Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-272

324 A nemzetgyűlés 272. ülése 1924. ém április hó 8-án, kedden. {

jarancsolólag követelte tőlünk ezeknek a javasatoknak megszavazását. Nagy Emil képviselőtársam — aki példát mutatott arra, hogy egy meggyőződéses képviselőnek hogyan kell teljesitenie a kötelességét (Rassay Károly: Legalább az utolsó pillanatban) — rámutatott ezeknek a javaslatoknak hibáira. Heinrich Ferenc képviselőtársam pedig meleg szavakkal hivott fel bennünket, hogy hozzuk meg az áldozatot. Az előttem szólott igen t. képviselőtársam szintén a javaslatokkal foglalkozott és rámutatott mindnyájunk helyeslése mellett a hiányosságokra és hibákra. Ez az érem egyik fele. Azt én is tudom és érzem, hogy a mai időkben, sajnos, a kölcsönre már feltétlenül szüség van. Azt is nagyon jól tudom, hogy a külhatalmakkal tárgyalni kellett és az ország szénáját rendbe kell hozni ezen a téren is. Tudom azt is, hogy a külhatalmakkal és a külföldi tőkével történő megegyezés sok hátránnyal jár. Mégis megnézem az érem másik felét is, és azt látom, hogy nekem olyan kormánynak kell felhatalmazást adnom, amely iránt én bizalom" mai egyátalán nem viseltethetem. T. Nemzetgyűlés! Én nem láttam a kormány fellépésében azt a férfiasságot, amelyet vártam volna; a hibáért, mulasztásért és azért a válságos helyzetért, amelybe kerültünk, folytonosan hol a nemzetgyűlést, hol az ellenzéket okolják kényes gyermek módjára. Én nem akarok az ujabb parlamenti szótár szerint megrovásban részesülni (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. — Mozgás. ~~), tehát azt mondom: olyan határozott merevséget láttam a demokratikus irányzattal szemben, amely merevség a nemzet összefogását akadályozza. (Ugy van! balfelöl.) Ugy, hogy kénytelen vagyok Heinrich Ferenc igen t. képviselőtársamat megkérni arra, hogy amikor áldozatokról és kötelességteljesitésről beszél, akkor ezt ne hozzánk, ellenzékiekhez cimezze, (Ugy van balfelöl.) akik amióta ez a parlament együtt van, mindig kiméletben részesitettük a kormányt, hanem méltóztassék ezt a felszólitást magához, a ministerelnök úrhoz intézni. A ministerelnök urnák több izben rekonstruált kormánya immár három éve vezeti és intézi szinte diktátori hatalommal az ország ügyeit. Amikor a ministerelnök ur kormányra lépett, a magyar korona értéke zürichi jegyzés szerint 2'05 centime volt, ma pedig, — jóllehet a korona stabilitása céljából a kormány súlyos milliárdokat költött, — a korona értéke zürichi jegyzés szerint Ü'0077 centime, tehát a gróf ur kormányzása alatt a magyar korona a 266-od részére esett vissza. (Zaj jobbfelől.) A kormányt ezalatt a három év alatt, — amint, azt hiszem, ezt az ellenzéknek immár mindegyik része megállapitja, — nem a nemzet érdeke vezette, hanem titkos célok, saját kérész életének fentartása és a hatalomnak minden eszközzel és minden módon a ministerelnök ur kezében tarthatása. (Ugy van! balfelöl. Ellenmondások a jobboldalon. — Varsányi Gábor: Frázis! De jól puffan! — Felkiáltások balfelöl: Dehogy frázis!) A kormány gazdasági politikája a kétes és bizonytalan értékű, céltudatlan és elkésett, a gazdasági életet lebéklyózó javaslatok sorozata volt Ez a hibás kormányzati tevékenység a gazdasági helyzet teljes leromlására vezetett. A föidmivelés, ipar és kereskedelem létfeltételei veszélybe jutottak, r a magyar középosztály tönkrement, a fixfizetésüek: a munkásság és a közalkalmazottak Ínségbe kerültek, a kedvezményezettek és a kiváltságosak kizsákmányolták ezt az országot, amelyben ma a szűkölködők nyomorognak, a könnyen szerzett vagyon pedig lelketlenül tobzódik. (Ugy van! balfelöl.) A parlamenti ellenzék a kormány eljárása és a helyzet kétségbeejtő volta miatt hiába tiltakozott. A ministerelnök ur és kormánya mindig a legmerevebben elzárkózott e tiltakozással szemben és minden javitási törekvést, már csak azért is, mert az ellenzéktől jött, visszautasitott. (Lendvai István: Metternich politikája! Ellentállni, nem kormányozni!) Az ellenzék, jóllehet ezt a kormányzati politikát elitélte s ugy a ministerelnök urat, mint a kormányt a helyzeten való segítésre alkalmatlannak és képtelennek tartotta, hazafias indokokból nem gördített útjába akadályokat, csupán az objektiv kritika fegyvereivel élt. Tette mindezt abban a reménységben, hogy a kormányelnök ur végre is belátja botlásait és a nemzet egyetemes erőinek összefogásával nem a kiváltságosak, hanem az ország lakossága érdekeinek megfelelő útra tér. Az ellenzék lehetővé tette, hogy a kormánynak a külhatalmakkal való tárgyalása idején a parlamentben nyugodt atmoszféra legyen, sőt az országban is az elkeseredett közhangulat lecsillapodott. Mig az ellenzék igy járt el, ezalatt a kormány az alkotmányosság utolsó pilléreit is lerombolta, a harmonikus összefogás utolsó lehetőségét is meghiúsította és megkötötte azokat az egyezményeket, amelyeken alapulnak a most szóbanlevő javaslatok. A mi meggyőződésünk szerint ezek a javaslatok a ministerelnök ur által teremtett miliőben nem a nemzet és az ország lakossága erdekeit fogják szolgálni, hanem csak arra lesznek jók, hogy a hatalom továbbra is a ministerelnök ur kezében maradhasson; pedig e hibás gazdasági politika további fentartásának teljes gazdasági összeomlás lesz a következménye. (Ugy van! balfelöl.) Mi nagyon jól tudjuk, hogy ezek a javaslatok lényegükben nem változtathatók meg, mert külhatalmakkal kötött kormányszerződések. A külső, minimálisan csekély és még el sem helyezett, tehát folyósítását tekintve kétes értékű segítségért, óriási értékek lekötése történik, mert hiszen terhes, hosszú évtizedekre terjedő kötelezettségeket vállal az ország, a nemzet szuverenitásának súlyos megcsorbítása következik be és gazdasági életünk teljesen gyámság alá kerül. A kormány belátás nélküli és céltudatlan gazdasági politikájával járó súlyos károk és hiányok fedezése végett az immár Ínséggel vívódó lakosságnak olyan súlyos megterhelése következik be, amely a nép elkeseredését és még meglevő anyagi javaitól való teljes megfosztását vonja maga után. (Ugy van! balfelöl.) Sőt ez a megterhelés sem lesz arányos és igazságos. Egyes társadalmi rétegek földönfutókká lesznek, a leggyengébb társadalmi osztály e terhek miatt legelemibb szükségleteinek fedezésére válik képtelenné, mig a társadalom vagyonos és tehetős része igazságtalan megkimélésben részesül. Mindehhez hozzájárul az, hogy a pénzügyek terén is ennek a kormányzati rendszernek hosszú időre parlamenti ellenőrzés nélkül szinte diktátori hatalmat kell biztosítani, ki kell adni kezünkbői azokat a legfontosabb jogokat, amelyek a nép meggyőződése szerint ebben az alkotmányos államban a törvényhozó szervet illetik meg. A gazdasági leromláson való segitést, az azzal járó terhek vállalását illetőleg, azt hiszem, egyértelmüleg meg kell állapitanunk, hogy ez csak ugy volna lehető, ha a nemzet összes erőit összefognánk a felelősség vállalására ós az alkotó munkára, ha osztályérdekek és öncélok leszoritá-