Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-264

108 A nemzetgyűlés 264. ülése 1924. Cserti József: A helyzet az, hogy a nemzetgyűlési képviselők, közszolgálati alkalmazottak, íoBzolgabirák és magas állású katonatisztek kaptak birtokot, ez a hős pedig, aki a legnagyobb hős, mert az egészségét hagyta ott a harctéren, koldulási igazolványt kapott. {Zaj a jobboldalon, — Rubinek István: Azt igazolja, hogy kért földet és nem kapott földet, ne pedig azt, hogy kért koldulási engedélyt és kapott koldulási engedélyt.) Tessék ezeket a földeket tisztességesen érték esi ten i és ebből ellátni a koldulásra szoruló rokkantakat. Ezek a legnagyobb hősök a nemzeti hadseregben, mert az egészségüket hagyták ott. (Zaj.) Ismétlem, nekünk nem az a bajunk, hogy ezek kaptak, hanem az, hogy mások elől elvették. Miért nem kaptak földet ezek a rokkantak? (Perlaky György: Kértek?) Ha volna földjük, bizonyára nem mentek volna koldulni. Nem egy, hanem sok ilyen eset van. Elég szomorú és fájdalmas ez az egész országra nézve. (Zaj.) Ezek a ferde helyzetek eredményezték azt, hogy a nemzetgyűlés többsége akkor elfogadta ezt a szakaszt, amely kimondotta, hogy a közszolgálati alkalmazottak, tényleges katonatisztek és nemzetgyűlési képviselők ne juthassanak földhöz. (Mozgás a jobboldalon.) Ez, igenis, igy van, mert ha ez a helyzet nem állott volna fenn, akkor bizonyára nem szavazták volna meg ezt a szakaszt. A kérdés közjogi részével nem kivánok foglalkozni, de azt, hogy katonatisztek és köztisztviselők földhöz juthatok legyenek, a többtermelés szempontjából és_ a nemzet gazdasági fejlődése szempontjából teljesen károsnak, sőt katasztrofálisnak tartom. Az eredeti törvény célja tulajdonképen nem ez volt. Nem értek egyet a kormányzói kézirattal; a cél az volt, hogy elsősorban azokat kell földhöz juttatni, akiknek nincs földjük, nem pedig a tisztviselői és katonai érdemek jutalmazására kell földet adni. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Azoknak sines!) A minister ur ezt sohasem hirdette. Az eredeti törvény fő célja az volt, amit a minister ur sokszor hirdetett, hogy azé legyen a föld, aki azt megmunkálja. Már pedig a többtermelés és a nemzetgazdasági fejlődés szempontjából veszélyesnek tartom ennek a szakasznak elfogadását s a mélyen t. Nemzetgyűlés többségét arra kérem, hogy már csak a többtermelés céljának elérése végett is eredeti szövegezésében fogadja el ezt a szakaszt, mint ahogy már egyszer bölcsen elhatározta. (Szabó István {nagyatádi) földmivelésügyi minister: A többtermeléssel épen nem lehet indokolni !) Rá fogok arra is térni, t. minister ur. Németország földje a kimutatás szerint nem olyan jó, mint a magyar föld. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: De sokkal jobb az időjárása, mint a mienk.) És ha a háború előtti statisztikai adatokat megnézzük, azt látjuk, hogy Németországban egy hektár föld békében 26 métermázsa búzát hozott, — ez volt az átlagtermés ott, — mig Magyarországon csak 13 métermázsát. Mit jelentene tehát az, ha mi is fel tudnók fokozni ennyire termelésünket? Azt, hogy a jövedelmeinket duplájára emelhetnők és most nem kellene kölcsönt igénybe venni. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Ha esőt tudnánk csinálni!) Hol keressük az okát annak, hogy ez eddig nem sikerült? Legelsősorban ott kell keresnünk az okát, hogy a mi gazdáink nem tudták a földet ugy művelni, mint a német gazdák. Ott sokkal jobban értettek a földmi veléshez, és a föld azoknak a kezén volt, akik értettek hozzá. Általában a mi nemzeti hagyományainkban volt a hiba. Tekintsünk csak vissza az egy pár évtizeddel ezelőtti időre. Azt látjuk, hogy a magévi március hó 29-én, szombaton, nások nem sokat törődtek földjeikkel. Hallottam olyan mágnásról, aki künn élt Bécsben és azt sem tudta, hogy földje Magyarország melyik részén fekszik. Olyanról is hallottam, aki nem tudott különbséget tenni a búza és a rozs között. (Rubinek István: Dajkamesében! — Kuna P. András: Nem ide tartozik!) Miért nem tartozik? Tulajdonképen csak azt csinálták, hogy amit a magyar föld kiizzadt, azt elvitték külföldre. A középbirtokosok sem művelték kellőkép földjüket. A magyar nemzet általában jogász nemzet volt. Amikor a középbirtokos zsentri fra elvégezte a gimnáziumot, hova ment? Jogásznak. Máskép el sem tudták képzelni. A római jog és az egyházjog tudományával felkészülve, azután hazament és beült gazdaságába. A másik fiu elment huszártisztnek és mikor nyugdíjaztatta magát, stratégiai tudományával hazament gazdálkodni. Így úsztak el a szép nagy- és középbirtokok. (Zaj.— Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Ilyen is történhetett, de ez nem általános dolog!) Ilyenformán természetesen a többtermelés nem fejlődhetett ki, hanem teljesen elmaradtunk a világtól. Valamikor szép volt az is, hogy a zsentri fiu elment jogásznak, óriási hiba volt azonban, hogy már előbb nem tértünk át az európai útra, a termelés, a haladás útjára. A földmivelés tudománya ma már nagyon magas tudomány, van olyan tudomány, mint az orvosi, mérnöki, gyógyszerészeti vagy másféle tudomány, egészen külön életpálya- Egy egész életet kell rászentelnie annak, aki azt alaposan meg akarja tanulni. A magyar föld mi velő kisgazda, aki benneszületett a kisbirtokban, aki látja atyjától annak művelését, állatjait maga gondozza és a legnagyobb szeretettel ápolja, az méltó arra, hogy a földet neki juttassák. Meg'kell azonban jegyeznem, hogy az előző kormányoknak ebben a tekintetben is nagy hibájuk volt az, hogy nem sokat törődtek a kisgazdák gazdasági kiképzésével. Nagyon helyes volna tehát, ha a mostani és későbbi kormányok a többtermelés szempontjából ezzel törődnének. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : A tanitó uraknak kellett volna jobban tanítani a gazdálkodást!) Azokat ki kellett volna képezni és meg kellett volna fizetni rendesen. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : A képviselő urnák elég jó tanítói fizetése van !) Még nem panaszkodtam emiatt a minister urnák. Ki kellett volna képezni a tanitókat ( Rubinek István : Látszik !) arra, hogy ezeket az ismereteket taníthassák. Hiba volt a középiskolai nevelésben is. Mondhatom, hogy a néppel igazán nem sokat törődtek. Nem is törődtek vele és nem is törődnek vele egyáltalában. (Kuna P. Audrás : Eltér a tágytól!) A középbirtokoknak egyik főhivatása volna az, hogy mintagazdaságot létesítsenek, ahol a kisgazdák tanulhatnak. Nagyon helyes volna, ha a minister ur odahatna, hogy mint a Károlyi és Búza Barna-féle kormányban tervezték, minden körjegyzőségben helyezzenek el egy szakképzett gazdát, aki a többi gazdát mindenféle utasítással elláthatja. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Minden járásban megvan a gazdasági felügyelő! — Dénes István: Igaz, hogy nincs köszönet benne!) A törpebirtokot egészen nyugodtan rá lehet bizni a kisgazdára, de középbirtokot — különösen a mai nehéz időben — csak annak szabad adni, aki azt meg tudja művelni s aki garantálja a a többtermelést. Például gyógyszertári jogot kinek adnak ? Annak, aki elvégezte azt az iskolát, amely képesiti arra a szakmára. Ép ilyen nemzeti közérdek a magyar föld kellő megművelése is, mint általában annak az éhnek érvényesítése, hogy mindenki azon a helyen legyen, amelyet hozzá-