Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-266
176 A nemzetgyűlés 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, "kedden. Vannak ott középiskolák, amelyekben tanitják a spanyol nyelvet, a másikban tanitják a héber nyelvet, a harmadikban a szlöjdöt, a negyedikben a kereskedelmi számtant, ötödikben az eszperantót, hatodikban a gépírást, azután vannak intézetek, ahol berendeznek pl. biológiai laboratóriumokat és speciálisan ebben az irányban igyekeznek az ifjakat továbbképezni és érdeklődésüket kifejleszteni, másutt obszervatóriumot, iskolai csillagvizsgáló tornyot rendeznek be. Vannak iskolák, ahol a növendékeket elviszik tanáraik vezetése alatt a városi képviselőtestület tárgyalásaira, hog} r ott az ifjak a kormányzat menetéről impressziókat szerezzenek, szóval hogy politikát tanuljanak. Ezt a túlságos sokoldalúságot, amely — egészen bizonyos — a lényegbeli alaposság rovására vezet, maguk a németek is megsokallották, úgyhogy viszont ez ellenhatást váltott ki, aminek egy német pedagógus, Theodor Fontán adott kifejezést egyik harcos Írásában, ahol a maga felháborodásának ebben a mondatban adott kifejezést : »Die Zersplitterung ist Fluch unserer modernen Bildung«, ez a szétforgácsolódás már átka a mi modern nevelésünknek. Mindezt csupán azért mondtam el, hogy rávilágítsak arra, mennyivel józanabbnak bizonyult a magyar közvélemény ezzel a reformmal szemben. A magyar közvélemény egyszerűen a megfigyelés álláspontjára helyezkedett ; figyelemmel kisérte Európa kulturnépeinek tanügyi kísérletezéseit, ezeknek eredményeit, most ehhez hozzáfűzte a maga józan észben és gondolkozásban gyökerező tapasztalatait s azután kialakított a magyar középiskolára nézve olyan egészséges fölfogást, amelyet mint reformot, mint törvényt a kultuszminister ur most voltaképen csak kodifikált. Súlyos tényezők kifogásolták a differenciáció elvét. Jelen voltam a felsőoktatási egyesület közgyűlésén, ahol épen az egyetemi tanároknak jó része, különösen a műegyetem tanárai voltak azok, akik követelték Zelovich Kornél vezetése alatt ezt az egységes középiskolát, azonban azt itt is le kell szögezni, hogy akik a természettudományi irányban való kiépítésnek, az egységes középiskolának voltak barátai, azok is valamenynyien nagy tisztelettel hódoltak a klasszikus műveltségnek nagy jellemképző és elmeképző értéke előtt és a latin nyelv tanítását valamennyien fentartani kivánták az uj középiskolai típusokban is. Különben is az egységes középiskola gondolatát, alapelvét, nevelésben' hatását ezekben az iskolafajokban is meg lehet valósítani, mert hiszen három tagozatból felépített uj középiskolának magasabb egységet ad, ezeket egy magasabb lelki uniformitásba abroncsolja bele a "nemzeti tárgyak közössége, amint arra itt már többen rámutattak, tehát a történelemnek, azonkívül az irodalomtörténetnek és eg) r általában az anyanyelv tanításának talán az eddiginél is nagyobbfoku intenzitása. Tehát az uj differenciált középiskola egységét a nemzeti tárgyak adják meg. Épen azért bátor vagyok a minister ur figyelmét felhivni arra, hogy méltóztassék az iskolák ezirányu munkásságán rendkívül éber szemmel őrködni, hogy ezt a lelkiegységet, ezt a leki uniformitást ezek a differenciált középiskolák valóban képviseljék, A nemzeti tárgyak tanítására méltóztassék különösen nagy gondot fordítani a jövendőben. Konkrét indítványom e tekintetben a következő : Méltóztassék az V. osztályban a retorika és prózai műfajok meglehetős száraz anyaga mellé beiktatni Petőfi költészetének, különösen lírájának beható tárgyaltatását és ismertetését. Petőfi az esztétikai műélvezetnek, nemkülönben az erkölcsi épülésnek épen olyan gazdag és tiszta forrása, mint amilyen Homeros vagy pedig Horatius. Petőfi költészete a magyar nacionalizmusnak, a magyar érzésvilágnak, a magyar faj- és népszeretetnek olyan zsoltáros könj^ve, (Szilágyi Lajos : Azért nem lehet cenzúrázni Î) amely ma ebben a gyülöletországban egyedül képes a testvériesülést megteremteni, minden jóhiszemű, egész és egészséges magyar között. (Ugy van ! jobb felől.) Az tehát a konkrét indítványom, hogy Petőfi lírája ismertetésének méltóztassék épen olyan teret engedni, mint amilyen teret enged mostani tantervünk a IV. osztályban Arany János Toldija ismertetésének. (Dénes István : Petőfi hazafias költeményeinek !) Petőfi lírájának kedélynevelő hatása van ; az emberi kedély minden formájának kifejezését megtaláljuk ott. Ez az egyik. A másik pedig, amiről szólni kívánok, a történelem tanításának fontossága. A történelemtanitás az utóbbi évtizedben, mondhatnám talán két évtizedben, bizonyos revízión ment keresztül. A kultúrtörténeti, gazdaságtörténeti, azután eszmetörténeti mozzanatok és szempontok túlságos hangsúlyozást nyertek a modern történettanításban. Valahogy kezdtük lenézni és lemosolyogni a történettanításnak azt a régi módját, amelyik a királyok tetteinek és a csatáknak emlegetésében merült ki. Ezzel a dologgal nagyon óvatosan kell bánnunk, mert itt ebből veszedelmes következmények származhatnak. Nekem, megvallom, aggodalmas az, hogy ezek a kultúrtörténeti szempontok a politikai szempontoknak mintegy fölébe kerekednek a magyar történelemtanításnak keretében. Megvallom, hogy az a mentalitás, amely ezt sugalja, nekem gyanús, mert abban a világnézletben gyökeredzik, amely végeredményben a pacifizmushoz, defetizmushoz és az örök béke ábrándjához vezet (Barthos Andor : A Galileikörhöz !) és ezekbe a fantomokba torkollik bele. Én az eszmetörténeti momentumoknak nagy történetalakitó hatását nem vonom kétségbe, de, sajnos, épen a világháború mutatta meg, hogy a nagy eseményeknek koránt sincs mindig eszmei hátterük. Azt hirdették ellenségeink a világháború alatt, hogy eszmékért harcolnak, s ilyen eszmékül hirdették például a demokráciát, meg a népek, a kisebbségek önrendelkezési jogát és más effélét. Ezek az eszmék, sajnos, mind világcsalásoknak, és a világháború maga önző hatalmi érdekek nyers presztizsháborujának bizonyult. (Ugy van ! jöbbfelŐl.) Épen azért fontos, hogy a gyermek figyelmét a történelem komoly, reális erőire irányozzuk rá. Láttuk a világháborúból, hogy nem mindig eszmék, hanem igenis hatalmi tényezők, felelős tényezők, gyarló emberek, államfők, diplomaták, politikusok, hadvezérek szeszélye, sokszor pedig eszélyessége döntötte el egész Európának, sőt mondhatjuk az egész világnak a sorsát. A történelem tanításánál tehát a jövőben igenis foglalkoznunk kell az eseményekért felelős
