Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

À nemzetgyűlés 278. ülése Í924. évi április hó 15-én, kedden. 257 érdekeiknek legjobban megfelel. Ha ez igy történik, akkor Magyarország ipara és kereskedelme oly on helyzetbe jut, amelyben nem birja el azokat a nagy terheket, amelyeket a szanálási tervek rárónak. Ha már a szanálási terveknél vagyunk, meg kell kérdeznem : kik felelősek azért, hogy az ország ide jutott, kik felelősek azért, hogy most, a háború utáni ötödik esztendőben ilyen helyzetben van Magyarország? Itt kellene felvetni azt a kérdést, hogy melyek azok az okok, amelyek Magyarországot idejuttatták. Itt vetődik fel a kérdés, hogy kik felelősek a háborúért, mert hiszen a háború volt mindennek az oka. Önök most akarják likvidálni a háborút, a háború bajait, sebeit, az államháztartás nyomorúságát és ezt is áthárítják a népre. Itt tehát fel kell vetni a kérdést : ki idézte elő a háborút? Önök beszéltek forradalmakban való felelősségről. A forradalmak is a háború következményei és most tessék arról beszélni, hogy kik felelősek a háborúért? Tessék csak visszaemlékezni 1914 június 28-ára, amikor Budapest utcáin végig énekelhették a »Megállj, megállj, kutya Szerbia«-t. Tessék csak visszaemlékezni, hogy biztatták, hogy lelkesítették a népet : háború kell nekünk ; holott a magyar nemzet szempontjai nem kivántak háborút, (Sándor Pál : Ez igaz !) csak a hatalmi érdekek, a nagyr hatalmi hóbort. Most beszéljünk tehát a felelősségről, amikor a teherviselésről van szó. Ki felelős az ország megcsonkításáért? Azok, akik megindították a háborút, akik az országra vészt, a pusztulást rázuditották. Kik felelősek azért, hogy bénák, csonkák, nyomorultak, szenvedők, özvegyek és árvák vannak ebben az országban és az állam nem gondoskodik róluk? Itt kellene erről beszélni, e kérdésnél, mert van történelmi felelősség és ezt a történelmi felelősséget itt kell megállapítani. Ha ezt a felelősséget nézzük, rá kell mutatnunk arra a kormányzatra, amely akkor volt, amely behódolt a hatalomnak, nem mert szembeszállni a háború őrületével és az országra vészt és pusztulást hozott. Nem akarok e kérdésnél hosszasan időzni, de kétségtelen dolog, hogy ez nagyon fontos kérdés, mert ha történelmi felelősséget emlegetünk, ha van történelmi felelősség, akkor végre tisztázni kell, vájjon felelős-e valaki történelmileg. Nem elég az, hogy majd száz vagy nem tudom hány esztendő múlva meg fogják irni a könyvekben, hogy X és Y személyileg felelősek a háborúért és tönkretették az országot ; de mái most, ebben a korban meg kell ezt állapítani nekünk, akik érezzük ennek nyomorúságát és közvetlen hatása alatt állunk. Mert hiszen annyi okmány és anyag áll rendelkezésre, amelyekből könnyen megállapítható, hogy a nemzetek életével, sorsával olyan könnyen és olyan léhán bántak, olyan könnyen vitték vágóhidra az emberek tízezreit és pusztították el, amilyen könnyen nem szabad sem vagyonnal, sem mással bánni, különösen nem az emberi élettel és országok sorsával. Márpedig itt könnyen bántak ezzel. Nem akarok rátérni ezekre az okmányokra, de mégis szükségesnek tartottam megállapítani azt, hogy azok felelősek a háború következményeiért, akik a háborút felidézték. Ü! Méltóztassanak megengedni még, hogy néhány szóval rátérjek azokra, amiket Apponyi Albert gróf és Berki Gyula t. képviselőtársaim mondottak. Mielőtt ezt tenném, két határozati javaslatom következőképen szól (olvassa) : »Utasitja a nemzetgyűlést a kormányt, hogy a devizaközpont forgalmáról, bevételeiről és a kiadások hovaforditásáról terjesszen jelentést egy hónapon belül a nemzetgyűlés elé«. Második határozati javaslatom a következő (olvassa) : »Tekintettel ama várható súlyos gazdasági következményekre, amelyeket a szanálási törvényjavaslatokban a lakbérekről és a lakások fokozatos felszabadításáról felvett rendelkezések okoznak, a nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a szanálási javaslatokban a lakbérekről és a lakások fokozatos felszabadításáról szóló C mellékletet a javaslatból vegye ki és az érdekeltségek meghallgatásával terjesszen elő törvényjavaslatot a lakbérek fokozatos emelkedésére és a lakások fokozatos felszabadítására vonatkozólag«. Apponyi Albert t. képviselőtársunk beszélt a lelkek szanálásáról és arról, hogy a mai helyzetből nincs más kivezető ut, mint becsületesen és egyenesen rátérni a demokrácia útjára. Megmondotta azt is, hogy ő nem ugy érti a demokráciát, amint azt Vass minister ur alkalmazta. Megvallom egészen őszintén, az elmúlt két esztendő alatt nem gyakorolt rám semmi sem olyan mély hatást, mint a beszéd alatt elhangzott két közbeszólás. Az egyik közbeszólás Ernszt t. képviselőtársam részéről hangzott el, aki Apponyival szemben azt mondta hogy : de igenis, mi ugy értjük a demokráciát, mint Vass minister ur. Azt akarta ezzel mondani, hogy nekik nem kell az általános, titkos választójog. A másik közbeszólás Csontos t. képviselőtársam részéről hangzott el, aki szintén szembehelyezkedett Apponyival. (Csontos Imre : Mondja meg miben ?) A választójog titkosságának kérdésében. (Csontos Imre : Nem igaz Î Tessék kikeresni !) Bocsánatot kérek, jól hallottam a szavát, csend volt és fel is van jegyezve. (Csontos Imre : Nem igaz ! Állok olyan közel hozzá, mint maguk mindannyian együtt !) Elnök : Csontos Imre képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni 1 Farkas István : Magába nem fér bele a demokrácia, azt elhiszem. (Csontos Imre : Nem tanulok maguktól !) Ne is tanuljon. Van olyan is, aki nem tud tanulni és az az ő baja. Akkora hatással volt rám ez a két közbeszólás, hogy napokig gondolkoztam felettük és barátaimnak is többször elmondottam mély benyomásomat. Megállapítottam akkor, a beszéd hatása alatt, hogy egyrészt az egyház képviselője, a keresztény egyház papja, aki klerikális irányzatot képvisel a Házban, másrészt a kisparasztság képviselője, akinek az lenne a hivatása, hogy a demokráciát képviselje, szembehelyezkedik Apponyi Alberttal, (Csontos Imre : Nem igaz Î) azzal a férfiúval, aki hosszú évtizedeken át közbizalmat érdemelt ki magának és akit mindenki olyan áhítattal hallgat a nemzetgyűlésben, mint egy prófétát. Azt mondom én, hogy nem lehet ebben az országban más, csak diktatúra, amikor az egyház képviselője nem tud olyan messze elmenni a demokrácia terén, mint Apponyi Albert és a magyar parasztság képviselője, a magyar kisgazdaosztály képviselője szembehelyezkedik azzal a mágnással, akinek egész életén keresztül konzervatív irányú volt a politikája és élete végén, a nagy felfordulás után eljutott oda, hogy egyetlen ki útnak a becsületes,