Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-272

32Ô A nemzetgyűlés 272. ülése 19 42-re emelkedik. Ez emelkedés nyugtalanította a kormány férfiakat, ugy hogy 1915-ben már az ármaximálás lép életbe. Ennek köszönhető, hogy 1915 augusztusától a búza ára egészen 1917 juliusig 38—42 között ingadozik. Utóbb emelkedik valamivel. (Varsányi Gábor: Mit tetszik hozzá szólni? — Zaj a baloldalon.) De csak 1918 augusztusában éri el a 60 koronát, amely ár érvényben marad 1919 júliusáig, ekkor emelkedik fel a maximális ár 200 koronára és egy év múlva, t. i. 1920 júliusában 500 koronában nyer megállapítást. A maximálások 1921 júliusában érnek véget és az ármegállapítás megszűnése után a búza ára métermázsánként 500 koronáról mihamar 1325-re szökik, decemberben azonban már 2357-en áll, 1922 júliusban meghaladja a 6000 koronát, később aztán ugrásszerűen emelkedik. Szabad fejlődés mellett a korona hanyatlásával arányban kellett volna állani a búza áremelkedésériek. Ez azonban nem következett be. Minél inkább hanyatlik a korona, annál markánsabb lesz az eltérés. 1917 márciusában a korona értéke már csak 50, tehát kevesebb a békebeli érték felénél, a búzáé 38 korona. A háború természetesen a kivételes áldozatokat is megfejthetővé teszi. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) De utána a várt javulás helyett a discrepantia még inkább fokozódik. A maximálások csak nehezen és nem kielégitő mértékben honorálják a termelők jogos igényeit. 1918 augusztusában 38 svájci frankot adnak 100 magyar koronáért, a búza ára 60 K ; 1919 júniusig a korona leszáll 18-ra, a búza ára még mindig 60, azaz, aki 1918 augusztusában adta el búzáját, az 2 és félszer többet kapott érte, mint aki tartotta a következő év júniusáig. Legjellemzőbb azonban a következő periódus : 1919 júliusában kereken 15 svájci frankot adnak 100 magyar koronáért, ekkor a búza ára 200 K. E maximális ár érvényes 1920 júniusig, amikor a magyar korona már csak 3.35 svájci frankot ér, tehát- Vs-ére esett az egy év előttinek. Az 500 K-s maximális ár 1920 júliustól kezdve 1921 juliusig érvényes. A zürichi jegyzés ez idő alatt 3.37-rőí 2.34-re esik le. Itt tehát a legnagyobb igazságtalanságok, a mezőgazdaságnak milliárdokra menő áldozatairól van szó. (Kabók Lajos: És a fogyasztók?) A kép azonban nem volna teljes, ha nem utalnánk arra, hogy ugyanezen idő alatt az iparcikkek ára még korlátlan iramban száguldott felfelé, megnehezítvén a gazda ruházkodását és lehetetlenné tévén a gépek és utánpótlások beszerzését.« {Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Látszik, hogy a nagybirtok teljesen le van rongyolódva! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Szives elnézésüket kérem, hogy e tanulmánynak ezt a részét felolvastam, de minthogy ez a szaklapok utján nehezen terjed, olyan nyilvánosság előtt akartam ezt felolvasni, amelyben — remélem — megfelelő visszhangja lesz. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Majd gyűjtünk a lerongyosodott nagybirtoknak. —- Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Bessenyey Zénó: A búza ára a szegény embert is érinti! — Folytonos zaj.) Csendet kérek. Marschall Ferenc: Ha mindehhez még hozzávesszük a forradalmak és a román megszállás okozta óriási károkat, akkor körülbelül kialakul az az objektív kép, amelyben az agrárius nyereségek aranyhegyei bizony nagyon szerény homokbuckákká törpülnek össze, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A valóság tehát az, hogy a jelzálogtehertől való szabadulás pünkösdi királyság volt, és a helyzet a termelőket újra a hitelintézetek kezébe adta, illetőleg adta volna, ha mezőgazdasági hitelünk volna. Sajnos azonban, mezőgazdasági hiteL évi április hó 8-án, kedden. lünk intézményesen és véglegesen elintézve és rendezve még máig sincs. Ezen ne méltóztassék csodálkozni, mikor még olyan okos pénzügyi kapacitás is, mint Teleszky, épen ma egy esztendeje egy hitelértekezleten, amelyen a ministertereinök ur elnökölt, azt mondotta, hogy a mezőgazdának nincs szüksége hitelre és pénzre, a mezőgazdának gépre, műtrágyára és vetőmagra van szüksége. Őexcellenciája azonban adós maradt annak a forrásnak megnevezésével, ahol ezeket a nagyon hasznos dolgokat ingyen lehet beszerezni. Adott ő akkor más bölcs tanácsokat is nekünk, mondván, hogy ha valakinek sovány malaca van és nincs pénze kukoricára, adja el a sovány malacok felét és az ezért befolyt pénzen vegyen kukoricát, vagy pedig vice versa. Mindennek a vége azonban az, hogy a mezőgazdasági hitelkérdés még ma sincs rendezve. Remélem azonban, hogy a Jegybank statumaiban szereplő hathónapos váltó sok tekintetben meg fogja oldani ezt a problémát. így állván a helyzet, sok tekintetben aggodalommal tölt el az a javaslatokban kontemplált tervezet, amely a közszolgáltatási terhek fokozásával kezdi meg az állam pénzügyi egyensúlyának szanálását és biztosítását, nem pedig azzal, hogy a termelés emelése és fokozása révén teremtsen uj adóalapokat. Ami így adódik, az meglehetősen nehéz feladat, mert nálunk igen keskeny az a bázis, amelyen ezt az emelést el kell helyeznünk. E tekintetben mi sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint Ausztria, ahol a szanálási idő legkezdetén az adóbevételek olyan minimumát produkálták, amelyre még nem volt példa. Igaz, hogy Ausztria aztán nagy iramban igyekezett ezt a mulasztást helyrehozni s az adókat horribilis mértékben felemelte, viszont a takarékosság tekintetében elegendően erélyes intézkedéseket nem látunk. Hogy milyen hatalmas volt ott az adóemelés, ezt mutatj cl ciZ, hogy az exorbitáns adóemeléseket végül Zimmermann főkommiszárius is megunta és épen legutóbb megjelent összefoglaló jelentésében — amelyben egy esztendőt tekint át — igen erős hangot használ ennek a közgazdasági politikának elitélésére, amely az adóemelésben látja kimeritve a maga tevékenységét és nem takarékossági politika inaugurálásában. Nem tudom, méltóztatik-e megengedni, hogy ebből a jelentésből németül egynéhány mondatot felolvassak, de hiszen már nem élünk közösségben Ausztriával, s igy nem számit nemzeti ügynek, ha a magyar parlamentben valaki néhány mondatot olvas fel. Zimmermann jelentésében azt mondja (olvassa): »Es scheint schwer ohne Gefährdung des dauernden budgetären Gleichgewichtes auf dem Wege der Steuererhöhung fortzuschreiten, umsomehr als, wie ich bereits dargelegt habe, die tatsächlichen Einkommen der Steuerträger wahrscheinlich geringer sind, als ihre Vorkriegseinkommen. Die im Jahre 1924 einzuhebenden direkten Steuern werden ohne Zweifel bedeutend sein, weil sie die ausserordentlichen Einkommen der Privaten im Jahre 1923 zur Grundlage haben. Man muss aber an die folgenden Jahre denken. Noch im laufenden Jahre ist zu befürchten, dass sich das Aufhören der im Jahre 1923 festgestellten ausserordentlichen Angleichungsbewegung bei den Verbrauchssteuern und der Warenumsatzsteuer fühlbar machen wird. Der Staat darf und kann nicht Einnahmenvermehrungen zum Vorwand nehmen, um radikalen Reformen auszuweichen, die unvermeidlich sind, wenn man den Verwaltungsapparat auf einen Rahmen zurückführen will, der dem Gebiete Neu-Österreichs entspricht. Die einzelnen Privatpersonen dürfen und können sich nicht von ihren im