Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

À nemzetgyűlés 265. illése 19.24. nulására fordítunk, ugyanannyit lopunk el a természettudományoktól, amelyeknek tulajdonképen a gyakorlati életben hasznát veszi az ember. Nem csupán az én felfogásom ez, igen t. minister ur. Nem csak itt a képviselőházban, de mindenütt, úgyszólván pártokon felül hangoztatják ezt képviselőtársaim, s ugy tudom, a kormánypárti képviselők közül is igen sokan vannak ezen az állásponton. Az imént hallottunk egy, a humanisztikus gimnázium érdekei fölött őrködő szónokot beszélni, aki szintén erősen elitéli azt, hogy a görög nyelvnél ezt a túlzást érvényesitik a középiskolákban ; de nemcsak mi, hanem az egész világ minden nagy szelleme, aki a pedagógiába belekóstolt s aki véleményt alkotott magának, rajta hagyta bélyegét ezen a kérdésen. Tudom, hogy tekintély a kultuszminister ur előtt egy William. Rein, hiszen a modern német pedagógia egyik leghatalmasabb oszlopa, 1914-ben itt járt Budapesten és a pedagógiai szemináriumban német nyelven gyönyörű előadásokat tartott az iskola fejlesztéséről. Ez a kiváló pedagógus azt mondta, hogy ő vitatja a gimnázium létjogosultságát, amely a klaszszikai kultúrát akarja csak beleplántálni az ifjúságba, illetőleg leginkább csak azt akarja. De ott van a másik legnagyobb pedagógus, Kerschensteiner, aki a »Grundfragen der Schulorganisatioii« című könyvében azt mondja, hogy ő is a természettudományok intenzivebb oktatását ajánlja a holt nyelvek helyett. Abból indul ki Kerschensteiner, hogy egy természettudományi tárgyat jól tudni sokkal nagyobb műveltséget nyújt, mint százféle nyelvtörvény felismerése. Már most azt kérdezem: egy természettudományi tárgyat jól tudni mennyivel nagyobb műveltséget nyújt, mint rosszul tudni egy holt nyelvet, amelynek hasznát az életben soha az ember nem veszi! Kerschensteiner, aki a munkaiskolának legnagyobb apostola volt, s akit a legnagyobb modern iskolareformátornak tekinthetünk, azt mondja, hogy az erkölcsi nevelés szempontjából is sokkal értékesebb a természettudományi oktatás, mint az ó-klasszikai oktatás. Meg is van rá az oka, hogy ezt mondja. Szószerint idézem művéből (olvassa): »Középiskoláink nyelvanyagának nagy tömege tanulóinkat bliccelésre, legalább is nem becsületes cselekvésre indítja.« Tehát bizonyos, hogy még erkölcsi tekintetben is sokkal értéktelenebb a görög és latin nyelvnek ad absurdum való vitele, minthogyha tulaj donképen a természettudományokra fektetnék a fősúlyt. (Erdélyi Aladár: Az algebratételt sokkal többen írják fel a kézelőjükre, mint a latin nyelvtant!) Az lehet, mert az talán még nehezebb, de az algebrára mégis szükség van, mert az minden tudománynak az alapja, ellenben nem minden tudománynak alapja a görög nyelv. (Erdélyi Aladár: A természettudományok terén épen a görög és latin nyelvekre van szükség! — Elnök csenget.) Azt koncedálom, hogy mint általános világnyelv, a latin ma nélkülözhetetlen; ma tényleg szükség van egy ilyen segédnyelvre, amely a tudósok közt való kölcsönös tudományos érintkezést lehetővé teszi; ellenben a görög nyelv nem ezt a szerepet tölti be. Azért nem is beszélek arról, hogy a gimnáziumban ne tanítsák a latint,— eszem ágában sincs, — én csak arról beszélek, hogy a görögöt a mainál nagyobb mértékben ne erőszakolják rá „áinmiféle iskolában az ifjúságra. Kerschensteiner után, aki — mondom — évi március hó 31-én, hétfőn. 155 egyik leghatalmasabb, legmodernebb pedagógusa a világnak, itt van Wilhelm Oswald. Wilhelm Oswald azt mondja (olvassa) ; »Nagytakarítást kell végeznünk a tananyag lomtárában ; töröni kell mindazt, ami felesleges. Káros és felesleges pedig minden, — mondja Oswald — ami emberi energiát fogyaszt anélkül, hogy annak fejében használható kulturértékeket kapnánk. A társadalomban csak feltétlenül hasznos dolgokra van szükség, melyek a haladást és a jólétet szolgálják, amelyek az ember anyagi és erkölcsi erejét növelik«. Oswald a »Nagy emberek« című művében jóformán csupán azt 'bizonyíthatja, hogy a mai középiskola mennyire célját téveszti és hogy hány embert tett tönkre a középiskolai oktatás, amin mi is átmentünk és amit még ma is látunk. Megállapítja Oswald, hogy a nagy emberek 90 százaléka — és nem kevesebbet mond, hanem épen 90 százalékot — legalább is rossz tanuló volt. A természettudományok legnagyobb művelői egyáltalán nem tudtak boldogulni a középiskolákban ezekkel a nyelvekkel, s ennek bizonyítására oldalakon, hasábokon, csaknem egész köteteken keresztül példákat citál. Tőle is gyakran megkérdezték az iskolában, amikor nyelvtani órán rosszul felelt, hogy vájjon mi lesz belőle, s ez a Wilhelm Oswald egész diáksága idején a szamárpadban ült azért, mert antitalentum volt a nyelvekhez. De itt van egy másik hatalmas tudós, a bányalég első elemzője : Justus Liebig. Ö, amikor azt kérdezték tőle az iskolában, hogy mi akar lenni, azt felelte : »Kémikus akarok lenni !« — és ekkor a nyelvtanár és az egész osztály elkacagta magát. S ez az ember a maga tudományával azóta számtalan embernek menti meg az életét, óriási lépésekkel vitte előre a vegytant. Ott van Hermann Helmholtz, a nagy fizikus, aki bevallja, hogy nagyon sokat köszönhet a görög és latin nyelv tanulásának. T. i. azt köszönheti, hogy a görög és latin órákon a pad alatt csinálta első matematikai példáit s ott fejtette meg az első algebrai feladatokat. Tehát a görög és a latin nyelvnek köszönhet legtöbbet. Azonban megállapítja könyvének konklúziójaként Oswald azt a mechanikai főszabályt, hogy az energiát ugy kihasználni, hogy mennél több hasznosságot állitson elő, az iskola feladata, hogy a lehető legcsekélyebb energiapazarlással képessé avassa az ifjút a jövő életre. Ebből tehát könnyű arra következtetni, hogy nekünk olyan középiskolát kell felállítanunk, olyan oktatási rendszert kell teremtenünk, amely az ifjúság erőit, energiáit nem kisjelentőségü, elpusztult ősértékek megemésztésére, hanem a szellemnek hasznos és teremtőmunkájára teszi alkalmassá. Elismerem, hogy ezekkel a tudósokkal és nagy szellemekkel szemben vannak néhányan, akik viszont az igen t, minister úrral tartanak és ezek a humanisztikus és óklasszikai iskolának nevelését többre taksálják. Itt van pl. Anatol France, aki azt mondja, hogy : »A latin számunkra, kulturemberek számára, nem idegen nyelv : mi latinok _ vagyunk. Egy szép ógörög vers nagyobb jótékonyság az emberiségre, mint a vasgyárak összes remekművei.« Azonban engedjék meg, hogy ebben szintén egy rajongó túlzását lássuk és megállapítsuk, hogy egyetlenegy vasgyár, vagy talán egy természettudós egyetlen találmánya közelebb viszi az embert a boldoguláshoz, mint hogyha itt mi közöttünk szavalnák az összes görög verseket. Ha már most