Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-270
294 A nemzetgyűlés 270. ülése 1924. évi április hó 5-én, szombaton. azzal kezdem interpellációmat, mint az előttem felszólalt két interpelláló képviselő ur, hogy örülök annak a szerencsének, hogy interpellációmnál jelen van a ministerelnök ur. (Derültség, — Forgács Miklós: Mégis azt akarjátok, hogy menjen! — Berki Gyula: Azért nem szabad megbuktatni!) és remélem, hogy interpellációmra, amelynek anyagáról különben a ministerelnök úrnak egy régebben nála járt küldöttségnek tett Ígérete kapcsán tudomása van, megnyugtató választ fogok kapni. A csepeli kikötővel kapcsolatos kisajátítások kérdéséről interpellálok. Az 1913. esztendőben kezdték meg azoknak a területeknek kisajátítását, amelyek a csepeli kikötő részére szükségesek. Tizenegy esztendővel ezelőtt kezdték meg 800 hold föld kisajátítását és bár már i913-ban megállapították, hogy milyen értékben veszik el a földeket — 80 fillértől 3 koronáig négyszögölenként, — a csepeli kisgazdák mind a mai napig nem kapták meg azokat az összegeket, amelyeket részükre ezelőtt 11 esztendővel megállapítottak. Ennek a helyzetnek toi- ; vábbi komplikációja még az, hogy vannak j olyan kisgazdák, akik földjüket használják. bár a kikötő tulajdonjoga földjükre be van ke- I belezve. S ezektől, bár a kisajátítási árból egy ] fillért sem kaptak még meg, holdanként másfél ] métermázsányi bért vesz el a kikötő társaság. Ezeknek a csepelieknek azt ígérte a föld- ! mivelésügyi minister ur és a ministerelnök ür is a náluk járt küldöttség utján, hogy a rác- J kevei földekkel kapcsolatosan fogják őket kártalanítani. Ezzel szemben az történt, hogy 500 holdat megtérítettek a csepeli kisgazdáknak, még pedig* akként, hogy a legszegényebb elemekkel, akik már nem bírták a pénztelenséget és más tulajdont akartak maguknak szerezni, olyan értelemben egyeztek meg, hogy 900—4000 koronát fizetnek nekik egy aranykoronáért, a többiek ellenben mind a mai napig sem kaptak egy fiiért sem s csak a legutóbbi héten tettek nekik olyan javaslatot, amelynek értelmében egy aranykorona értékét 4000, 8000 és 9000 koronában hajlandók megváltani. Az a véleményem, hogy sem a kormányzatnak, sem az országnak nem érdeke az, hogy akár egy idegen társasággal szemben, — amilyen ez a kikötő-társaság, amely végeredményben francia társaság — akár pedig bárki mással szemben, hu valakitől elvesznek földet, ne térítsék meg neki annak teljes értékét. Ezért tisztelettel kérem a ministerelnök urat, legyen szives intézkedni, — ugy tudom, hogy a közmunkatanács most különben is a ministerelnök ur alá tartozik — abban az irányban, hogy az a sok Ígéret, amelyet a különféle ininisteriumok a csepeli kisgazdáknak tettek, végre-valahára valóra váltassanak és vagy megkapják végre az 1913-ban részükre megállapított összegeket aranykorona-értékben, vagy pedig, amit a gazdák még inkább kivannak és ami sokkal jobb volna, a ráckevei uradalomnak felosztásra kerülő földjeiből adják meg nekik az azonos értékű földéket. Ezek után a következő interpellációt terjesztem elő a kereskedelemügyi minister úrhoz, de a ministerelnök válaszát kérem (olvassa): 1. Van-e tudomása a kereskedelemügyi minister urnák arról, hogy a csepeli kikötő részére kisajátított telkek után, ma, tizenegy év után, a telektulajdonosok még mindig nem kapták meg a megváltási árat? 2. Hajlandó-e a minister ur intézkedni az iránt, hogy a csepeli kisgazdák haladéktalanul megkapják földjeik megváltási árát? Elnök: A miniszterelnök ur kivan szólani. Gr. Bethlen István ministerelnök: Miután a t. képviselő ur leszögezett ide, a kereskedelmi minister ur helyett bátor vagyok interpellációjára a következő választ adni. Van tudomásom arról, hogy a csepeli kikötői munkálatokkal kapcsolatban meglehetős nagy területet kisajátítás alá vettek már évek óta, amely körülbelül 600—700 hold földet tesz ki s amely többnyire kisgazdák tulajdonában volt. A múlt év folyamán egy deputáció is járt nálam ezen kisgazdák részéről, és a deputáció azt a kérést terjesztette hozzám, járnék közbe, hogy ők ezekért a földekért földdel kártalanittassanak a ráckevei uradalom földreformjának keresztülvitele alkalmával. A deputáció kérése folytán közöltem ezt az óhajt az OFB-vel és kértem, hogy, amennyiben lehetsé ráckevei uradalommal szemben lefolytatandó földreformnál a csepeli kisgazdák bizonyos kártalanítást kapjanak. Azóta nem hallottam az ügyről, és csak most hallom, hogy ebben a tekintetben vagy nem történt még meg az OFB részéről az eljárás, vagy talán lehetséges, hogy a ráckevei uradalomban a földreform még nincs végrehajtva. (Fábián Béla: Nincs végrehajtva! — Szakács Andor: Azt mondják, nem is akarnak adni belőle!) Minden hasonló birtok köteles leadni, amennyiben a biróság ezt elhatározza, úgyhogy nem! hiszem, hogy itt nehézség volna. Mindenesetre azt hiszem, hogy a csepeli gazdák szivesebben vennék az ilyen formában való kártalanítást, mint azt, hogy ők pénzt kapjanak. Azonban természetes, hogy a kisajátított területeket is pénzben is ki kell fizetni; ennekfolytán a t. képviselő ur, interpellációja alapján fel fogom hívni a csepeli kikötő kormánybiztosának figyelmét arra, hogy ezt az ügyet lehetőleg minél előbb rendezze. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Fábián Béla: A ministerelnök ur válaszát tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a ministerelnök urnák Fábián képviselő ur által a kereskedelmi minister úrhoz intézett interpellációjára adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem. (Igen!) Akik tudomásul veszik a választ, kérem, méltóztassék felállani. (Megtörténik.) Többség. Megállapíthatom, hogy a Ház a választ tudomásul vette. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: Kérem intepellációm elhalasztását. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik~e hozzájárulni ehhez a kérelemhez, amelynek elő-