéssé tette, még pedig azért, mert az egész akció az első pillanattól kezdve, ahogy megindult, arra lett felépítve, hogy ezt az akciót Bethlen gróf ministerelnök ur viszi véghez. A részletek ismerete nélkül állottunk itt, el kellett fogadni mindig a befejezett tényeket, amiket a nemzetgyűlés elé állítottak és ma is, mikor a szanálási javaslatok itt feküsznek előttünk, meg kell állapitanom, hogy azon adatok hiányoznak, melyek alapján elbírálhatom, hogy valóban nincs-e más kiút, mint ezen javaslatok rideg elfogadása, és t. képviselőtársaim a túloldalról is azon tiszteletreméltó szempontból állnak e javaslat mellé, mert bíznak Bethlen grófban és kormányában, (Ugy van ! Ugy van ! jobboldalon és a középen.) Elfelejtik azonban azt, hogy épen ezzel a tényükkel, hogy a maguk részéről sem kivannak konkrét adatokat, amelyekkel alá lennének támasztva ezen javaslatok, lehetetlenné teszik másoknak azon sokszor emlegetett felülemelkedettségét, hogy félretéve pártállást és politikai differenciákat, elfogadják a javaslatokat, mint egyetlen kivezető utat a mai gazdasági helyzetből. És elfelejtenek még valamit : hogy milyen súlyos felelősséget vesznek magukra, midőn igen tiszteletreméltó szempontokból, de egyedül viselik a felelősséget azért, ami e javaslatokban terveztetik és ami ezen javaslatok esetleges meghiúsulása következtében beáll. Az egyik ok tehát az, hogy amint most is méltóztattak megerősíteni, ezen javaslatok elfogadása nem kifejezetten, de az egész tárgyalási metódus alapján egy évre visszamenőleg kizárólag a kormányelnök és a kormány iránti bizalom szempontjából bírálható csak el, s ez az egyik szempont, mely lehetetlenné teszi rám nézve, hogy elfogadjam a javaslatokat. A másik az, amit beszédem elején is mondtam. Én ilyen súlyos, nehéz időkben máskép, mint parlamentárisán kormányozni egy országot elképzelhetetlennek tartok. Oly súlyos a felelősség, hogy higyjék el, nincs az a párt, az a jószándéku ember és világraszóló tehetség, mely önmagában el tudja azt viselni. Gondoskodni kell arról, hogy az igazi nemzeti akarat ott legyen a szanálási akció mögött, osztozkodjon a terhekben és osztozkodjon a gyűlöletben, amely az egyes osztályok és egyedek közt ki fog törni, mikor látják, hogy egyik vagy másik súlyosabban van megterhelve. Ezt egy ilyen párturalmi rendszer alapján, a bizalom alapján megvalósítani nem lehet. Én e tekintetben is teljes mértékben osztozom Apponyi Albert gróf álláspontjában, aki azt mondja, hogy máskép elképzelni, mint egy igazi demokratikus átalakulással egy ilyen reorganizációt lehetetlen. A ministerelnök ur az utóbbi időben nagy haladást tett ezen a téren, sokat emlegeti a demokráciát s én csak azt szeretném, ha abból a barátságos körből, ahol ezeket a nyilatkozatait meg szokta tenni, ezek a nyilatkozatok tettek alakjában végre az államkormányzás terén is megvalósulnának. Higyjék meg, t. uraim, ma már nem lehet máskép kormányozni egy népet, mely olyan szenvedéseken ment keresztül, mint a magyar nép, de különösen