Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

A nemzetgyűlés 261. ülése 1924. bályok irott szavai, tehát semmi körülmények között nem vagyunk hajlandók bármely mi­nister Idegeskedése miatt is a házszabályok megsértését eltűrni, (ügy van! a szélsőbalol­dalon. Zaj jobb felől.) Rupert Rezső : A házszabályokhoz kérek szót. Elnök : Tessék ! Rupert Rezső : Az elnök urnák az én beszé­dem után tett egyes kijelentései még nagyobb aggodalommal tölteneek el az iránt, hogy itt csakugyan oly sérelem történt, oly veszedel­mes precedensről lehet szó, amely ellen nekünk védekeznünk kell. Hiszen nézetem szerint nem­csak szorosan véve a házszabályok szerint nem volt helyes az elnök ur álláspontja, de nem helyes a képviselői anyagi immunitás szem­pontjából sem, mely szerint a képviselő nem vonható felelősségre azért, amit mint olyan mond vagy tesz, legfeljebb akkor, ha felesleges sértéseket vagy rendzavarásokat követ el, (De­rültség és zaj a jobboldalon.) ezek azonban nem tekinthetők olyannak, amit az illető mint kép­viselő tesz, vagy cselekszik. Kérdem a mélyen t. elnök urat és a t. Házat, hogy ha egy minister pl. lop vagy ingyenrész­vényekkel megvesztegetteti magát, szabad-e egy képviselőnek ezt a tényt szóvátennie. Kér­dem a t. elnök urat és a t. Házat, hogy ha ilyen eset bekövetkezik, — én természetesen csak iskolapéldáról beszélek, — és valamelyik kép­viselő abba a helyzetbe kerül, hogy ezt vagy valamely más visszaélést kénytelen szóvátenni. (Zaj.) ha — ismétlem, tegyük fel — valamely minister lopott s egy képviselő beírja, hogy X. Y. lopása tárgyában terjeszt elő interpellá­ciót, vájjon akkor mi a helyzet í Tagadhatat­lan, hogy az illető nem használ egészen parla­mentáris kifejezést, de vájjon ilyen esetben miképen lehet beírni azt az interpellációt ? (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Itt tehát nem lehet érzékenykedéssel, ftnom­kodásokkal elintézni a dolgot. Azelőtt az ef­féle jellemzéseket igen természetesnek tartot­ták, még csak elhárítani sem igyekeztek. Nem értem, hogy ilyen érzékenykedéssel hogyan le­het az alkotmányos elvet megszegni és a tény­leges visszaélések szóvátételét lehetetlenné tenni azzal, hogy már előzőleg, mielőtt az illető képviselő bizonyított volna, egyszerűen ki­mondják rá a verdiktet, hogy vétett a házsza­bályok ellen. Ez teljes elkobzása volna a par­lamenti szólásszabadságnak. (Ugy van ! a szél­sőbaloldalon. Zaj jobbfeW.) Elnök: Szó sincs arról, hogy az elnökség vagy az elnökség bármely tagja bármely kép­viselő ur szólásszabadságát el akarja kobozni. A képviselő nrak minden ténybeli állítást el­mondhatnak itt a Házban, amelyet bizonyítaná tudnak. Nekünk azonban az elnöki székben vi­gyáznunk kell arra — bármennyire elfajulnak is a parlamenti szokások —. hogy a legviharo­sabb üléseken is a képviselők egymással szem­ben olyan hangot használjanak, amely a parla­menti "illemet és a jó Ízlést nem sérti. Az interpellációkra a napirend megállapí­tása után térünk át. Most pedig napirendi javaslatot kivánok tenni. Javasolom, bogy legközelebbi ülésünket holnap, március 27-én, csütörtökön d. e. 10 óra­kor tartsuk, és annak napirendjére tűzessék ki : 1. a pénzügyi bizottság egy tagjának meg­választása : 2. a középiskolákról szóló törvény­javaslat folytatólagos tárgyalása ; 3. a földmi­velésügyi. igazságügyei, közigazgatási, pénz­ügyi és közgazdasági bizottságok együttes je­lentésének tárgyalása »a földbirtok helyesebb évi március hó 26-án, szerdán. 21 megoszlását^ szabályozó rendelkezésekről szóló 1920. évi XXXVI. te. kiegészítéséről« intéz­kedő törvényjavaslat 2. §-a 6. pontjára vonat­kozó módositás tárgyában. Méltóztatnak napi­rendi javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen. ilyen értelemben mondom ki "a határo­zatot. Mielőtt az interpellációkra áttérnénk, je­lentem a ti Nemzetgyűlésnek, hogy a honvé­delmi minister ur a holnapi ülés végén d. u. fél 2 órakor válaszol Gömbös Gyula képviselő urnák Győrffy hadbiróőrnagy áthelvezése ügyében előterjesztett interpellációjára. Következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló ! Héjj Imre jegyző : Hebelt Ede ! (Nincs itt!) Elnök : A képviselő ur nem lévén jelen, interpellációja töröltetik. Ki a következő inter­pelláló ? Héjj Imre jegyző : Szeder Ferenc ! Szeder Ferene : Tisztelettel kérem, méltóz­tassék megengedni, hogy interpellációmat a legközelebbi interpelláció s napon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : Méltóztatnak hozzá járulni ahhoz. hogy Szeder Ferenc képviselő ur interpelláció­ját a legközelebbi interpelláció« napon mond­hassa el ! (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szólásra következik 1 Héjj Imre jegyző : Reisinger Ferenc ! (Nincs itt!) Elnök : A képviselő ur nem lévén jelen, interpellációja töröltetik. Ki a következő in­terpelláló ? Héjj Imre jegyző : Csilléry András! Csililéry András : Tisztelt Nemzetgyűlés ! A közelmúltban riasztó hirek terjedtek el az egész országban arról, hogy a küteges tífusz­járvány nagymértékben terjed. (Zaj.) Ezidő­szerint már megállapítható, hogy a küteges tífuszjárványt teljesen lakolizálták, és ez a lokalizáció, hála Istennek, bizonyos mértékben részben a főváros, részben pedig a központ ré­széről kiadott erélyes intézkedések következ­ménye. Azonban ennek kapcsán felmerültek egyes olyan anomáliák, amelyek szükségessé teszik, hogy ezt a kérdést a nemzetgyűlés elé hozzam és ebből a kérdésből kifolyólag egyes anomáliákat a mélyen t. Nemzetgyűlésnek és az illető szakminister urak szíves figyelmébe ajánljak. Ez, valamint a többi járványok is — tudjuk nagy r on jól — a szükséges tömeges együttlakás következményeként szoktak fel­lépni. Fellépnek különösen háborúban, amikor a nem megfelelő tisztálkodás teszi lehetővé a járványok terjedését ; viszont fellépnek azután békében ott, ahol a nagy nyomor és nagy Ín­ség lehetővé teszi azt, hogy az emberek nem megfelelő lakásviszonyok között elhelyezkedve, nagy tömésekben és a hiányos tisztálkodás miatt meglehetősen eltefvesedve lakjanak. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék kicsit hangosabban beszélni, mert a gyorsírók jelentik, hogy nem hallják a beszédet. (Zaj.) Csendet kérek a Ház minden oldalán. Csilléry András : Sajnos azonban, meg kell állapitanunk azt, hogy ugy látszik, ezekben az intéz­kedésekben mégis valami hibának kellett lennie, mert ennek a járványnak a terjedése talán hosszú időn keresztül tartott, amit nem annyira az intéző köröknek kell, hogy tulajdonítsunk, mint inkább annak, hogy a perifériákon az intézkedé­sek végrehajtása nem történik olyan intenzive, mint ahogyan az kívánatos volna. Lehetetlen dolog az, hogy a mi g a főváros a maga elsőrangú

Next

/
Oldalképek
Tartalom