Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-266

À nemzetgyűlés 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, kedden. 171 azt kellett konstatálnom nemcsak a háború után, de még a háború előtt is, hogy ez a tudás épen annál a két tantárgynál, amelyhez nekem a felső oktatásnál a legtöbb közöm van, a magyar történelemnél és a latin nyelvnél nagy hiányokat és olyan hanyatlást mutat, amely állandó, de a háború után még gyorsabb menetet vett. Vájjon a középiskolai tanitásnak ezt az állapotát a középiskolai tanároknak tulaj donitsam? A mi középiskolai tanári karunk idegeinek minden megfeszítésével, minden tudásával, egész tehetségével odaadással szolgálja a nemzetnevelés ügyét. »Quem dii odere« igy mondja ezt a latin s igy is van. Hiszen épen a legnehezebb feladatok egyikét oldják meg. Nem a tanárokban van a hiba. Vannak ugyan rossz tanárok is, amint minden karban akadnak kivételesen olyanok, akik nem felelnek meg a kar hivatásának. Meggyőződésem szerint a bajok oka mélyebben van. Ha visszatekintünk a XIX. század tudományos fejlődésére, látjuk, hogy ez olyan óriási, nemcsak belterjes, hanem külterjes elágazása a tudományágaknak, aminőre előbb még nem is gondoltak. A tudományoknak ez a gyarapodása, akkumulációja, az adathalmaznak ez az óriási nagysága idézte elő a bajokat. A középiskolának hivatása az én meggyőződésem szerint, az, hogy szellemi munkáshadat neveljen az országnak és ezért a középiskola nemcsak a gazdagoké, amint itt elhangzott, hanem az egész nemzeté, csak az a középiskola teljesiti hivatását, amely az egész nemzet számára neveli meg a szellemi vezetőséget, a szellemi irányitóelemet és ez az, ami megadja egy ország kulturnivójának úgyszólván igazi értekét, valutáját, (Rothenstein Mór : Kellene, hogy igy legyen !) A XIX. századbeli tudáshalmaz, a tudományoknak ilyen gyarapodása önkénytelenül maga után vonta azt, hogy mind nagyobb és nagyobb részletekben ágazott el a tudomány és lassanként megszűnt az egésznek egysége, az egésznek szellemi összefogása. A részletekben merültünk el és a tudománynak egységes, lelki összhangot is biztositó hatása nem volt meg. Ha megnézzük az 1867 előtti középiskolai oktatás eredményét, már itt a nemzetgyűlésen erről az oldalról is, de a túloldalról is nagyon helyesen állapították meg azt, hogy az kevesebbet adott, de azt jól adta. Azok, akik a régi középiskolából kikerültek, nem ölelték fel a tudománynak minden ágazatát, nem voltak ismerősek annak minden részletében, de hoztak magukkal egy minimális tudást, amely még a legrosszabbnál is megvolt. Az 1867 utáni fejlődés nálunk és Európaszerte a túlterheléshez vezetett, és a legcsodálatosabb dolog az, hogy ugyanazok a pedagógusok, sőt ugyanazok az érdeklődők, akik ezt észreveszik és mint pszichológusok megállapítják, követelik ujabb és ujabb tárgyak felvételét. Ez a törvényjavaslat a felső oktatásügyi egyesület szakemberei előtt feküdt és a felső oktatásnak igazán kiváló vezetői, egyetemi tanárok és műegyetemi tanárok március 9-én és a következő napokon véleményt mondtak róla. Az elnöklő Négyessy kollégám bevezető beszédében a a következőket mondta (olvassa) : »Ha a javaslat második-negyedik szakaszait nézzük, máris 14—15 tantárgy tarka sokasága mered felénk. Arra kérem az értekezletet t..tagjait, akik mind a maguk szaktárgyának buzgó képviselői is, ne méltóztassanak ujabb tárgyak beiktatását, a tantárgyak máris tragikus számának szaporítását kívánni. Gondoljunk arra, hogy a mai gyerek se születik dupla agyvelővel és hogy a tanterv —- amint König Gyula mondotta szellemesen — olyan valami, amelynek hosszúsága nyolc év, szélessége pedig heti 30 óra.« Ugyancsak Négyessy kollegám emiitette példaképen a francia tantervet, amely 1923-ban látott napvilágot, azt mondva (olvassa) : »Itt a tárgyaknak és a rájuk szánt heti óráknak száma a mi készülő tantervünkkel egybevetve, meglepően kevés. Példaképen a matematikát és a természetrajzot emelem ki. Humanisztikus gimnáziumunk is mégegyszer annyi időt szentel a matematikának és a természettudománynak, mint a francia középiskola.« Én a javaslat alapeszméjét helyeslem. Elfogadom a magam részéről a három típust és elfogadom a törvényjavaslat alapvető intézkedéseit, de azt tartom, amidőn ilyen javaslattal kapcsolatban az egész kérdésről kell véleményemet kifejeznem, hogy nem ezen fordul meg" a reform kérdése. A reform kérdése azon fordul meg, hogyan tanuljunk, milyen módszerrel tanuljunk, mert valóban a tanterv, sőt az órarend is egyformán fontos a pedagógia és a tanítás eredménye szempontjából. Nem az a fontos, hogy mi enciklopédikus ismereteket nyújtsunk. Nem vagyok hive a »mindenből valamit és az egészből semmit« elvének. Ha lehetne, azt a javaslatot tenném, méltóztassék redukálni a tárgyakat ; ha lehetne, nem szaporítanám, hanem inkább kevesbíteném a tantárgyak számát. Azért mondom, ha lehetne, mert ez a lehetőség ma nem áll előttünk. De legalább is ne szaporítsuk a tárgyakat és gondoskodjunk arról, hogy az élethez valóban közelebb hozzuk a tanitást. Ezt ugy a nyelveknél, tehát ugy a humanióráknál, ugy a klasszikusoknál, mint a reáliáknál kívánnám. Hogyan valósítsuk ezt meg, mélyen t. Nemzetgyűlés? Ha a redukció nem lehetséges, hogy olyképen oldassék meg, hogy a tárgyak száma kevesbedjék, akkor legalább igyekezzünk a tárgyköröknek olyan redukciójára, hogy minden tárgyból a leglényegesebbet, az egész tárgy lelkét vegyük ki s azt adjuk oda, nem a részleteket. Mert nem fontos a kristályrendszer részlete ; el is felejti azt mindenki. Még a Linné-rendszer sem olyan fontos, hiszen az is részben már meghaladott. A bibék és porzók száma sem fontos. Fontos azonban kétségtelenül az, hogy a természettudományi oktatásban valóban magát a természetet demonstráljuk, mutassuk be annak az ifjúnak, aki érdeklődéssel, kíváncsisággal közeledik a természethez. A demonstrativ, kísérleti módszer és nem a túltengő matematikai módszer az, amelyet ajánlanék akkor, amikor az anyag redukálását kivánom. Sőt első feltételnek és követelésnek állítom fel, hogy elsősorban a nemzeti flórát és faunát ismerjek meg. Az a középiskolából kikerült városi gyermek, ha kimegy a falura, tudja megkülönböztetni pl. a búzát a rozstól, a csalamádét a dohánytól ; ha elmegy egy kis hegyünkre, aminő még van, ismerje fel a kőzeteket. Mindenesetre elsősorban saját országának növényzetét és állatvilágát ismerje. Ez e

gy neme a redukciónak. Én, az elméleti ember, a középiskolai oktatásnál általában nem az elméletre fektetném a