Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-264
m A nemzetgyűlés 2£á. ülése 1924. évi március hó 29-én, szombaton. részét ós mindenütt azt tapasztaltam, hogy ok nélkül, szükség nélkül senoi sem bontották meg a földet Mindenütt, még Amerikában is azt tapasztaltain, liogy a kisbirtokot lehetőleg mellőzni igyekeznek es nem is szivesen mennek a kisbirtokra dolgozni, nem szívesen mennek farmernek, még azok a magyarok sem, akik ittbon csak a földön érezték jól magukat, nanem szivesebben mennek gyárba, bányába. Mi is azt mondjuk, hogy ne gondolják, hogy kizárólag a loluet tartjuk megélhetési bázisnak. Mi igenis, a munkát, az ipari, gyári és bányamunkát is annak tartjuk. Ha tehát volnának itt olyan érdemes férfiak, akik nagy nemzeti ajándékokat érdemelnek, azokat ajándékozza meg ez a kormányzat, ez az irányzat másképen, nem épen annak a nagybirtoknak a rovására, amelyet én ugyan védeni nem akarok, — ez eszemágában sincs — de mégis csak az igazságnak és jóformán a tisztességnek kérdéséhez tartozik az, hogy el ne vegyem senkitől a magáét, el ne vegyem azt a nagybirtokot, mig az feladatát betölti legalább is ugy, mint az az uj középbirtok. Ha már ennek a kormánynak ilyen nagy adományozó kedve van, na ez az irányzat, ez a kurzus mindenkit meg akar valami vei jutalmazni esetleg a multakban elkövetett szolgálataiért, ha nem tudom, talán kiváló kurzusszoigálatokat akar ilyen földterületekkel jutalmazni, akkor válasszon más jutalmazási eszközöket ez a rendszer. Adományozzon címeket nemességet. Az igaz, hogy a koronázatlan királyok ilyen adományozásai mindig törvénytelenek voltak és utólag azután kitöröltettek, azonban mégis van lehetőség arra, hogy valamit ma is adományozzanak. Adományozzanak kormányfőtanácsosi, pénzügyi tanácsosi címeket! Ha annyi kiváló, jutalmazásra érdemes ember van ebben az országban, méltóztassék válogatni a titulusokban és méltóztassék kinevezni valamennyit méltóságos urnák, iüz bennünket ugyancsak nem bánt. Bánt azonban bennünket az, hogy míg egyik társadalmi osztály hat napi keserves munkájával nem tud annyi kenyeret keresni, hogy maga és családja megélhessen, addig kiváltságos emberek nagy vagyonokat szerezhetnek csak azért, mert kitűnő összeköttetéseik vannak felfelé. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Mi figyelni fogjuk nemcsak a képviselőket, hanem azt is, hogy ebben az országban bárki hozzá fog-e jutni ilyen földhöz; mi mindennap ott leszünk a Földbirtokrendező Bíróságon, nyitva lesz a fülünk és minden egyes esetben szembe fogja magát találni velünk ez a kormányzat. Mi a mérleg serpenyőjébe fogjuk vetni azt, ha egyes kiváltságos egyéneknek, országmentő nagy kapacitásoknak nemzeti ajándék gyanánt egész dominiumokat hullatnak a lábuk elé csak azért, mert kitűnő összeköttetéseik vannak. (Gr. Hoyos Miksa: Ki akarja ezt? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Drozdy Győző: Meg vagyok győződve, hogy t. képviselőtársam még nem ajánlott ilyen egyéneket az Országos Földbirtokrendező Bíróság figyelmébe. Meg vagyok győződve erről, valamint arról is, hogy mások sem ajánlottak. és pedig saját tapasztalataim alapján. Nekem ugyanis, aki a földigénylő kisemberek megbízottja vagyok, folyton viaskodnom kell ezekkel a középbirtokigénylőkkel, akiket felülről nyomnak, protegálnak és akik közül egyik-másik csakugyan hozzá is juthat ilyen birtokhoz. (Erdélyi Aladár: Meg kell nevezni őket! Ne sajnáljuk!) Nem akarok neveket idehozni, mert hiszen élvekről van szó. Mit érne, ha 10—20 nevet hoznék fel? (Gr. Hoyos Miksa: Nem is lehet! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Drozdy Győző: Ha Erdélyi t. képviselőtársam megígéri, hogy velem fog szavazni, akkor én ezt is nagyon szivesen megteszem, de addig nem engedem magamat ugratni, amig ön annak dacára, hogy én az igazságot feltártam és a beteg ló minden nyavalyáját demonstráltam, mégis csak ellenem fog szavazni, addig nem fogom magamat ugratni engedni, addig nem fogok nevekkel előállani. (Zaj. — Elnök csenget.) Helyeslem Farkas Tibor képviselőtársam különvéleményét, aki világosan megmondta, hogy nem bánja, ha a kiváló katonatiszt és az igazán kiváló köztisztviselő fizetésén felül még valami jutalomban is részesül, azonban azokat a katonatiszteket és köztisztviselőket, akik a kommunizmust, a forradalmakat és a keresztény kurzust is egyforma módon, egyforma módszerekkel szolgálták, ebből ki kell zárni. Elemi követelése kell hogy legyen ez minden embernek, akiben egy szikrányi igazságérzet van. Az én felfogásom az, hogy amig Magyarországon egyetlenegy földnélküli ember van, aki egy kis barázda után vágyik, amig Magyarországon egyetlenegy olyan szegény ember van, akinek nincs akkora földje sem, amekkorán egy szakajtó krumplit termesszen, amíg Magyarországon egyetlenegy olyan ember van, aki áhitoz, vágyódik akkora darab föld után, amekkorát maga és családja megművelhet, addig ne legyen ebben az országban olyan ember, akit a felső protekció középbirtokhoz juttat, (Rupert Rezső: Egyáltalában nem szabad középbirtokot adni!) Az én felfogásom az, hogy ha már el is követik azt a példátlan és az egész világ földreformtörvényalkotásában elképzelhetetlen dolgot, hogy félig-meddig ajándékoznak földterületeket kiváltságos embereknek, csak akkor kerülhessen erre is a sor, amikor nincs már ebben az országban senki a dolgozó munkások, a földmunkások között, aki földet áhit. Még egy dolgot akarok megjegyezni, mielőtt beszédemet befejezem. Nem értem a túloldalon ülő igen t, képviselőtársaimat. Nem hivatkozom nevekre, mert véleményem szerint bizalmas beszélgetéseket nem kell és nem illik itt felhasználni, — de hiszen magunk közt vagyunk, a szó köztünk maradjon, (Derültség. — Baticz Gyula: Az újságírók nem halljak!) azonban kénytelen vagyok megemlíteni, hogy ónok kinn a folyosón nem egyszer mondjak, hogy: ebben a kérdésben pedig tökéletesen igazatok van, magunk sem helyeseljük, hogy ez így van. Nem hiszem, hogy itt ülő t. képviselőtársaim között csak egy is akadna, akinek a múlt hétről erre a hétre megváltozott volna a szobanforgó kérdésben való felfogása. Mit .szolnak önök ahhoz, mit fog szólni hozza az ónok kerülete, a nemzet, hogy a múlt héten így szavaznak ezen a héten meg amúgy. Ismerek egy adomát, mely« ugy szól, hogy amikor az apa bele-belefujt a markába es azt kérdezte tőle a fia hogy miért fuj bele, azt válaszolta ra, hogy azért, mert fázik a keze. (Erdélyi Aladár: Fatacsi bepöröl szerzői jogbitorlasert! — Derültség) Mikor aztán a kását fújta, akkor is megkérdezte a fia, hogy miért fújja. Hat azért, hogy meghűljön, — válaszolta az apja. — Hat