Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-262

À nemzetgyűlés 262. ülése Î924. évi március hó 27-én, csütörtökön. Ar a kegyesrendiek rendszerét a tanárok lángoló hazafisága, amelyet neveltjeikbe, az ifjúságba is mindenkor beoltottak. A vallási villongásoknak ezekben a századaiban a művelődés, a tanítás gyakori megszakitást szenvedett. Hol az egyik, hol a másik felekezet kerekedett felül s a felülkerekedett felekezet azután elnyomta a másik ügyét. Különösen sokat szenvedett a protestantizmus, amely rendkivül sürü üldözéseknek volt kitéve, úgyhogy kénytelen volt iskoláit ideig-óráig beszüntetni, sőt legjelesebb iskoláinak, legkitűnőbb kollégiumainak kapuit kénytelen végleg becsukni. Ezekben a nehéz időkben a folytonos nyomás hatása alatt a protestáns intézetekben, protestáns kollégiumokban kifejlődött az alkotmányos önkormányzat szelleme. Ezenkívül a folytonos üldöztetés* veszedelmei között kifejlődött a szigorú erkölcs és a férfias önmérséklet erénye, amely erényeket ezekből az iskolákból még a modern kor mindent nivelláló törekvései sem tudták eltüntetni. E vázlatból is, melyet eddig volt szerencsém előadni, méltóztatnak látni, hogy egészen a XVIII. századig az iskolaügy, a nevelés ügye kizárólag felekezeti ügy volt, amelybe az állam nem avatkozott. A XVIII. század az az időszak, amidőn az állami beavatkozás korszaka kezdődik. Az 1715. évi LXXIV. te. és az 1723 : LXX. te. megállapítja a király felügyeleti jogát a nevelésügy terén s ehhez képest az egész tanulmányügyet a helytartó-tanács hatáskörébe utalják. Az első nagyszabású tanulmányi reform, amely főleg az állami felügyeletet, azonkívül az iskolák szervezetét és a tanulmányi rendszereket vette részletes szabályozás alá, Mária Terézia korszakából való : a Ratio Educationis, amelyről a minister ur tegnap olyan ékesszólóan emlékezett meg. A Ratio Educationis kiadására közvetlen lökést a jezsuita-rendnek 1773-ban pápai bullával történt feloszlatása adta meg. A hazai gimnáziális ügy nagyrészben a jezsuiták kezében volt, a rend eltörlése tehát gimnáziumaink vezetésében nagymérvű fennakadást okozott. Mária Terézia ezt az ürt egyelőre ugy hidalta át, hogy a jezsuitákat bizta meg ezen intézetek további vezetésével, azonban egyfelől avégből, hogy a kérdést végleg rendezze, másfelől avégből, hogy az állami felügyelet kérdése intézményes rendezést nyerjen s az egész nevelésügy egyetemesen szabályoztassék, megbízást adott egy

/ egyetemes tanulmányi szabályzat kidolgozására. Ebben a munkában a vezető szerepet az a kiváló férfiú vitte, akiről a minister ur tegnap érdemeinek megfelelő magasztalással emlékezett meg: Ürményi József helytartótanácsi tanácsos, akinek fáradsága eredményezte az első Ratio Educationist. A Ratio Educationis 1777-ben bocsáttatott ki és lépett életbe; megjelenésének formája királyi rendelet volt. Ez a Ratio Educationis az összes gimnáziumokat állami r felügyelet alá helyezi, létesiti a főigazgatóságokat, mint az állami felügyelet, állami beavatkozás szerveit és általában arra igyekszik, hogy. a nagyrészben elágazó, egymástól nagyban különböző tanterveket, szervezeteket egymáshoz közelebb hozza, egymástól kevésbé eltitőbbé tegye. A Ratio Educationis a gimnáziumot hármas tanfolyamban szervezte. Az alsó volt a grammatikai tanfolyam, aztán következett a humaniórák tanfolyama és végül a filozófiai tanfolyam. A gimnáziumi oktatás súlypontját a Ratio Educationis a latin oktatásra helyezi, de behozza kötelező tárgy gyanánt a német nyelvet is. Notabene: ebben az időszakban a magyar nyelv még nem jutott ahhoz a megtiszteltetéshez, hogy rendes tárgyként szerepeljen a gimnáziumokiban; ez a nemzeti ujjáébredés II. Lipót idejében bekövetkezett korszaknak volt fentartva. A görög nyelvtan, mértan és alkotmánytan a rendkívüli tantárgyak között szerepel, de a rendes tárgyak sorába már reális tanulmányokat is behozott a Ratio Eduetionis: természterajzot, földrajzt, számtant. A Ratio Educationisnak alig páréves életbenléte után következett II. József uralkodása, amely — mint tudjuk — a merev centralizáció és gerrnanizáeió abszolút irányait követte. II. József uralkodása idejében nem lehetett szó tanügyi autonómiáról, az egész gimnáziális ügyet központilag intézték, az iskolafentartók minden befolyása nélkül és teljesen a gerrnanizáeió szellemében, a nemzeti tárgyak felretételével. Szerencsére II. József intézkedései, ugy mint egyébb tereken, a tanügy terén sem élték túl uralkodását. Az utána következett nemzeti ujjáébredés korszakaiban az 1790/91. évi törvényhozás kimondotta, hogy minden gimnáziumban magyar tanszék állítandó fel s a gimnázium rendes tárgyai közé a magyar nyelv és irodalom felveendő. Ugyanez a törvényhozás visszaállította a protestánsok autonómiáját, továbbá országos bizottságot küldött ki avégből, hogy az a Ratio Educationist átnézze és ujabb formába öntse. Az átdolgozás megtörtént, ebben ugyancsak Ürményi József vitte a vezető szerepet és már Ferenc király idejében, 1805-ben, megjelent a második Ratio Educationis, amely nem egyéb, mint tökéletesítése, alaposabb kiépítése az első Ratio Educationisnak és amely e tökéletesítésen kivül főleg abban különbözik az első Ratio Educationistól, hogy a gimnázium alsó tagozatát, a gramatikai tagozatot egy évfolyammal megszaporítja akként, hogy a Ill-ik elemi osztályt bevonja az alsó gimnáziális tanfolyam keretébe. Ha mármost a Ratio Educationisnak pedagógiai jelentőségét vizsgálat tárgyává teszszük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az a művelődés, amelyet a Ratio Educationis nyújtott, amely háromnegyed évszázadon át volt alapja az úgynevezett magyar táblabirói műveltségnek, — nem volt magas színvonalú. Ennek a műveltségnek ideálja az volt, hogy engedelmes, hű, tisztességtudó polgárokat neveljen a hazának. Ez a művelődés nem volt képes a tudást lelki szükségletté tenni, aminthogy általában nem látjuk semmi nyomát annak, hogy a tanulás ebben az időszakban öncél gyanánt jelentkezett volna, legfeljebb egynémely protestáns iskolában, kollégiumban találkozunk önálló, tudományom szellem nyomaival. Az iskola nem az igazi, értelmes tudást tekintette céljának, hanem azt, hogy a magyar nemes ember boldogulhasson a latin nyelvű közéleti pályákon. Ez a régi iskola keveset tanított, de dicséretére legyen mondva: amit tanított, azt alaposan tanította. (Ugy van! jobbfelől.) A mi régi jó táblabiráink műveltségében volt valami arányos bevégzettség, valami egészséges üdeség, amelyre mi ma már szinte irigykedve tekintünk vissza. És ami különös nagy előnye ennek a műveltségnek, az az, hogy a tekintély elvét feltétlenül meggyökereztette a tanulók lelkében, a tekintélynek azt az elvét, amelyet azóta, sem tudtunk arra a polcra viszszahelvezni, amelyet nagy fontosságánál fogva megérdemelne. De a,tekintély elvének meggyökereztetése nem akadályozta ezt a tanrendszert abban, hogy a tanár és tanitványai között bi-