Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

144 A nemzettjyülés 265. ülése 1924. évi március hó 31-én, hétfőn. képen vélekedjenek, akik kifogástalan katholikus neveltetésben részesültek. Másfél évtized óta azonban ezt állítani nem lehet. Az egyik legkiválóbb magyarországi történetíró és forráskutató, Békefi Rémig a zirci rendnek jelenleg is vezetője, megirta »A népiskolák története Magyarországon 1540-ig« című munkáját, amelyet később kiegészített »A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig« című hatalmas művével. Az előbbi munkája végén, amelyet az Akadémia is az Oltványi-jutalommal tüntetett ki, a tudós forráskutató a következő raegállapitást teszi (Olvassa): »A reformáció oktatástörténeti szempontból nevezetes jelenség, habár a népoktatást nem ő találta fel, meri az már századokkal előbb megvolt mind a falusi, mind a városi iskolákban. Az is bizonyos, hogy fellépésekor a régi iskola nyugalmát és munkáját megzavarta s helyébe másikat nem mindjárt, sem nem mindig tudott állítani.« Egyáltalában nem akarom kétségbe vonni azokat a nagy érdemeket, amelyeket a magyarországi protestantizmus az iskolaügy terén szerzett, kötelességemnek tartom azonban megállapítani azt is, hogy ezek a valódi érdemek ne ügy tüntettessenek fel nagyoknak és elévülhetetleneknek, hogy ezáltal a katholicizmusnak a reformáció előtti fél évezredes pedagógiai tevékenysége bármi módon is homályba borittassék. (Nagy Ernő: Ezt nem is mondta senki! — Kiss Menyhért: A minister mondta! — Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minister: Ugyan! Ugyan!) Még egy másik megjegyzést is óhajtanék tenni, még pedig a szociáldemokrata párt hivatalos szónokának egyik megállapítására vonatkozólag. Kéthly t. képviselőtársam ugyanis azt mondotta, hogy a mostani kultuszministérium sok .szempontból elhanyagolja a polgári iskolák állítását és a polgári iskolák minél fontosabbá tételét. Én, aki magam is gyakorlatilag foglalkozom a magam körében ezzel a dologgal, az igazság nevében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy ugy a mostani minister ur, mint az ő elődjei, nemkülönben rninistériumában ennek az ügyosztálynak vezetői igenis, szinte anyagi lehetőségeiken felül mindent megtesznek, hogy a polgári iskolákat minél számosabbá tegyék ebben az országban és minél általánosabbá tegyék a polgári iskolai oktatást. ííeudk.vül bánthatná azokat az illetékes urakat, akiknek nincs szavuk ebben a nerr

zeig., ülésben, ha épen a népoktatás terén a polgári iskolák szervezése által szerzett érdemeik bármi módon is megkisebbittetnének. Ezek után legyen szabad áttérnem az előttünk levő törvényjavaslatra. Ez a törvényjavaslat a középiskolai oktatásügy reformjával foglalkozik. Azt hiszem, valamennyien egyetértünk abban, hogy a középiskolai kérdés helytelen megoldása a magyar műveltség színvonalának lesülyesztése volna, mert habár a nemzet legszélesebb rétegei — a munkások s jórészt az iparosok is: a földmivesek is — népoktatási intézetekben nyerik azokat a műveltségi fegyvereket, amelyekkel az élettel való harcokat meg kell vivniok és habár a tudósokat, a közgazdasági szakférfiakat is főiskoláink nevelik, mégis a magyar intelligencia átlagát, a magyar középosztályt a középiskola adja az életnek és a középiskolában szerzett ismeretek adják meg a magyar kultúra szinvonalat, Épen azért, mint már Salamon Ferenc 1873-ban megállapította, »Közoktatásunk reformja« című kiváló művében, »a köznevelés három főága közt az, mely úgyszólván törzse valamennyi ágnak, súlypontja összes közoktatásunknak, a középiskola. Ha ezeket helyesen reformáljuk, csaknem maguktól reformálva lesznek az elemi iskolák, egyetemek és akadémiák. Az elemi iskolák a jó középiskolából jó tanítókat kapnak. egyetemeink jó tanulókat.« A középiskolai oktatást és nevelést tehát a nemzet jövője, a nemzet műveltsége, boldogulása szempontjából egyik legfontosabb tényezőnek kell tartanunk. Epen azért, midőn éhez a kérdéshez nyulunk, midőn itt reformálni akarunk, egyrészt óvakodnunk kell minden csökönyös és maradi konzervativizmustól, másrészt azonban tartózkodnunk kell minden megfontolatlan és eredményeiben eléggé ki nem számitható újítástól is. Ezen a téren ami régi, ami ó, az egyúttal még nem ócska és elévült is és viszont ami uj, ami modern, az egyúttal még nem jó, a nemzet egésze szempontjából nem bizonyos, hogy célravezető. Ebben a kérdésben, azt hiszem, akkor cselekszünk helyesen, még ha tudjuk is, hogy nem egészen jó utón vagyunk, ha tudjuk is, hogy valamit változtatnunk kell, mindaddig, amig nem tudjuk, hogy milyen irányban történjék ez a változtatás, hogy jobbra vagy balra kell-e lépni, tartózkodunk minden elhamarkodott lépéstől, mert az egész magyar középiskolai oktatást könnyedén, csupán ujitásvágyból veszedelemnek kitenni nem szabad. Igen jó példát ad nekünk ebben a tekintetben az 1911-iki olasz törvényhozás. Ott is egész pergőtüzet indítottak a görög nyelv tanítása ellen. Erre olyan intézkedést hoztak, hogy megpróbálják, de egyelőre csak kilenc középiskolában, tehát nem valamennyi középiskolában, hogy a görög helyett bevezetik az angolt vagy a németet fakultative és a rajzot. Csak ha beválik ez a próba, akkor véglegesitik mindenütt. Csak anynyit kívánok tehát ezzel a megállapítással leszögezni, hogy nagyon óvatosan, nagyon megfontoltan kell eljárnunk, amikor a középiskolában reformot létesítünk. Épen ebben a tekintetben nagy aggodalommal nézem e törvényjavaslat legfontosabb intézkedését; mert azok a. szakaszok, amelyek aclminisztrativ dolgokra vonatkoznak, részint benne vannak már az 1883. évi XXX. tcikkben, részint pedig rendeleti utón vannak már életbeléptetve, úgyhogy ezeknek a kérdés egésze szempontjából nagy fontosságot nem tulajdonitok. "E törvényjavaslatnak igazi súlypontja véleményem szerint abban van, hogy a gimnáziumnak mostani egységét megszüntetni, a mostani egységes gimnázium helyett két egymástól különböző tipusu iskolát állit fel, t. i. a humanisztikus és a reálgimnáziumot, A középiskolának, illetőleg a gimnáziumnak ilyetén való kettéosztása szerény véleményem szerint a hivatalos magyar középiskolai pedagógiában teljes uj dolog, teljesen novum. Az utóbbi évtizedekben gyakran hangzott el ugyan reform után való vágy a magyarországi pedagógusok ajkáról és történtek is reformkísérletek. Legyen szabad itt igen t. képviselőtársamnak, ; Lukács György volt minister urnák égy re! formtörekvéseire hivatkoznom. Ha jól emlékszem, ezt a tervezetet Fináczy Ernő dolgozta ki és képviselte, amikor annak esetleges tör-