Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

300 A nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfon. forgalomra és mindent, ami a szabadforgalom útjában áll, egyszerre tüntessünk el. Szabadforgalmat követelni lehetetlenség akkor, amikor az összes szomszédos államok épen ellenkező gazdasági politikát folytatnak, a Devizaközpontot lehetetlenség megszüntetni akkor, amikor az országban a legnagyobb devizainség dühöng, amikor államháztartásunk deficitje ma is nagy s a spekuláció is napról-napra rontj a a koronát. Azt hiszem, felesleges itt ismételten hangoztatnom, hogy én a legmeggyőződésesebb hive vagyok a szabadforgalomnak; de kötött forgalomból a szabad forgalomba beleugrani nem lehet, mert annak premisszái vannak, ezeknek a premisszáknak pedig teljesedniük kell. (Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ilyen premissza a diplomáciai előkészitése annak, hogy az ország kereskedelmi egyezményeket vagy szerződéseket köthessen a külfölddel. Ez az egyik. Hogy leülhessünk tárgyalni, fel kell fegyverkeznünk egy kitűnő vámtarifával, egy átgondolt, az összes igényeket kielégitő vasúti tarifapolitikával. Most már abban a helyzetben vagyunk, hogy a diplomáciai előkészités megtörtént, a vámtarifa készen van és a vasúti tarifa is körülbelül készen van, (Propper Sándor: A vasút is készen van!) még simitások történnek, tárgyalások folynak, de azok is nemsokára véget érnek, s amikor megnyilik rá az alkalom, teljes fegyverzettel ülhetünk le ahhoz a tárgyaló asztalhoz, ahol a szabadforgalom előfeltételeit, ezeket a premisszákat tehát meg lehet valósitani. Minden szerencsétlenségnek, elégedetlenségnek, drágaságnak egyes egyedül és kizárólag pénzünk leromlása az oka. Ezt nem tudtuk megakadályozni, olyan körülmények játszottak közbe, hogy azt megakadályozni lehetetlenség volt. A valutának nem átmeneti, hanem állandó stabilizációja céljából elengedhetetlen és egyetlen feltétel az, hogy az államháztartás mérlege rendbehozassék. Ha a bevételek fedezik a kiadásokat, akkor a valuta stabilizálva van; ha a bevételek túlhaladják a kiadásokat, — hiszen ezt az iskolában tanitják, — akkor a valuta javulni fog. De méltóztassanak megfigyelni egy, a miénknél sokkal hatalmasabb államot, ahol szintén romlik a valuta, ahol átmenetileg tőkeerős barátok segíthetnek ezen, s átmenetileg megállíthatják a romlást, a spekuláció fel is hajthatja a valutát időlegesen, de ez a valuta nem marad stabil, ennek a valutának le kell mennie, mindaddig, amig az államháztartás mérlegében a kiadások hatalmasan nem restringáltatnak, vagy pedig a mérleg aktiv oldalába beállitott összes tételek tényleg aktiv tételek lesznek és nem lesznek dubiozak. (Ugy van jobbfelől.) Egy másik körülmény, amely a valutánkat rontotta, az volt, hogy az ország semmiféle produktiv munkába nem tudott belekezdeni, mert a jóvátételek kérdése mindig, mint fenyegető rém, volt felettünk. Először itt mindnyájan ugy éreztük, hogy majdnem lehetetlenség jóvátételeket szedni rajtunk; később azonban láttuk, hogy az még sem lesz lehetetlen, mert beszéltek róla. Eleinte beszéltek öt milliárd aranykorona kártérítésről vagy jóvátételi összegről, azután beszéltek három milliárdról, később pedig 50 millióról, ami 50 éven át egyforma részletekben lesz fizetendő. Igaz, hogy hozzátették azt is, hogy majd a románok számlájának terhére fogják irni azokat a károkat, amelyeket a megszállás alatt elszenvedtünk. De ennek is törpe jelentősége lett volna az előbb emiitett összegek mellett, s amellett, hogy tudtuk, hogy ebből nekünk semmi hasznunk nem lett volna, mert ez legfeljebb az osztozkodásra szánt masszát növelte volna, amelyből mi egy fillért sem kaphatunk. ™ Jelenlegi pénzügyministerünknek, a volt párisi követ fáradságának sikerült megteremteni a lehetőséget arra, hogy egyáltalában a diplomatikus tárgyalásokat a mi kormányunk a külfölddel elkezdhette. Ezt az érdemet itt külön ki kell emelnem. A ministerelnök ur a pénzügyminister úrral az első kedvező pillanatban rögtön útra is kelt és emberfeletti fáradsággal s igazán soha meg nem hálálható buzgalommal (Zajos helyeslés jobbfelől és a közéven?) megcsinálta azt, hogy a kölcsön előfeltételei lehetővé tétettek, s a kölcsön lehetővé tétele által megnyitotta azt a perspektívát, amely folyton a lelki szemeink előtt lebegett. Mi, akik egy kicsit a közgazdasági életben bizonyos tájékozottsággal birunk, tudtuk, hogy e nélkül lehetetlenség bármihez is hozzákezdeni. Amikor tehát ő ezeket meghozta, s amikor a reparáció kérdésére is fényt vetett s ma tudjuk, hogy hová, mikor és mennyit kell fizetnünk, akkor (Propper Sándor: Óriási vivmány! — FelMáltások jobbfelől : Igenis, óriási !) ... akkor méltóztassék koncedálni, hogy ha élni akarunk, ez óriási fontosságú, amint nagyon jól méltóztatott megjegyezni ! Miután ez olyan óriási fontosságú, azért mondom én, hogy ezt az alkalmat a nemzetgyűlésnek fel kell használnia, amikor a kormány azzal a kéréssel lép elénk, hogy ratifikáljuk azt, amit ők odakünn aláirtak, mert csak ez az utolsó tény szükséges ahhoz, hogy ez a szerződés életbelépjen. Ez £tz utolsó alkalom arra, hogy az ország megkapja előfeltételeit annak, hogy felállhasson összetöpörödött helyzetéből. Hiszen nekünk nem kell semmi más, mint hogy felállani segítsenek bennünket, a többit elvégezzük mi magunk, méltóztassanak erről meggyőződve lenni. Tehát csak ehhez az első mozdulathoz kell nekünk a külföldi segitség, s ezt az első segítséget megkaptuk, a mozdulatot megtehetjük, mert a népszövetség ennek előfeltételét megadta a zálogjogok felfüggesztése által, aláirtak a megállapodást, s ennek a ratifikációja szükséges itt a nemzetgyűlésen. Mélyen t. uraim! Kérdezhetjük, hogy mi az ára ennek a segítségnek. Méltóztassanak ezt a kérdést teljesen tárgyilagosan kezelni. (Halljuk! jobbfelől.) Ennek a segítségnek ára van, az, hogy bevezetjük azt a bizonyos szanálási programmot, amelyben a magyar kormány a népszövetség pénzügyi bizottságának ide delegált tagjaival megállapodott, s amelynek betartására szükségük van, miután mi ezt a kölcsönt gáráns nélkül fogjuk kapni, tehát ennek a kölcsönnek gáránsai mi vagyunk, nekünk kellett egy posszibilis és plauzibilis reparációs tervet felállítanunk, amelyre ők ráadták zsírójukat. Miután ők ezt akceptálták, helyesnek találták, egész nyugalommal el kell fogadnunk a kormánynak azt az előterjesztését, hogy az a helyes és öt félév alatt keresztülvihető szanálási Programm. Második feltétele az volt, hogy önálló magyar nemzeti jegybankot áílitsunk fel. Erről, azt hiszem, nem kell sokat beszélnünk. Ez régi vágyunk, mindenki tudja, hogy csak előfeltételei hiányoztak. Ezeket most megkaptuk, meg is fogjuk csinálni. A harmadik feltétel pedig az volt, hogy a trianoni békeszerződésben vállalt kötelezettségeket, amelyeket aláirtunk, amelyeket törvénybe iktattunk, amelyeket, ha még ugy fáj is, be kell tartanunk, be fogjuk tartani. Ez nem uj dolog, de ők azt követelték, hogy ezt még egyszer jelentsük ki, nem is annyira az ő szempontjukból, — mert ők tudták, hogy ezt be kell tartanunk — mint inkább annak a tőkének a szempontjából, amely nálunk el akar helyezkedni, de gáránssal nem bír, amely tehát meg akarja nyugtatni magát, hogy bátran elhelyezkedhetik ebben az