Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

212 A nemzetgyűlés 267. ülése 192t jogos sérelmét tette szóvá, melyhez én is egy olyan sérelmet akarok hozzáfűzni, mely a falu dolgozó embereit, igazán mondhatom, nagyon, de nagyon elkeseritette. Tudjuk, hogy a falu népének nem olyan rózsás a helyzete, mint azt sokszor a városból, különösen Budapestről látják. Mi, akik köztük, velük, értük élünk, nagyon jól és elfogulatlanul tudjuk megállapítani, hogy a falu népe milyen súlyos terheknek, sokszor sajnos, milyen igazságtalan megterheltetéseknek és sérelmeknek van kitéve. Az a falu népe, amely pedig oly becsülettel, oly kitartással hordozza a munka terhét, hogy igazán példaképül szolgálhat minden társadalmi osztálynak, az a falu népe, amely a háborúban harcolt, odahaza pedig az öregek, aszszonyok és gyermekek az eke szarvát fogták, dolgoztak, sokszor nélkülöztek, agyonrekvirálták, agyonzaklatták őket, különféle intézkedésekkel, amikor kenyérkeresőjük nem volt otthon, hanem kint a harctéren, a hazáért vérzett és szenvedett. Ez a falu népe a maga becsületes szorgalmának bizonyságát adta a háború után, az összeomláskor is, a forradalmak alatt és a kommunizmus alatt is. Már máskor is rámutattam erre, de nem árt sokszor rámutatni, hogy ne feledjük el a falu népének ezt a hervadhatatlan érdemét, hogy amikor más társadalmi osztályok szinte sorban sztrájkoltak, nem dolgoztak, részint kényszerből, részint talán nemakaromságból, a faíu népe akkor is becsülettel hordta a munka terhét. (Nagy Ernő: Még a kurzusban is becsületesen viselkedett!) A falu népének józan érzéke mindig megtalálta és megtalálja azt a helyes utat, amelyen haladnia kell. A falu népének azért a sok sérelemért, zaklatásért és teherért, amelynek már hosszú idő óta, fokozott mértékben ki van téve, egy olyan kis enyhülés, ajándékszerü kegy volt az, hogy megengedték neki, hogy a maga használatára szolgáló dohányt maga termelhesse, hogy ne kelljen neki azért az egy pipa dohányért is trafikba menni, sokszor hiába, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az állam dohánytermelése az ujabb időkben nagyon is alábbhagyott, megcsökkent és nagyon jól tudjuk, hogy a dohányárusitás sokszor igazán a legkisebb mértékű igényeket sem elégítette ki. Meg volt tehát engedve már 1919 óta a falu népének, hogy a saját használatára szánt dohányt maga termelhesse. Mondom, mintegy kárpótlás, mintegy kis ajándék volt azért a sok többi teherért, amelyet hordania kellett. Már a múlt évben nagy harcot kellett folytatnunk, — arról az oldalról folytattam én is, ott ülő kisgazda-képviselőtársaim emlékezhetnek rá, — heves harcot kellett folytatnom, hogy megengedjék ennek a saját használatra szánt dohánynak a termelését. Az utolsó percben sikerült is kiharcolnunk, hogy a már-már kiadott tilalmi rendeletet nem adták ki és megengedték a dohánytermelést. Most azonban sajnos, már azon a ponton állunk, hogy ez a sérelmes pénzügyministeri rendelet már ki is van adva, a legtöbb községben közhirré van téve és a falu becsületes, dolgozó népének kedve, mondhatom, alaposan el van véve. Alaposan elvették a falu népének kedvét különösen most, amikor fokozottabb terheknek a vállaira rakásáról van szó, amikor fokozottabb munkára, fokozottabb termelésre — ha valaha, ngy most igazán — szükség volna. Ki sem mondhatom, mennyire fáj a falu becsületes népének, hogy ezt az utolsó kis kedvezményt is, amelyben eddig részesült, elveszik tőle. Olyan kedvezmény volt ez, amely az államnak kárt úgyszólván nem is okozott; hiszen, amint az előbb rámutattam, az állam nem is tudott annyi dohányt termelni, -. évi április hó 2-án, szerdánhogy kielégíthette volna az igényeket, mert a dohány árudákban sokszor nem is lehetett dohányt kapni. Ha tehát az állam nem tudja kielégiteni az igényeket, miért ne engedhetné meg azt, hogy a termelők, a falu becsületes lakossága maga gondoskodhassak a dohány szükségletéről? Igen fájdalmas ez, és amikor utána tudakozódtam illetékes helyen, mi ennek az oka, azt ; felelték rá: ez is egyik láncszeme annak a sorozatnak, amelyet most — nem ezekkel a szavakkal mondták, de én igy mondom — ránk fognak bilincselni, egyik szeme annak a láncnak, amelyet szanálási javaslatok név alatt fogunk itt a Ház asztalán látni. Azért kellett betiltani — e magyarázat szerint — a saját használatra szánt dohánytermelést, mert a dohányjövedék leköttetett zálogképen a majdan nekünk pénzt kölcsönző hitelezőknek és azok hatalmainak. Ebből kifolyólag ezek a hatalmak követelték azt, hogy a saját használatára szánt dohánytermelés betiltassék. Nem tudom, de el kell, hogy higyjem, mert illetékes helyen mondták, hogy a dolog csakugyan igy áll, hogy azért kellett a szegény dolgozó falusi néptől elvenni a pipadohányt is, mert ránk parancsolták ezt a szanálási javaslatokkal kapcsolatban azok a hatalmak, amelyek most urainkká lettek. Ha ez igy van, egy kis izelitőt ád nekünk, elsősorban a falu népének arról, mit jelentenek ezek a bizonyos szanálási javaslatok. Milyen lealázó szolgaságot jelent az, hogy az idegen hitelezőknek joguk van még abba is beleszólni, hogy a magyar falunak dolgozó népe termeszthessen-e a maga szükségletére dohányt vagy nem. Picike kis dolog ez, de nagyon szomorú. A nemzetgyűlésnek sok tagja talán nem is igen érti meg, mit jelent ez a falu népére nézve, de aki szeret a falu népével foglalkozni, tudja, hogy azoknak a szemében, akiket mi itt képviselünk, ez milyen nagy dolgot jelent. A konzekvenciát a falu népe máris kezdi levonni abból, hogy ezek a szanálási javaslatok, a 250.000 milliós kölcsön ügye milyen nagy szolgaságot fog jelenteni az országra. Amikor szóvá teszem a falu népének ezt a sérelmét, ugy látom, hogy igen t. kisgazdatársaim közül sokakat ez nem érdekel, mert minden mással foglalkoznak, csak ide nem figyelnek, ügy látszik, nekik nem fáj a dolog. (Csizmadia András: Mi már túl vagyunk ezen! Én már megmondtam otthon, hogy vessék el a dohánymagot! — Mayer János: Dehogy nem érdekel minket!) Akkor csak azt sajnálom, hogy nem illetékesek ajkáról hallom ezt a kijelentést. Interpellációmmal módot adok a t. pénzügyminister urnák arra, hogy azt, amit most örömmel hallok kedves képviselőtársaimtól, megerősítve halljam illetékes oldalról is. Nekem nagyon jól esik a kormánypárti megnyugtatás, de csak akkor nyugtathatom meg erről én is választóimat, ha csakugyan hiteles helyről fogok erre vonatkozólag megnyugtató választ kapni. (Nagy János (tamási) : Nagyon helyes, de későn jött vele !) Hogy későn jöttem-e vele vagy sem, ez engem nem befolyásol. Szükségesnek tartottam, hogy idejöjjek vele, mert nem vagyok abban a helyzetben, mint a túloldali képviselőtársaim, hogy tudjam, hogy a rendelet már vissza van vonva. De hogy a pénzügyminister ur ajkáról is halljuk ezt a megnyugtató kijelentést, előterjesztem a következő interpellációt {olvassa): »Hajlandó-e a pénzügyminister ur a magánhasználatra szánt dohány termelését eltiltó 13793/1924. sz. pénzügyministeri rendeletet hatályon kivül