Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-264

À nemzetgyűlés 264. ülése 1924. denekelőtt az arany vagy ezüst vitézségi éremmel kitüntetteket, többgyermekes családokat és általában azokat, akik hadiszolgálatuknak becsülettel eleget tettek. Most az a körülmény, hogy ennek a szakasznak 4. pontja azt mondja, hogy föld nélküli közszolgálati alkalmazottaknak, továbbá föld nélküli kisiparosoknak, illetőleg ipari munkásoknak családonkint legfeljebb egy katasztrális hold föld juttatható.,, (Szabó István (nagyatádi) Eöldmivelésügyi minister : De nincsenek kizárva abból, hogy kérhessenek középbirtokot! — Esztergályos János: De nem kaphat! — Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: De kizárva senki nincs!) Az, hogy mi a helyes interpretációja ennek a törvénynek... (Farkas István: Nem a középbirtokok jelentik a reformot! — Drozdy Győző: Sohase volt Programm jában a középbirtok adományozása! — Szabó István {nagyatádi) földmivelésügyi minister : Nem is arról van szó most sem! — Elnök csenget.) Minthogy olyan birói gyakorlat kezdett érvényesülni, amely sokak szerint aggályosnak és a törvénynek nemcsak szellemével, hanem irott betűjével is össze nem egyeztethetőnek látszott, mert hiszen a törvényjavaslat 4. §-a világosan kimondja, hogy közszolgálati alkalmazottaknak egy katasztrális holdon tul nem juttatható föld, tehát ugyanannyi juttatható, mint az ipari munkásnak, semmi esetre sem látom azt, hogy most egyszerre méltánytalanság lenne a közszolgálati alkalmazottakra nézve az eredeti törvény azon intenciója, amely ép ugy érvényesül az ipari munkással és a magánalkalmazottal szemben. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: De nincsenek kizárva, ők is kérhetnek középbirtokot.) Ki vannak zárva a középbirtokból. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Nincsenek, annak ép ugy joga van kérni, mint másnak. — Drozdy Győző: Példát kérünk, precedenst, hogy mikor kapott a munkás középbirtokot. — Elnök csenget.) Ugy látszik, el lehet készülni arra, hogy itt majd külön kommentárok fognak megjelenni a törvény eredeti szövegéről és a novelláról, én azonban mindenesetre csak azt olvashatom, ami a törvényben van, azt, hogy annak idején a földmivelésügyi minister ur mit gondolt, hogy a törvénybe majd belekerül, — sajnos — ellenőrizni nincs módom. Hivatkozom az általános vitában elhangzott felszólalásokra, ahol igenis általában az volt a felfogás, hogy a törvény, amikor a juttatandó földet egy holdban maximálja, mindenesetre elejét akarja venni annak, hogy aktiv közszolgálati alkalmazottaknak középbirtokok legyenek juttathatók. Ezt az argumentumot megerősiteni vélem azzal, amire céloztam, hogy az utolsó bekezdés arany és ezüst vitézségi érmekről beszél. Tudvalevő, hogy a katonatiszteknél, már a havidijasoknál — elsősorban nagy tömegekről beszélünk — más kitüntetésekkel jutalmazták a hadi érdemet. Amikor tehát a törvény arany és ezüst vitézségi érmesekről szól, ez mindenesetre a legénységi állományú emberekre vonatkozik, nem pedig a tisztikarra. Indokolásomat továbbfüzni ezen a téren nem óhajtom, csak azt akarom még megindokolni, hogy amennyiben belemegy a nemzetgyűlés abba, hogy némileg honorálja azokat az aggályokat, amelyek itt a kormányzói kéziratban foglaltatnak, akkor elengedhetetlen kelléknek tartom azt, hogy a nemzetgyűlés fokozott politikai megbízhatóságot igényeljen azok részéről, akiket itt kedvezményes utón középbirtokhoz akar juttatni. (Cserti József: Egyenlő legyen mindenki!) A középbirtokhoz való juttatásnak ma mintegy olyan uj nemességpótló adományozási jellege van. Ha megadjuk egyáltalában a lehetőséget, — évi március hó 29-én, szombaton. 101 én ellenzem, amint elleneztem az egész vita folyamán, hogy középbirtokot alakitsunk — de ha egyáltalában belemegyünk ebbe, akkor azoknak, akiknek fokozottabb előnyt nyújtunk, a múltra vonatkozólag fokozottabb vizsgát is kell letenniök. Teljesen megengedhetetlennek tartom ugyanis azt, hogy a politikai megbízhatóságot ne egyforma mértékkel mérjük. De ez az egyforma mérték csak akkor igazán egyforma, ha a különböző intelligenciájú, különböző előképzettségű embereket fokozott felelősség alá vonjuk. Mert igenis fokozottabb felelősséggel tartozik az, akinek nagyobb intelligenciája van, aki kedvezőbb körülmények között él, akinek a társadalomban példát kellene mutatni a kevésbé szerencsés helyzetben lévőknek, azoknak, akiket a szülői háztól nem bocsátottak útnak olyan kedvező viszonyok között: mondom, azoktól, akik ugy szerepelnek, mint a társadalom támaszai, pillérei, fokozott megbizhatóságot kivánunk. Tudjuk, hogy a forradalmakban való részvételükért a kisigénylöket, a falusi embereket elütik a birtoktól. Megjegyzem, helyesnek tartom, ha itt bizonyos rostálást viszünk végbe, mert hiszen vannak kevésbé értékes és értékesebb emberek a kisemberek között is, és ha nincs annyi fold, hogy mindenkinek juttatni lehetne, akkor természetesen kívánatos, hogy az értékesebbek — általános emberi és állami szempontból beszélek, menten minden politikai pártállástól — elégíttessenek ki. De ha állami alkalmazottakat és katonatiszteket részesítünk elbírálásban, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Nem arról van szó!) mindenesetre szükséges egyszer már egy kissé belemélyednünk a forradalom okainak felderítésébe. Én mindenesetre azt állítom, hogy a magyar állam törvényhozása joggal m egkivallhatja, hogy minden földjuttatás előtt az igénylő múltja teljesen tisztán felderittessék, mert felfogásom szerint igenis általános érték szempontjából nem egyforma az az ember, aki mindenféle forradalomnak behódolt, annak ellenére, hogy állami alkalmazott volt, azzal az emberrel, aki e tekintetben megőrizte érintetlenségét. Nem tudom, igazat adnak-e nekem a t. szociáldemokrata képviselő urak, vagy sem, amikor azt állítom, hogy aki szociáldemokrata volt mindig, aki meg merte mondani, hogy szociáldemokrata, aki szociáldemokrata ma is, és az maradt minden változó viszonyok között, szerintem különb ember és nagyobb tiszteletet érdemel, mint az, aki intelligens ember létére, meggyőződése ellenére belépett annakidején egy, a polgári társadalmat felfogása szerint mindig fenyegető pártba, csak azért, hogy érvényesülhessen. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon. — Meskó Zoltán: Szóval, akik termelőbiztosok voltak!) Én a termelőbiztosokat elitélem és ezért kívánom annak ide való bevételét, hogy »a tanácsköztársaság alatt külön megbízást nem vállalt.« (Nagy Ernő: Fekélyei ezek a nemzetnek! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol a kormánypárt? — Esztergályos János: Hol a kisgazdapárt! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem akarok a múltra visszamenve rekriminálni, csak azt akarom, hogy az, aki külön elbánásra, külön kedvezményre tart igényt, erre méltó isiegyen (Nagy Ernő: Legyen magyar hazafi!) és garanciát tudjon nyújtani arra nézve, hogy ha olyan helyre állítják, ahol mindenesetre példát kell, hogy adjon a körülötte élő kisebb emberek tömegének, ne legyen nádszál, mely beleviszi minden konjunktúrába azokat, akik tőle várnak vezetést, hanem legyen szilárd, jellemes, esetleg tévedéseknek kitett ember, — annak mindenki ki van téve — de mindenesetre olyan ember, aki esetleges tévedéseiben is joggal tiszteletet kívánhat magának, mely tiszteletet, azt hiszem, gerinces.