Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

áí2 À nemzetgyűlés 271, ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. teremteni, hogy a pénzügyi politika ne legyen agyaglábakon álló épület. De azért sem hiszem én, hogy egy ilyen külföldi kölcsönnel, vagy bármiképen ily módon egyszerűen meg lehet menteni a hazát, mert kegyeskedjék megnézni, hogy mi történt legutóbb Franciaországban. Hiszen Franciaország pénzügyei nem hasonlíthatók talán ahhoz sem, amit mi akár négy év múlva is fogunk csinálni és elérni. Mégis mi történt ott? Összeállott egy bizonyos nemzetközi érdekeltség arra, hogy a francia frankot le fogja szoritani és bizony, ha a francia nemzet nem annyira erős, nem annyira energikus és közben nem kap angol és amerikai segitséget... (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem kap külföldi kölcsönt! — Beck Lajos: De aranyat tett le! — Dénes István: És nem adták el az országot mellette! —- Mozgás jobb felől. — Barthos Andor: Ki adta itt el az országot? Hogy lehet ilyet beszélni, akkor katasztrofális helyzetbe került volna.) , A fontos dolog tehát, amit ki akarok mutatni, az, t. ministerelnök ur, hogy későbben is a korona helyzete mindig attól függ, hogy vájjon nem fog-e akadni egy nemzetközi társaság, amely azt kontreminálni akarja. Amig külföldön jegyzik egyáltalában a magyar koronát, mindaddig igenis, a budgetünkre indirekte módon e réven is befolyást lehet gyakorolni, s csak erős közgazdasági bázis az, ami egy nemzetet megmenthet, ettől függetlenül képzelt pénzügyi egyensiíiy csak elméleti illúzió. Állitom tehát, hogy ezek a kérdések mind csak ugy érnek valamit, ha ezeket alátámasztja egy munkás, produktiv nemzet összes termelése. A két kérdést egymástól elválasztani egyáltalában nem lehet. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Épen ebben a tekintetben van nekem aggályom, hogyan fog ez a kérdés közgazdaságilag olyatónképen alakulni, hogy nemzetünket ebből az óriási gazdasági megpróbáltatásból ki tudja majd vezetni. Adja Isten, hogy ugy legyen! Ezek után, mélyen t. Nemzetgyűlés, áttérek még a javaslat 2. §-ára, amely azt mondja (olvassa): »A kormány felhatalmaztatik arra, hogy a Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága által a Nemzetek Szövetsége Tanácsához intézett jelentésben foglaltatnak megfelelően járjon el.« Én ezt a mondatot is meglehetősen aggodalommal kisérem, mert ismerem ezt a jelentést, amelyet az illető ittjárt küldöttség tett a Nemzetek Szövetségéhez, ebben azonban vannak olyan részletek, amelyek engem nagyfokú aggodalommal töltenek el. Különösen érdekes az, hogy ez a bizonyos jelentés ebben a kérdésben teljességgel analog az én felfogásommal, amikor azt mondja, hogy pénzügyi politika nem képzelhető közgazdasági talpraállás nélkül; de később azután azt ajánlja a kormány figyelmébe, mint egy követendő rendszabályt, hogy szüntessen meg minden néven nevezendő korlátozást ugy befelé, mint kifelé. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) E tekintetben nekem igen nagy aggályaim vannak, mert egy fejlődő országban nagyon könynyen megeshetik, hogy lesznek egyes olyan iparágak, vagy talán általában gazdasági ágak is, amelyeknek ideig-óráig való védése az állam elemi kötelessége; ha pedig mi egy ilyen nagy jogot a nemzet kezéből ki engedünk esni egy ilyen elméleti tanács alapján, hogy szüntessünk meg mindenféle korlátozást, ez engem aggodalommal tölt el. Én tehát arra kérem a mélyen t. ministerelnök urat, méltóztassék abban a. tekintetben szintén megnyugtatni, hogy ezek a felszabadítások nem fognak olyan módon történni, hogy esetleg talán korlátozhassák olyan mezőgazdasági iparok létesítését, amelyek ideig-óráig szintén rászorulnak némi kormánytámogatásra. (Ugy van! a balközépen.) Ez alatt nem értem azt, hogy a gazdaközönséget azzal sújtsuk, hogy védjünk minden rossz iparcikket. Ezt a kérdést mindig közgazdasági tapintattal kell kezelni s egyúttal ellenőrzést is kell gyakorolni, az kétségtelen. Itt meglehetősen sok hiányt látok fenforogni és mindig állitom azt, hogy ha valamely ipar védelemben részesül behozatali vagy vámkérdésben, a kormánynak kötelessége utánanézni, vájjon nem történnek-e ott olyan horribilis nyereségek, amelyek aztán a közönség rovására képződnek. (Ugy van! balfelől.) Én tehát azt állj torn egyfelől, hogy nem lehet máról holnapra megszüntetni mindenféle korlátozást, másfelől pedig azt kérem, méltóztassék olyan intézkedéseket tenni, amelyek alapján a kormánynak módja legyen arra, hogy megnézze, vájjon egyes kapzsi kezek esetleg nem élnek-e vissza túlságosan a védelemmel? E visszaélést kiküszöbölve, állitom azt, hogy mindazonáltal nem lehet azt mondani, amit ez a szövetségi tanács nekünk tanácsol, hogy mi egyáltalában máról holnapra mindenféle behozatali és kiviteli kérdést egészen szabaddá tegyünk. Aggodalommal tölt el engem ez a tanácsi jelentés már csak azért is, mert későbbi részében igen érdekesen fejti ki, hogy nem szükséges itt olyan iparokat csinálni, amelyeknek nincs meg itt a nyersterménye. Meg-eogedem, hogy igaza van abban, de máról holnapra agyonütni ekkora óriási iparokat nem lehet, amilyen pl, a vasipar. (Ugy van! balfelől.) Amellett engem meglehetősen aggodalommal tölt el az is, hogy ez a bizonyos szövetségi tanács túlságosan nagy súlyt helyez arra, hogy: »a föld és megint a föld és a földbirtok terménj^e«. Nagyon félek attól, hogy ezt a tanácsot az a szellem hatotta át némileg, mely annak idején évszázadokon keresztül áthatotta az osztrák hatalmasokat, hogy Magyarország gyártsa csak a nyersterményeket s azt azután külföldön kellően feldolgozzák. (Ugy van! Ugy van! balfelől. — Bogya János: Továbbra is maradjunk a cseh ipar piaca!) Én félek ettől, Isten látja lelkemet. Ne tessék bennem olyan embert látni, aki valami mondvacsinált kifogásokat tesz a kormány intézkedéseivel szemben. Ezek az én férfiúi lelkem aggályai, amelyek azt láttatják velem, hogy ez a bizottság, akármilyen derék, okos emberekből áll is — ismerem őket személyesen is — mégse lehet olyan szuverén tekintély, hogy én egy olyan törvényt szavazzak meg, amely azt mondja, hogy a kormány ezen tanácsok értelmében járjon el, vagyis a törvénybe kollektive bevegyük egy idegen bizottság tanácsait, mint követendő ismérvet: ezt a megoldást a magam részéről nem tudom akceptálni. (Felkiáltások balfelől: Veszélyes!) Abban, amit a tanács mond, sok igen okos dolog van, lehet róla beszélni, de nem tudom azokat ugy magamévá tenni, hogy azt mondjam: megszavazom ezt a pontot, hogy a kormány eszerint járjon el. Én félek, hogy az urak abból a szempontból indultak ki, hogy Magyarország legyen nyerstermelő ország, a többi ország pedig majd feldolgozza ami nyersterményeinket. Állitom, hogy nyersterményt kivivő ország soha nem tud konkurrálni más iparos országokkal. Kegyeskedjenek bürokráciánkat bármennyire leszállítani, állami terheinket bármennyire csökkenteni, sohasem méltóztatnak annyira vinni, hogy egy nyersterményeket produkáló ország ipari országokkal tudjon konkurrálni. Az én felfogásom az, hogy Magyarországon mindaddig nem is lehet beszélni gazdasági evolúcióról, amig összes nyersterményeinket