Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-259

A nemzetgyűlés 259. ülése 1924. ilyen lelkiismeretüek vannak, lehetetlen, hogy a nemzet pénzügyi életét rendbe lehessen hozni. (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen. — Kiss Menyhért : Dedóbeli növendék ! — Zsirkay János : Csáki szalmájának tekintik az egész országot. — Egy hang fobbfelől : A szalma is drága ') Azt mondhatná valaki, hogy hiszen ezek az urak tévedtek, hogy hiszen az elveket és felfogásokat a tapasztalás során változtatni lehet. De még azt is mondhatná valaki, hogy hiszen nem lehet ma még tudni, hogy nem fog-e kiderülni a végén, hogy a valorizáció behozása, bevezetése hibás volt. Engedjék már most, hogy ezekkel a lehetőségekkel szemben a következő objektív számbeli adatokat terjesszem önök elé, felkérve önöket, mélyen t. többség, tegyék birálat és Ítélet tárgyává ezeket az adatokat. (Meskó Zoltán: Most mi vagyunk többségben !) Nem csodálom ilyenkor kisebbségben kell lenniök. (Zsirkay János : Attól félnek, hogy megtalálják tanulni ! — Perlaki György : Magától nem fogunk tanulni !) Mondom tehát, objektiv adatokkal vagyok bátor illusztrálni azt, hogy mi az a kár, amit ezek az urak ezzel a határtalan lelkiismeretlenséggel és szaktudásnélküliséggel az országnak okoztak. (Dénes István : Ki tartozik azt megfizetni?) Számszerű adatok állanak most rendelkezésemre. A jegyintézeti adatok alapján végzett számitások ezek. Azon a napon, amelyen az igen t. ministerelnök ur kijelentette, hogy a valorizáció az országot katasztrófába viszi, a kommerciális hitelek 402 milliárd koronát tettek ki s azoknak az akkori zürichi kurzus szerinti értéke 100 millió aranykorona volt. Ha akkor valorizálták volna ezt a 400 milliárdot, akkor ma még mindig 400 milliárd, vagyis, ha számban talán több, értékben még mindig 100 millió aranykoronát jelentene, de mert nem valorizálták, ennek az értéke ezidőszerint 35 millió aranykorona, vagyis 65 millió aranykoronát veszített az államkincstár azon az egy tényen, hogy azon a napon, amelyen a mélyen t. ministerelnök urnák megvolt a bátorsága ahhoz, hogy baromorvosoknak nevezzen bennünket, nem vitték keresztül a valorizációt. Ha azon a napon a valorizációt keresztül vitték volna, nem lett volna 65 millió aranykorona veszteségünk. De lett, mert a mélyen t. ministerelnök ur mindenkor abban a hitben volt, és abban a hitben van, hogy ebben az országban csak egy ember van, akinek esze van, csak egy ember van, aki mindenhez ért, és ez Bethlen István gróf. (Dénes István : Összetéveszti a közgazdaságot a spekulációval ! Az a hibája neki !) Nem egy napi valorizálatlan hitel összegének problémája van itt egyedül, hiszen maholnap két és fél esztendeje már annak, hogy a jegyintézet felállíttatott. Méltóztassanak figyelemmel kisérni azokat az adatokat, melyeknek alapján megállapítható — ez hivatalosan megállapítható — mekkora veszteséget szenvedett ez a nemzet azáltal, hogy a valorizációt idejében nem vitték keresztül. Mint mondottam, négy hónap alatt 65 millió aranykorona kár érte az államkincstárt. Ez négy hónapos veszteség. (Zsirkay János : Mi az Bethlennek ! Ő en-gros-ista !) Méltóztassanak figyelemmel kisérni ezeket az adatokat, mert csak ezen adatokból lehet megérteni ennek az egész pénzügyi politikának a katasztrofális voltát és csak ezek alapján lehet megérteni azt, hogy miért folytattuk mi í_i

i március hó 20-án, csütörtökön. 455 ezt a harcot akkora fanatizmussal, amekkorával folytattuk. 1921 december 31-én a bankok kezén volt 5 milliárd papírkorona. Ennek akkori értéke aranyban 35 millió volt. Most méltóztassanak csak egy dolgot megfigyelni. Az az 5 milliárd papírkorona minden három hónapban lejárt ; ha vissza is lett fizetve, mégis mindig bentmaradt mert újból kiadatott. Az az 5 milliárd tehát, mely 1921 december 31-én 35 millió aranykoronát ért, állandóan átjött három hónapról három hónapra végig s ennek következtében, mert valorizálatlan volt, folytonosan csökkent értékben, úgyhogy az az 5 milliárd koronán a mostani legutóbbi kimutatásig 34.5 millió aranykorona veszteség van. (Zaj a balkzépen. —- Dénes István : Ki fogja megfizetni ?) Azon az 5 milliárd koronán tehát elveszett jóformán minden. 1922 december 31-én a bankok kezén volt 31 milliárd korona papírpénz, melynek értéke aranyban 61 millió volt. Ennek a pénznek is ugyanaz lett a sorsa, mint amilyen volt az első öt milliárdé. Ez a 34 milliárd ma 2.5 millió aranykoronát ér. (Mozgás a jobboldalon. •— Dénes István : Azt mondja Barthos, hogy nem ugy van !) Nem ért hozzá. (Zaj a jobboldalon. — Dénes István : Talán megcáfolná a képviselő ur !— Perlaki György : Majd meg lesznek cáfolva ! — Meskó Zoltán : Ezt csak nem helyesli Perlaki képviselő ur ?) Elnök : Csendet kérek ! Ulain Ferenc : Nem csodálkozom rajta, uraim, hogy önök sem hiszik ezt el, mert borzalmas bűn rejlik ezekben a számokban ; nincs az a szakértő, aki meg ne döbbene ezen számok láttára. Méltóztatnak tudni, hogy ennek az országnak ma 730—740 milliárd korona papírpénze van kinn, a bankok kezén, mely összesen csak 50 millió aranykoronát reprezentál, holott, ha azt az 5 milliárdot 1921 december 31-én valorizálták volna, akkor is volna 35 millió korona értéke, vagyis az aranyérték-differencia csak 15 millió volna, ellenben a papirpénz-állomány csak 5 milliárd volna, legalább is a kommercionális hitelek terén. Mélyen tisztelt uraim, én nem mondhatok egyebet, mint azt, hogy ezt egyszerűen a legnagyobbfoku bűnnek kell minősítenem, mert ebben a tényben benne van a legtökéletesebb és legnagyobbfoku előrelátás-hiány és van benne még valami : a legnagyobbfoku kormányzati gyengeség. Engedjék meg azonban, hogy ezen szemléltető példákon kivül a veszteség egész méreteit feltárjam önök előtt. Méltóztatnak tudni, hogy a jegyintézeti hiteleket három hónaponként szokták forgatni. (Bartlios Andor : No látja !) Ön meg fogja látni, hogy miért van nekem igazam, csak végig kell gondolni az egész gondolatot. A jegyintézeti hiteleket három hónaponként forgatják. Most tegyük fel, hogy december 31-én, vagy mondjunk egy másik dátumot, január 1-én, bármely január 1-én — vegyünk egy kerek számot — 50 milliárdot bocsátanak a kommerciális hitel céljaira. Három hónap multán az ugyan visszafolyandó volna, de mert nem szokták visszafizetni, ha prolongálják, ennek következtében annak értéke ezen idő közben leesik. Ez a metódus állandóan ismétlődik. Most, mélyen tisztelt uraim, ha az aranyértékét veszem mindazoknak a tételeknek, amelyeket ezen időközökben folyó-