Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-277

A nemzetgyűlés 277. ülése 1924. évi április hó lé-én, hétfőn, 231 Hiánynak meg kell tenni, a korona jelenleg érvényben levő mesterséges jegyzésének haladéktalan eltörlése.« Ezen határozati javaslatom elfogadását annyival inkább kérem, mert én is osztozom a kormány félhivatalosának, a »8 Órai Újságnak« következő megállapításában : »Nem tudjuk, vájjon az a pénzügyi politika, melynek konzekvenciájt Kállay Tibor pénzügyminister lemondásával vonja le, adott helyzet, tények és körülmények szükségszerű következméuye volt-e vagy sem. A kibontakozásnak más utján is járhatott volna, mint amelyet követett, vagy kényszerűségből kellett ragaszkodnia előre megszabott irányához. Ugy érezzük, nem lehetünk illetékesek eldönteni e kérdést, mint ahogy nem illetékes senki, aki csak kivülről látta a dolgokat, csak tényeket konstatálhatott, anélkül, hogy a rejtett rugók és indokok titkaiba bepillanthatott volna. Egy pénzügyi koncéDciót birálni, különösen a mai rendkivüli viszonyok között, mikor annyi minden látszólag oda nem tartozó körülmény kapcsolódik a pénzügyi politikába, csak azoknak lehet feladata és joga, akik valamennyi körülményt pontosan ismerik.« — Most fontos elhatározás előtt áll a nemzetgyűlés és épen azért nagyon a körmére kell nézni annak, akinek kezébe tesszük le az ország sorsát. Tudnunk kell, ért-e hozzá, megbizható-e, mert eddig a kormány, bár kötelessége lett volna, mégsem tájékoztatta az országot az államháztartás állapotáról, ezután pedig köte^ lessége sem lesz, tehát ha akarja, még kevésbé fogja tájékoztatni a nemzetet.« — Azt mondja az indokolásnak általam felolvasott része, hogy a reparációs kérdés nyomán felmerült bizonytalanság meg fog szűnni és meg fog indulni a külföldi tőkeimport. (Zaj. Elnök csenget.) Tudom, hogy sokan vallják ezt a nézetet, hogy a külföldi kölcsönnel kapcsolatban a reparációs kérdés meg van oldva. De nekem ezekkel szemben más a véleményem. Ha a kormány szerint eddig az volt az oka, hogy a külföldi tőke nem jött be, mert a reparációs kérdés terén bizonytalanság volt, akkor a kívánatos külföldi tőke ezután még kevésbé fog bejönni. Hiszen a bizonytalanságot nem szüntették meg, hanem inkább krónikussá tették. Ha a jóvátételi bizottság a preliminált ideig valóban fenmarad, akkor húsz évre állandósította a bizonytalanságot. Komoly és állandó "jellegű vállalatok alakulására húsz év nem elegendő és igy csak futó és gyors hasznot hajszoló vállalatok és konjunkturális tőkék fognak ide bejönni, azokból pedig már épen elég volt. Ha a kormány a jóvátételi kérdést aktuálisnak látta vagy a nyomán fellépő bizonytalanságot aktuálissá kellett tennie, akkor sokkal helyesebben tette volna, ha a kormány ezt a jóvátételi kérdést a külföldi kölcsön előtt rendezi, egészen elkülönítve a külföldi kölesöntől. Azért vélem helyesebbnek, hogy előbb kellett volna végezni a reparációs kérdést, mert ezzel aztán egyersmindenkorra lekerült volna ez a kérdés a napirendről, a bizonytalanság megszűnt volna és akárhogy is ütött volna ki a reparációs kérdés rendezése, nyugodtan alapozhattuk volna meg az uj független Magyarország sorsát és jövőjét. (Ugy van! Ügy van! a baloldalon.) Másrészt pedig azokat az óriási értékeket, melyeket a külföldi kölcsön megszerezhetése címén előbb apródonként, most pedig egyszerre elszedegetnek tőlünk, a jóvátételi tárgyalások alkalmával, mint igen sokat igérő rekonpenzációkat használhattuk volna fel. Nekem a jóvátétel kérdésében, mint folyó évi január 16-án tartott beszédemben kifejtettem, az az álláspontom, hogy azt nyugtán kellett volna hagyni, mert hiszen a trianoni békeszerződésről szóló 1921. évi XXXIII. törvénycikk 163. cikke erre módot is ad. Ebben az foglaltatik, hogy a magyar jóvátételi kérdés csak akkor válik aktuálissá, mikor a bizottság megállapította már azt, hogy Németország képes-e az ellene és szövetségei ellen támasztott és a bizottság által felülvizsgált követelések teljes összegének fenmaradó részét megfizetni, ugy láttam, hogy a kormánynak is ez az álláspontja, hiszen a ministerelnök és a többség tagjai többször kijelentették azt, itt bent a Házban is, de kunt a választóik előtt is, hogy csonkaMagyarország jóvátételt nem fizet, de nem is fizethetünk, mert megcsonkításunkkal minden elképzelhető jóvátételnek eleget tettünk. Sőt Bethlen István ministerelnök ur Hódmezővásárhelyen tartott beszédében hazaárulónak nevezte azt, aki külön jóvátétel fizetésére ajánlkozik. (Hegymegi Kiss Pál: A 27-iki beszámoló után mi is elmegyünk Hódmezővásárhelyre, nagyon szeretik ott a ministerelnök urat!) Mit látunk? Ugyanaz a gróf Bethlen István, aki Hódmezővásárhelyen hazaárulónak nevezte azt, aki külön jóvátétel fizetésére vállalkozik, most itt törvényjavaslatot terjeszt elénk, amelyikben külön 10 millió évi jóvátétel fizetésére kötelezi az országot. (Kállay Tibor: Rabulisztika! — Szabó Sándor: Eddig is fizettük!) T. képviselőtársam, nem értette meg. Azt mondottam, hogy külön jóvátétel, mert van jóvátétel, amelyik a trianoni békeszerződés alapján már a szerződés aláírása előtt is volt, itt ellenben Bethlen ministerelnök ur külön jóvátételre utalt. (Dénes István: Ezért is megszámoltatjuk valamikor!) Január 16-iki beszédemben határozati javaslatot terjesztettem be e tárgyban és kértem az igen t. kormányt, hogy az eddig fizetett jóvátéielekről a Háznak részletes kimutatást terjesszen be és legnagyobb csodálkozásomra Kállay Tibor akkori pénzügyminister ur, akkor honorálta is ezt a kívánságomat és megígérte, hogy azt a részletes kimutatást a Ház elé fogja terjeszteni, azonban ezideig — sajnos — nélkülözzük, pedig épen e törvényjavaslatok tárgyalásánál igen nagy hasznát vennénk. Jól van, koncedálom, Bethlen ministerelnök ur nemcsak most, máskor is megváltoztatta felfogását, mert ezt igy látta szükségesnek, de akkor legalább maradjon konzekvens megváltozott álláspontjához. Ha már a jóvátétel kérdése felvetődött vagy fel kellett vetni, vagy ő vetette fel, nyúlt volna merész kézzel bele a jóvátételi kérdésbe és a kölcsön helyett, ezt intézte volna el. (Dénes István: Vonultatta volna fel a nyomorgók millióit az entente elé, nem pedig az 1000 holdas birtokosokat!) Azokból az értékekből, melyekkel a zürichi doppingolást, a kisentente aláírásának kieszközlését kiadtuk, továbbá azokból a költségekből, melyeket a külföldi kölcsön megszerzésére eddig elköltöttünk és folyósítása után el fogunk költeni, végül a pénz lebélyegzésből, a Svájcba szállított gabona árából, a kényszerkölesönből, a vagyonváltságból a jóvátételi összeg végleges megállapításáig bizonyára eltengethettük volna az életünket. Ugy vélem, hogy a jóvátétel végleges tisztázása, után végleg megtisztult volna a határ, megindult volna a termelő munka, a reorganizáció, s lehetett volna belföldi és külföldi kölcsönt is felvenni. Igy azonban, ahogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot kontempláljuk, mint mondám, először a bizonytalanság krónikussá lett, másodszor az ellenértékeket potyán eldobáltuk, harmadszor tetemes kiadásokat eszközöltünk és végül — horribile dictu — a nemzetek szövetsége első számú döntésének utolsó passzusa szerint a szanálási programm befejezte után, tehát 1926 július 1-je után 17 és fél évig bármikor visszaállítható a pénzügyi ellenőrzés egész apparátusa. (Bâtiez Gyula: Vagyis tehát több, mint húsz évig!) Ez a trianoni békeszerződésben nincs bent, ez plust jelent