Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-259

470 A nemzetgyűlés 259. ülése 1924. taink — akkor az igazság, a nemzet gazdasági szempontjai, a nemzeti őserő konzerválási szempontjai azt involválják, hogy ennek a kényszerkölcsönnek nem a felét, hanem talán háromnegyed részét, vagy esetleg az egészet ezek a tényezők bocsássák rendelkezésre, köicsönképen, nem ugy, mint ahogy önöktől el fogják azt venni anélkül, hogy valaha is visszafizetnék. Nekik ez vissza fog ]árni. A nemzet, amely őket fentartotta és a kormányzat, amely őket töméntelen pénzzel ellátta, jogosan megkövetelheti tőlük, hogy most amikor ők illegitim hasznon keresztül rendbehozták financiáikat és nem kénytelenek tisztviselőket elbocsátani ugy, mint az állam, most legális kölcsön formájában segítsék ezt a nemzetet. És tessék elhinni, ha volna a kormányban erély, ha volna a kormányban kötelességérzet, ezeket a csekély összegeket fel lehetne hajtani. Egy volt államtitkár, zsidó vallású pénzügyi ember — a nevét csak azért nem említem, mert neki kellemetlen volna, — pár hónappal ezelőtt azt mondotta nekem : 50 millió aranykorona? — hiszen ezt én egy délután össze tudom hozni Pesten ! (Erdélyi Aladár : Zsidóktól kér tanácsot? — Zaj baljelöl. — Szabó József : Pénzt kérhetünk tőlük ! — Nánássy Andor : A pénznek nincs szaga ! — Rothenstein Mór : A fajvédők legjobb barátai zsidók ! — Gömbös Gyula : Például Rothenstein I) T. képviselő ur, mint fajvédő mondhatom önnek, hogy abban semmi kifogásolni valót nem találok, ha tisztességes keresztény ember tisztességes zsidóval jóbarátságban van. (Helyeslés halj elől.) Ugy, ahogy itt az arisztokráciával és a nagybirtokkal szemközt állhat a kisgazda, amikor hatalmi kérdésről van szó, de egyébként barátok vagy jóismerősök, nekünk is lehet egymás között jóismerősöknek, talán barátoknak is lennünk. A hatalmi problémát, ami előttünk áll, meg kell vivni, és ahogy önöknek, szocialistáknak joguk van harcot vivni az önök szegény munkásai érdekében, vagy a kisgazdáknak a nagybirtok ellenében, uny nekünk is jogunk van harcolni a zsidók ellen, anélkül, hogy egyénileg gyűlölnénk őket. (Zaj balfelőL — Kiss Menyhért : Ez tárgyilagos álláspont ! — Saly Endre : Senki sem vonja kétségbe 1) A kényszerkölcsön kérdésében ezt az egy irányvonalat voltam bátor megjelölni. A probléma részleteit akkor fogom kifejteni, amikor majd a külföldi kölcsön problémája is a Ház szine elé kerül. Most méltóztassék nekem megengedni, hogy csak igen röviden érintsem, — hiszen ez detailkérdés, — de mégis szóvá akarom tenni, mert illusztrálni akarom vele pénzügyi politikánkat : a takarékkoronának sorsát. Szóvá akarom tenni azért, hogy ezzel is illusztráljam, milyen végtelenül szegényes gondolkodás van itt. Hiszen kifejtette már Czettler barátom, hogy méltóztatik-e hinni, hogy amikor a takarékkoronát az arbitrázspapirok árfolyamához kötik, lesz valaki a közönség körében, aki majd dollárját vagy svájci frankját el fogja adni azért, hogy takarékkoronába helyezze? "A takarékkorona beállításának programmja, a takarékkorona felállítása csak azért volt indokolt, mert fel kellett tételezni azt, hogy ha ez egy racionális számítás, akkor mindenki, akinek dollárja vagy svájci frankja van, azt el fogja adni, hogy takarékkoronába helyezze. Ki fogja elhinni ebben a pillanatban, hogy a évi március hó 20-án, csütörtökön. takarékkorona többé-kevésbé nem épen olyan fiktiv érték, mint volt régen a Devizaközpont jegyzése? Nota bene — és ez a leglényegesebb — az anti pénzügyi talentumnak Csimborasszója megint az, hogy amint méltóztatik tudni, megadódott a mód ezzel a takarékkoronával arra nézve, hogy pl. egy héttel ezelőtt volt 18, most visszaesett 14-re, s aki 18 mellett rakta be a pénzét, kevesebbet kap vissza. Méltóztassanak ezt a készséget megtalálni azokban az emberekben, akik igy jártak. (Hedry Lőrinc : A dollárral is megeshetett !) De megvan a biztos reménye abban, hogy ez reális és nem fiktiv érték. (Zaj és mozgás.) Menjünk tovább. (Szabó József: Ha a dollár lemegy, a drágaság is kisebb ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Ulain Ferenc : Én keresztülmentem ezen a problémán. Most felszólalásomnak végéhez érve, arra kérem önöket, engedjék meg, hogy röviden csak még egy jelenségre utaljak reá és pedig arra a pénzügyi rendszertelenségre és kapkodásra, amellyel nálunk a pénzügyi problémákat a volt pénzügyminister ur és azok, akik a kormányon ültek, intézték. Bethlen István gróf 1921. évi április közepén lépett a ministerelnöki székbe. Méltóztatnak tudni, hogy akkor Hegedűs Lóránt volt a pénzügyminister. Méltóztatnak tudni azt is, hogy Hegedűs Lóránt a korona emelési akcióját indította meg, és az ő programmja volt a külföldi kölcsön is. A ministerelnök ur akceptálta ezt a politikát. Hegedűs Lóránt eltávozott, a korona, amelv a ministerelnök ur ballépése alkalmával 1—1.60 körül volt, felment 2.80-ig. Hegedűs távozott, Kállay decemberben átvette a pénzügyi kormányzást. Kállay pénzügyminister ur bemutatkozásának alapgondolata az volt, hogy nem kell külföldi kölcsön, a termelést fogja fokozni. Ez egy egészen korrekt és helyes álláspont volt, mert nem akart inflációt, ellenben nagy takarékosságot akart. A takarékosság szempontjából megtette kötelességét. Szükebbkezü nem lehetett az állam alkalmazottaival és az állam szükségleteivel szemben, ellenben az inflációt, amelyet megakadályozott néhány hónapon keresztül, ugy tudom, mégis bevezette, miért, mert 1922 nyarán már nem tudott ellentállni a bankok nyomásának. Tehát deflációs politika külföldi kölcsönnel és koronaemeléssel. Most következik Kállay kölcsönnélküli politikája a korona stabilizálásával. Sem infláció, sem defláció. Alig telik el pár hónap, megkezdődik az infláció. Amikor az infláció már a legkitűnőbb galopban fut, egy jó esztendővel később felállítják a Devizaközpontot. Most eltelik ujabb másfél esztendő és bevezetik a valorizációt. A spáciumok nagyok. Hogy az apró részletekben mennyi rendszertelenség volt, azt kimutathatnám à rendeleteknek egész garmadájával. De nem fontos ez. Fontos az, hogy önök előtt a következő adatokat mondjam el, egy példáját annak, hogyan intézte egy ország pénzügyi sorsát egy olyan ember, aki ért ahhoz, akinek koncepciója van és aki tudja, mit kell tenni azért, hogy egy nemzet pénzügyi dolgai rendbehozassanak. 1919 február 25-én váratlanul megjelent a cseh képviselőházban Rasin, akkori pénzügyminister és azt mondotta : huszonnégy óra alatt meg fogják önök nekem szavazni a következő törvényjavaslatokat : 1. tiz napra lezárom a