Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-274

 nemzetgyűlés 274. ülése 1924. évi április hó 10-én, csütörtökön. 441 talán a várost is fel kellene lobogózni azért, hogy minekünk csak 17 millió aranykoronát kell fizetnünk. (Egyjiang jobbfeMl : Nem annyit!) Adjuk csak össze, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindennel együtt 17 millió aranykoronát kell fizetnünk jóvátételre 20 éven át. Amikor pedig azt kérdi az ember, hogy mi lesz 20 év múlva, akkor azt mondják : ugyan kérem, mi lesz 20 év múlva. Az az egy bizonyos, hogy mi, akik itt ülünk, velünk nem lehet sok ; mi, akik itt ülünk, jobbára 50 éven felül vagyunk, mivelünk már sok nem lehet, talán egy marék por lesz belőlünk akkorára. De nekünk unokáink és gyermekeink érdekeire is kell gondolnunk és nem lehet egyszerűen arra a kényelmes álláspontra helyezkednünk, hogy hiszen megváltozik a világ hangulata ; erre nem lehet támaszkodnunk . (Neubauer Ferenc : Ez is csak kénj^elmes álláspont! — Esztergályos János : Va banpue játszás !) Nagyon igaza volt tegnap Szakács Andor képviselőtársamnak, amikor azt mondotta, hogy azok a szomszédállamok, amelyeknek a budgetjébe az idei évtől kezdve bizonyos számú aranytételek be lesznek álitiva minden évben, mint fixjövedelem, amellyel a magyar nemzet adózik nekik, mint valamikor a Fényes Kapunak Konstantinápolynak adóztunk, a 20-ik év végén azt fogják mondani, hogy most kezdjünk igazán számolni. Eddig már erőre kapott a tehénkénk, a magyar tehén, (ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. — Propper Sándor.- Tehénpárt!) már egy kicsit erőre kapott a magyar nemzet, 20 esztendő alatt kidolgozta, kikeseregte, kiforrta a sebek egy részét, most azután meg lehet állapítani az összeget jó vastagon. Megoldása a kérdésnek az, hogy majd csak fiaink fiai fogják tudni azt, hogy tulaj donképen mit kell fizetni. (Mozgás a jobboldalon.) Hisz ez rosszabb, mint ami a földreformnál történt. Kérem, tisztelt kisgazdák, majd analóg hasonlatot mondok épen a földbirtokreform volt referensének. A nagygazdák azt mondták, hogy jogtalanság azt mondani, hogy majd 10 év múlva fogják megállapitani a földek árát, az, már most kell megállapitani. Önök akkor azt mondták : nem, ez nagyon helyes és igazságos dolog a kisemberek érdekében, szociális szempontból. Én akkor Önökkel szavaztam. De most ezt az elvet beállítani ebbe a törvénybe a győzők javára, a szegénylerongyolt kis Magyarország kárára, ez inkonzekvencia az Önök részéről. (Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Boldog emberek, mindenen nevetni tudnak! — Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Dehogy, csak a naivságunkon nevetünk!) Ugy látszik, olyan jól megy nekünk magyaroknak, hogy igazán nevetve kell ezeket a kérdéseket tárgyainunk. (Esztergályos János: Ők a Hugó Victor nevető emberei! — Zsirkay János: Strakoschnak örülnek! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Propper Sándor: Örülnek a nemzetközi zsidók kegyének!) Baross János: Én nem vagyok az a hazardőr, aki azt mondja, hogy bizzuk fiainkra azt, hogy amit mi, apák rosszul intéztünk el, azt húsz esztendő múlva ők intézzék el. Szeretném, ha azt a szomorú örökséget, amelynek elintézését a sors csapásai reánk bízták, gyermekeink helyett mi intéznők el. El is lehetett volna intézni, ha éltünk volna a trianoni békében meghatározott jogainkkal és kitoltuk volna a reparációk kérdését kéfc-három esztendővel. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Nem rajtunk múlt!) Eajtunk múlt. Ha mi a szerencsétlen kölcsönkérdéssel fel nem piszkáljuk ezt a kérdést, akkor addig, amig a francia-német viszály el nem intéződik, nem is volt joga senkinek tőlük ennek a kérdésnek véglegse elintézését követelni. Erre irott szerződésünk van. (Zaj és elUnmondások a jobboldalon. — Gaál Endre: Nem jogot keresnek azok!) Ez tehát absolute nem diadal, hanem az első nagy fiaskója a kormány kölcsönakciójának. Ez volt az első alkalom, amikor a kormánynak vissza kellett volna fordulnia erről az útról. Amikor az első hangot hallotta arról, hogy a kölcsön felvételének engedélyezésével kapcsolatosan rendezni kell a reparációt, akli or azt kellett volna mondania : köszönjük, nem kell kölcsön, majd felvilágosítjuk a nemzetet, apellálunk a nemzet józanságára, összetartására és magunk fogjuk végrehajtani a szanálást, mint ahogy kevés kivétellel mindent magunknak kell most is kiizzadnunk. (Zsirkay János: Ellenkezőleg, azt vállalta, hogy három nap alatt megszavaztatja a javaslatokat!) Nézzük már most a reparáció kérdését azon a román szemüvegen keresztül is. A nagy reparációs számlára és ellenszámlára — ugy emlékszem, nincsenek nálam az adatok — circa egy milliárd aranykorona voit felvéve a román rablás költsége cimén. Azért, hogy jogunk legyen 250 millió aranykoronás kölcsönt felvenni, mi egyszerűen elengedtük a románoknak az ezer millió aranykorona ellenkövetelést. Ezt az üzletet meg lehetett volna csinálni akkor, ha az évi 17 millió aranykorona reparációval 20 év alatt végleg letörlesztettük volna a reparációt. De amikor a reparációs tőkének javarésze csak 20 év múlva esedékes, akkor elengedni egy ilyen óriási ellentételt, ez olyan dolog, hogy 20 év múlva fiaink sirva fognak megemlékezni a mi könnyelműségünkről. Ez, azt hiszem, a legkönnyelmübb gazdálkodás gyermekeink vagyonával és jövőjével. Tisztelt Nemzetgyűlés! Valóban olyan semmit sem érő volt ez a mi ellenkövetelésünk, ahogy a ministerelnök ur mondta? A ministerelnök ur azt mondta, hogy hiszen azt ugy sem lehetett volna most érvényesíteni s abból most ugy se láttunk volna egy fillért sem. Most nem láttunk volna, de egy óriási ellentétel, óriási jogi és gazdasági bázis lett volna 20 év múlva a jóvátétel rendezésénél gyermekeinknek. De nem kellett volna 20 évig várni a jóvátétel rendezésével. Ismétlem, három-négy év múlva, a francia-német viszály megszűnte után önmagától megérlelődött volna a jóvátételi kérdés és akkor az a mi egy milliárd aranykoronás román ellenkövetelésünk aránysullyal eshetett volna a mérlegbe és azt az utolsó fillérig érvényesíthettük volna. (Reisinger Ferenc: Alku tárgya mindenesetre lett volna!) Alku és beszámítás tárgya mindenesetre lehetett volna. A ministerelnök ur azt mondja, hogy ez nem ért egy fillért sem, mert hiszen a románok is felállítottak egy fiktiv ellenkövetelést, azt mondván, hogy nekik joguk van Magyarországtól követelni annak a megszállásnak a költségeit, amelyre kényszerítve voltak, és hogy ők jogosan szállották meg Magyarországot, mert Kun Béláékkal háborúba keveredtek. Meglehetősen ismerem ennek az ügynek aktáit és tudom, hogy a román rablásból eredő legnagyobb károk Budapesten történtek. (Mozgás és élénk ellenmondásoJc a jobboldalon.) Itt rabolták ki a gyárakat, innen vitték el az összes műszereket, vasúti felszereléseket. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Zsirkay János : A Gellért-szállóból három milliárdot raboltak!) Mi az, hogy útközben elhaj67*