Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-263
r Ä nemzetgyűlés 263. ülése 1924. évi március hó 28-án, pénteken. 89 egy uj tipus beállításával, amely —• amint Hegymegi-Kiss Pál képviselőtársam' nagyon helyesen kimutatta — az élet gyakorlati alkalmazásában szinte keresztülvihetetlen. Hogy az ő példájával éljek, bevezeti a francia nyelv mellé az angolt és az olaszt, de nem dönti el, hogy melyik városban állítsunk fel olasz kurzusokat és melyik városban angol kurzusokat. Hogy a minister ur ezt nem akarja komolyan, azt azzal bizonyítom, hogy a vidéki egyetemek, érezve annak a szükségét, hogy a középiskolák kapuit meg kell nyitni a modern tudományok előtt, az angol és olasz nyelv előtt, kérték a kultuszminister urat, hogy engedélyezzen nekik bizonyos összeget, melynek segítségével tanárokat nevelhessenek a jövő számára, hogy ezek a gyakorlatilag képzett tanárok az angol és olasz nyelvet meg tudják kedveltetni. A minister ur azonban ezt a kérésüket szűkmarkúan elutasította. Tegyük fel, hogy megszavazzuk ezt a javaslatot, tegyük fel, hogy ez a javaslat már szeptembertől kezdve életbelép. Mondjuk, hogy az iskolafentartókkal, minden várossal meg * tud egyezni a minister ur arra nézve, hogy hol állítsanak fel humanisztikus gimnáziumot, hol reálgimnáziumot és hol csak reáliskolát ; tegyük fel, hogy meg tud egyezni arra nézve is, hogy milyen nyelveket tanítsanak a középiskolákban, olaszt, angolt, németet vagy franciát, — honnan vesz megfelelő tanerőket, akik angolul és olaszul tudnak, ehhez a javaslathoz, hiszen eddig az olasz nyelv csak Fiúméban volt kötelező tantárgy. Innen látszik, hogy ez nem gyakorlati javaslat ; ő csak meg akarta mutatni, hogy eleget akar tenni a modern követelményeknek, beterjeszt egy törvényjavaslatot, amelynek fizikai lehetősége hiányzik, amelyet ha a Ház el is fogadna, nem tudna keresztülvinni, mert hiányzik" hozzá nem a jóakarat, hanem az a lehetőség, amelyet elmulasztott, amikor nem engedte meg a vidéki egyetemeknek, hogy ott az angol és olasz nyelv tanittassék. Abból indulok ki, amiben talán minden eddig felszólalt képviselőtársam egyetért velem, hogy a középiskolák kérdését a tanári kar anyagi helyzetének megoldása nélkül lehetetlen lesz megoldani. Addig, mig a tanárokat rosszul fizetik, addig, mig az életnek ezer bajaival kell küzdenie, amig elkeseredve, elfásultan, megnyomorítva megy be az iskolába, hogy a jövő palántákat, az államnak legnemesebb és íegpótolhatatlanabb értékeit, az emberi lelkeket nevelje, ennek a nemes feladatának eleget tenni nem tud. De továbbmegyek. Örömmel szegezem le, hogy még a túloldali felszólalók is a legszocialisabb megértést tanúsították ebben a tekintetben és azt mondották, hogv a tanárok anyagi helyzete igenis megoldandó. Bátor vagyok a következő határozati javaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kultuszministert, illetve a pénzügyministert, hogy a tanári kar anyagi javadalmazását a birói kar javadalmazásához hasonlóan külön státusba csoportosítva, olykép oldja meg, amely lehetővé teszi, hogy a tanári kar anyagi gondoktól menten szentelhesse magát a jövő nemzedék nevelésének.« A javaslat túlmegy az 1883. évi te. 32. §-án, amely megállapitja, hogy a tanárok más állásokat is vállalhatnak, feltéve, hogv ez az állásuk tanári minőségükben nem akadályozza őket. Ez a javaslat azonban anélkül, hogy a tanárok gazdasági helyzetét megoldotta volna, szűkkeblűén azt mondja, hogy a tanár csak az esetben vállalhat más állást, ha ehhez a minister ur, felekezeti iskoláknál pedig a felettes hatóság, jóváhagyását megadja. Jól tudjuk, hogy a tanárok fizetése igazán nem elegendő arra, hogy családi életüket társadalmi állásukhoz mérten biztosítsa, épen ezért igazán nem értem a minister ur szükkeblüségét, mert hiszen még azt a lehetőséget is elvonja, hogy a tanár becsületes munkával pótolja azt, amit az állam elég szűkkeblűén megvont tőle. Igenis, engedje meg, hogy az a tanár társadalmilag működjék ; felteszem és nem is tehetek fel mást, hogy a tanár csakis nemzeti és jó irányban dolgozik, tanit, oktat, saját magától vonja el a szabad időt, ahelyett, hogy szórakozni menne, mert az élet kényszere ránehezedik és kénytelen a jövedelmét mellék jövedelemmel pótolni. A minister ur azt mondja, hogy a tanárnak csak akkor lehet mellékfoglalkozása, ha ő megengedi. Ha a minister ur jóindulattal van az illető tanárral szemben, akkor ezt meg fogja neki engedni, de ha az a tanár politikailag nem olyan, mint amilyennek a minister ur kivánja, akkor ezt a benét megvonja. Gyakorlati esetből mondom ezt a példát. Ha annak a tanárnak politikai felfogása nem kvadrál a minister ur politikai felfogásával, akkor azt mondja : nem engedem meg a mellékfoglalkozást, mert ez az elfoglaltságod zavarja az állami alkalmaztatást. Ebben a tekintetben^ az 1883. évi törvény sokkal humánusabb volt. Épen ezért azt a határozati javaslatot terjesztem a nemzetgyűlés elé (olvassa) : »Az 1883-iki törvénycikk 32. §-a szellemében mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a középiskolai tanárok állandó javadalmazással járó tisztséget csak oly esetben vállalhatnak, ha ez a tevékenység pedagógiai működésüket nem akadályozza, s ha ez a mellékfoglalkozás a nemzeti érzés fejlesztéséhez s a nemzeti művelődés ápolásához nyújt ujabb teret és alkalmat.« Más esetekben ne engedjék meg, de ebben az esetben feltétlenül meg kell engedni. A létszámcsökkentést pedagógiai szempontból igen fontosnak tartom. A vidéken is, de különösen a fővárosban, bár 60-ban van megállapítva a hallgatóság létszáma még páros osztályok mellett is 70-en szoronganak egy teremben. Méltóztassanak csak elképzelni, hogy milyen intenzív oktatásról lehet ott szó, ahol az illető tanár az év végén még alig ismeri néven tanítványait. Hiszen csak ugy osztályozhat helyesen, ha teljesen ismeri a növendékei lelkét, felfogását, tudja azok gyengéjét ; hiszen azért adják a gyermekeket az iskolába, hogy ott pótolják a nevelés, a testi és lelki fejlettség tekintetében mindazt, aminek a gyermekek hijján vannak. De hogyan teheti ezt meg az a tanár, aki alig ismeri a gyermekeket, mert 70—80 növendék is szorong egy teremben. Ilyen körülmények között minden gyermek csak egyszer felelhet egy félévben és egy szerencsés vagy szerencsétlen felelet dönti el esetleg egész életének sorsát. Ne hozakodjék elő itt a kormányzat takarékossági szempontokkal. Amint a békében sem kérdezték, hogy egy kaszárnyának vagy egy lőporos magazinnak, avagy egy zászlóaljnak a fentartása mibe kerül, mert tudták, hogy az nem lukrativ, hanem államvédelmi szempontból kell
