Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-245
42 A nemzetgyűlés 245. ülése 1924. nek is emberi kötelességük azt az ország javára értékesiteni, s elsősorban az országgal közölni, hogy ezzel valamiképen szanálni segitsenek azt az, állapotot, amely miatt panaszkodnak. Engem még ügyvédi kötelességem, ügyvédi esküm is kötelezett arra, hogy az országhoz forduljak a Landau-ügy országos részét illetően. Hány képviselőtársunk itt, mint köztisztviselő, a saját bőrén tapasztaltakat hozza elő és értékesiti, a saját példáján mutatja be pl. a köztisztviselők nyomorát, vagy rossz előléptetési, fizetési viszonyait. Hivatkozhatom ennek a Háznak egyik igen illusztris tagjára, Gaal Gastonra is, aki szintén saját esetét hozta ide, elmondván, hogy őt egy szolgabiró valami 14 napra elitélte. Talán azért hozta ide ezt az esetet, mert reparációt várt a maga személyét illetően a nemzetgyűléstől vagy az országtólf Nem, idehozta, hogy bemutassa azt a közigazgatási állapotot, amely őt is — aki egyáltalában nincs indikálva arra, hogy a törvényes renddel öszeütközésbe kerüljön, — abba a helyzetbe juttatta, hogy végül elzárásbüntetést szabtak ki rá. Hiszen tapasztalatokból élünk, tapasztalatok alapján dolgozunk itt, és ha ezeket a tapasztalatokat a kereskedő, a gazda, a köztisztviselő és mindenki értékesiti, akkor csak a legszomorúbb kötelességmulasztás lett volna tőlem, ha akkor, amikor ilyen országos jelentőségű titkokat megtudok, azokkal nem jöttem volna ide a nemzetgyűlés elé. Ezzel vétettem volna legalább is a nemzet közgazdasági élete ellen, mert az a terror, az a rémuralom, amely akkor itt rendszeresítve volt, megbénította egész közgazdasági életünket. Hiszen a lelkek felszabadulása attól a naptól fogva számítódik. Attól a naptól fogva kezdett a rémuralomnak ez a borzalmas működése megszűnni. Fel kellett szabaditani a magyar nemzetet, a társadalmat ez alól a borzalmas nyomás alól. Engem abban, hogy az országnak ezt a szolgálatot megtegyem, nem akadályozhatott az, hogy egyúttal a Landau-család ügyvédje is voltam. Ez egyáltalában nem tilos. Erről az összeférhetlenségi törvény nemcsak tiltóan nem intézkedik, hanem kifejezetten megengedi, hogy képviselő egyúttal mint ügyvéd is működhessék, amint másoknak megengedtetik, hogy egyúttal íöldmiveléssel foglalkozzanak, hogy egyúttal tanárok legyenek, vagy hogy valaki egyúttal az ország legfelsőbb törvényszékének tagja, vagy elnöke legyen. Miféle jogon mer tehát valaki belevatkozni abba, hogy nekem magánfoglalkozásomat, kenyérkereseti foglalkozásomat jogom van-e űzni, vagy nem ? Hiszen én ügyvédi foglalkozásomból élek, az az ón számomra és gyermekeim számára is kenyérkeresetet jelent. Nem az a fontos, hogy én, mint ügyvéd valamit megtudok, ami országos jelentőségű, és élek azzal a szerencsével, hogy az ország tudomására hozhatom, hanem az, a fontos, hogy a magam dolgát, mint képviselő és mint ügyvéd is megteszem-e tisztességgel. Nagyon természetes, hogy engem, mint ügyvédet, ügyvédi tevékenységemért megilletett a díjazás. Három esztendőn keresztül dolgoztam a Landau-ügy ben ; 1922-ben egy egész hónapig tartó főtárgy alást végeztem^ és ^ a Landau-családtól ügyvédi tevékenységemért összesen 100.000 koronát kaptam. Ennyit kaptam a rendőrség előtt, az ügyészség előtt a biróság előtt lezajlott ügyvédi tevékenységemért, amelynek folyamán, mint emiitettem, egy hóéin február hó 22-én, pénteken. napig tartó főtárgyalást is végeztem. Ez sokkal kevesebb volt, mint amennyi készkiadásom volt erre az ügyre, de nem akartam azt a szerencsétlen családot megfizettetni azzal, ami nekem járt, hiszen az ő szerencsétlenségük úgyis elég nagy volt, hiszen elvesztették keresőjüket, lábuk alól elveszett az egész vagyoni talaj, mert a vagyoni érték Landau Adolf személyében volt, aki mint borexportőr tényleg nagyszerű külföldi összeköttetésekkel rendelkezett és a Duna és Tisza között évről-évre ő bonyolította le Bécs felé a borexportot. Épen azért fogták el, azért kellett meghalnia, mert tőle, mint konkurrenstől más efféle vállalkozók szabadulni akartak. Azt hiszem, hogy becsületes, tisztességes embereknek nem kell arról beszélnem, hogy mindahhoz, amit tettem, nemcsak jogom volt, hanem az erkölcsnek, a jognak, a tisztességnek és az emberi érzésnek mellőzhetetlen parancsai szerint jártam el. (11 gy vam ! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Ezt Berki Gyula t. képviselőtársam is nagyon jól tudja. (Drozdy Győző; De mennyire tudja !) Hiszen ezek a dolgok pertraktáltattak az országban, és itt a Házban. Minden támadó megkapta mindenkor támadására a feleletet. Pertraktáltattak ezek a dolgok a sajtóban és a biróságok előtt is. A bíróságok nemcsak tegnap itéltek el négy rágalmazásért egy ilyen kurzus-ujságirót négyszer 14 napi fogházra, hanem korábban, fél évvel, egy évvel, két évvel ezelőtt is keltek ilyen ítéletek, amelyekben a bíróság nekem igazságot szolgáltatott, és ezeket a rágalmazókat mindenkor elitélte, kimondván pl. legutóbb a győri kir. tábla, hogy arra az interpellációra szükség volt, az lojális volt, tárgyilagos volt s arra, ha egyébért nem, azért is szükség volt, hogy a külföldi sajtóban a magyar honvédelmi minister személye a vak» tényállás feltárásával megvédelmeztessék. Akkoriban Berki Gyula t. képviselőtársam is igy fogta fel a dolgot. Az interpelláció után hálálkodva jött hozzám, és megköszönte, hogy az országnak ezt a szolgálatot tettem. (Lendvai István : A folyosón !) De nemcsak odakünn, hanem idebent a Ház termében is, interpellációm alatt, amikor arról panaszkodtam, hogy ezt az emberfeletti nehéz munkát végzem, végzem becsülettel, tisztességgel, úgyszólván az emberi irgalom nevében, s a keresztény kurzus-sajtó mégis nekem támad, hogy a zsidók nagy pénzzel megfizettek. — Berki t. képviselőtársam kelt a védelmemre azzal a közbeszólásával, hogy : »Rupert az egész kommunizmus alatt fogságban volt !« De nemcsak ő, hanem mások is, — nem említem fel őket — ennek a Háznak nagyon kiváló tagjai akkor mellettem állottak. Csak egypár klasszikus tanút emlitek fel, olyanokat, akik az én politikámnak is ellenségei, mint például Barla-Szabó t. barátom, aki bűntársnak nevezte azt a keresztény kurzus-sajtót, amely engem támadott. Itt van a Naplóban, a Landau-gyilkosok bűntársainak nevezte őket akkor, amikor Bottlik t. képviselőtársam azt kiáltotta, hogy: Becsületrablók ! De Barla-Szabó képviselőtársam nemcsak igy állott mellém, hanem akkor is, amikor panaszkodtam, hogy mennyi gonosztevő futkosik itt és hatósági auspieium alatt mennyi visszaélést követnek el, ő még rámduplázott, hogy az egyetemen is egy cseiidőrzászlóalj uralkodik. Nem kell ezekről sokat beszélnem ; emiitettem Budaváry Lászlót is, aki szintén klasszikus tanú lehet, (Drozdy Győző: Hogyne! Klasszikus ódát irt! —Zaj és derültség a szélsobaloldalon.)
